LeBron James: Doncic a kedvenc játékosom

Vágólapra másolva!
2025.02.05. 18:56
LeBron James (balról) nem hitte el Luka Doncic érkezéséről szóló híreket (Fotó: Getty Images)
A kezdeti meglepetés után elismerően beszélt a minap a Los Angeles Lakershez elcserélt Luka Doncicról LeBron James, az észak-amerikai liga (NBA) történetének legtöbb ponttal büszkélkedő kosarasa.

Az elmúlt idény végén nagydöntős Dallas Mavericks vasárnap cserélte el szlovén sztárját a Lakersszel az olimpiai és világbajnok Anthony Davisért. A 2018-ban az NBA-be került, de még mindig csak 25 éves Doncic karácsony óta harcképtelen vádlisérülése miatt, az Európa-bajnok és Euroliga-győztes klasszis kidőlése előtt 28 pontot átlagolt.

„Két napig nem hittem el a hírt, azt gondoltam, hogy valami internetes átverés. Aztán ma találkoztam Lukával, és láttam egy videót, amelyen AD dallasi mezben edz, és akkor felfogtam. Luka már egy ideje a kedvenc játékosom az NBA-ben. Mindig azon voltam, hogy inspiráljam a következő generációt, és ő is ebbe tartozik. Most pedig csapattársak lettünk. Szerintem sima lesz az átállás” – fejtette ki a 40 éves sztár, aki rekordot jelentő 22. idényét tapossa. Arra a kérdésre, hogy nem fogja-e elvinni előle Doncic a rivaldafényt, James csak annyit válaszolt: „Miért, mi a baj azzal?”

A Lakers vezetőedzője, J. J. Redick utolsó aktív idényében Doncic klubtársa volt Dallasban 2021-ben, így régi ismerőst üdvözölt Los Angelesben.

„Barátság és tisztelet jellemzi a kapcsolatunkat, eljött a podcastomba is. Már nagyon várom a közös munkát” – tette hozzá.

 

Legfrissebb hírek

Doncicot elcserélték; LeBron és Bronny James történelmet írt – erről szólt a mögöttünk hagyott NBA-idény 

Amerikai sportok
Tegnap, 8:37

Megtalálta új kezdő centerét a Los Angeles Lakers

Amerikai sportok
2025.07.03. 08:35

Még egy évet biztosan marad: LeBron James lehívta opcióját a Lakersnél

Amerikai sportok
2025.06.29. 19:04

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
2025.06.20. 23:46

A Los Angeles-i gárda lábai előtt hevert Amerika

Népsport
2025.06.20. 10:29

Csillagászati összegért cserél tulajdonost a Los Angeles Lakers

Amerikai sportok
2025.06.19. 07:53

„Rudy Gobert a sárkány a Trónok Harcából”; Harden megint eltűnt – NBA-legek a rájátszás első köre után

Amerikai sportok
2025.05.08. 15:59

NBA: a kiesés után LeBron James még nem tudja, hogy folytatja-e

Amerikai sportok
2025.05.01. 13:01
Ezek is érdekelhetik