Hatszoros olimpiai bajnok kosárlabdázó vonult vissza

Vágólapra másolva!
2025.02.26. 08:52
Bejelentette visszavonulását Diana Taurasi (Fotó: Getty Images)
Bejelentette visszavonulását Diana Taurasi, hatszoros olimpiai bajnok kosárlabdázó.

Az észak-amerikai ligában (WNBA) pontrekorder, 42 éves bedobó kedden jelentette be, hogy korábbi elhatározásának megfelelően felhagy az élsporttal.

Taurasi húsz éven át erősítette a Phoenix Mercuryt, amely 2004-ben az első helyen választotta ki őt az amatőr játékosbörzén az után, hogy egymást követő három évben bajnoki címre vezette egyetemi csapatát, a UConnt. A Mercuryval háromszor nyerte meg a WNBA-t, 11-szer választották be az All Star-gálára, az alapszakaszban egyszer (2009), a fináléban kétszer (2009 és 2014) volt a legértékesebb játékos, s ötször lett a WNBA pontkirálya. 

Az amerikai válogatottat is húsz évig erősítette: a 2004-es, athéni olimpia óta egyetlen ötkarikás seregszemléről sem hiányzott, s mindannyiszor aranyérmet nyert a nemzeti csapattal, ezzel a sportág egyetlen hatszoros olimpiai bajnoka, s Gerevich Aladár kardvívó, valamint a német lovas Isabell Werth mellett a harmadik olyan sportoló, aki ugyanabban a versenyszámban hatszor állhatott az ötkarikás dobogó tetején. 

Európában a Dinamo Moszkvát, a Szpartak Moszkvát, a Fenerbahcét, a Galatasarayt és a Jekatyerinburgot erősítette, s összesen hatszoros Euroliga-bajnoknak mondhatja magát.

 

Legfrissebb hírek

Berlin bemutatta tervezett pályázatát a 2036-os olimpiára

Egyéb egyéni
2025.05.28. 10:43

Berlin 2036-ban vagy 2040-ben nyári olimpiát rendezne

Egyéb egyéni
2025.05.23. 21:28

Visszavonul Jörgen Graabak, az északi összetett négyszeres olimpiai bajnoka

Egyéb egyéni
2025.05.23. 20:22

Brisbane 2032: a NOB szerint a szervezők jól haladnak

Egyéb egyéni
2025.05.23. 11:17

Két évre eltiltották a párizsi olimpia előtt felfüggesztett lengyel magasugrót

Párizs 2024
2025.05.20. 21:39

„A fair play mindig belülről, szívből jön” – vallja a Nemzet Sportolója, Kamuti Jenő

Egyéb egyéni
2025.05.20. 12:03

Megkezdte a nyári felkészülést a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2025.05.20. 11:07

Szerződést hosszabbított vezetőedzőjével a Sopron Basket – hivatalos

Kosárlabda
2025.05.16. 13:37
Ezek is érdekelhetik