NBA: Aaron Gordon idénycsúcsa véget vetett a GSW hétmeccses szériájának

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.03.18. 08:10
Aaron Gordon legutóbb négy éve dobott 38 pontot egy meccsen (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) kedd hajnali játéknapjának rangadóját a Denver Nuggets nyerte, mikor is 114–105-re legyőzte a Golden State Warriorst, lezárva ezzel a kaliforniaiak hét győztes mérkőzésből álló sorozatát.

 

Aaron Gordonnak jó napjai vannak – már amikor éppen egészséges. A Denver Nuggets 29 éves bedobója márciusban előbb a bokája, majd a vádlija miatt ült ki néhány mérkőzést, a kettő között pedig Nőnap alkalmából karriercsúcsot jelentő hét triplát szórt be a Phoenix legyőzésekor. Kedd hajnalban ugyan az újabb karriercsúcs elmaradt, de 38 pontjával így is a mezőny legjobbja lett a Golden State elleni rangadón aratott 114–105-ös győzelem során. Gordon 38 pontot legutóbb 2021-ben dobott egy meccsen, karrierje legjobbja pedig a 2017-es év végén született, amikor a Brooklyn Nets ellen 41 pontot hintett – abból az évből való a második és a harmadik legjobb teljesítménye is (40, illetve 39 pont).

A Los Angeles Lakers a sérült LeBron James nélkül győzte le a San Antonio Spurst – a Lakersnél Luka Doncic mindössze öt sikeres mezőnydobással zárt, de így is eljutott 21 pontig, s csupán egy asszisztja hiányzott a trpla-duplához.

A ligautolsó Utah Jazz sorozatban a tizedik mérkőzésén szenvedett vereséget, a Chicago Bulls Coby White 26 pontjával vezetve múlta felül ellenfelét. 

A Miami is szépen építgeti a maga rossz szériáját, a Heat a New York Knickstől kapott ki, s ezzel egyhuzamban a nyolcadik meccsét bukta el, ám még így is playint érő helyet foglal el a Keleti konferenciában.

NBA ALAPSZAKASZ
New York Knicks–Miami Heat 116–95
Houston Rockets–Philadelphia 76ers 144–137 – hosszabbítás után
Minnesota Timberwolves–Indiana Pacers 130–132 – h. u.
New Orleans Pelicans–Detroit Pistons 81–127
Utah Jazz–Chicago Bulls 97–111
Golden State Warriors–Denver Nuggets 105–114
Phoenix Suns–Toronto Raptors 129–89
Portland Trail Blazers–Washington Wizards 112–97
Sacramento Kings–Memphies Grizzlies 132–122
Los Angeles Lakers–San Antonio Spurs 125–109

 

 

Legfrissebb hírek

Kosárválogatott: tortúra Észak-Macedónia felé

Kosárlabda
6 órája

Váradi Benedek: Magunknak is bizonyítani akartunk

Kosárlabda
Tegnap, 7:46

Kosárlabda: legyőzte Finnországot az U16-os leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.17. 21:36

Megvan a továbbjutás – húsz ponttal verte meg Romániát a magyar férfi kosárválogatott vb-előselejtezőn

Kosárlabda
2025.08.16. 20:10

Kosárlabda: 13. lett az U16-os fiúválogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.16. 16:52

Kosár: megvan az első győzelem az U16-os leányválogatottnak az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.16. 14:31

Kosár: újra az elitben – sima feljutás az U20-as lányoktól az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.15. 17:13

Juhász Dorkának kihívásra volt szüksége a Schio után

Kosárlabda
2025.08.15. 16:38
Ezek is érdekelhetik