NHL: Crosby betalált és két asszisztot is kiosztott, már kilencedik az örökranglistán

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2025.01.10. 07:30
Sidney Crosby (elöl) már kilencedik az örökranglistán (Fotó: Getty Images)
Sidney Crosby remek játékkal járult hozzá a Pittsburgh Penguins győzelméhez az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) csütörtöki játéknapján.

Sidney Crosby egy góllal és két gólpasszal járult hozzá az Edmonton Oilers legyőzéséhez, a Pittsburgh Penguins klasszisa így a kilencedik helyre lépett előre az NHL örökranglistáján.

Crosby így már 1643 pontnál jár pályafutása során (604 gól, 1039 assziszt), ezzel megelőzte Joe Sakic (1641 pont), és üldözőbe veheti Mario Lemieux-t (1723).

A vesztes Edmontonban Leon Draisaitl kétszer talált be, így ötödik Észak-Amerikán kívül született játékosként jutott el sorozatban hét idényben is harminc gólig. Ez korábban Alekszander Ovecskinnek, Jaromir Jagrnak, Jari Kurrinak és Ilja Kovalcsuknak sikerült.

Közel egy hónap után játszhatott újra hazai pályán az Ottawa, ám a hazatérés nem sikerült, a Buffalo 4–0-ra nyert Kanadában.

Anders Lee góllal ünnepelte 800. mérkőzését, a New York Islanders legyőzte a Vegast.

A PITTSBURGH–EDMONTON MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

FÉRFI JÉGKORONG
NHL, ALAPSZAKASZ
Columbus Blue Jackets–Seattle Kraken 6–2
New York Rangers–New Jersey Devils 3–2 – hosszabbítás után
Ottawa Senators–Buffalo Sabres 0–4
Philadelphia Flyers–Dallas Stars 1–4
Pittsburgh Penguins–Edmonton Oilers 5–3
Tampa Bay Lightning–Boston Bruins 4–1
Carolina Hurricanes–Toronto Maple Leafs 6–3
Minnesota Wild–Colorado Avalanche 1–6
St. Louis Blues–Anaheim Ducks 6–2
Vegas Golden Knights–New York Islanders 0–4

 

Legfrissebb hírek

NHL: megnyirbálták a Detroit „szárnyait” Buffalóban, hatos győzelmi szériában a New Jersey

Amerikai sportok
8 órája

NHL: Crosby lett a Penguins történetének legeredményesebb hokisa, Marchand-t ünnepelték Bostonban

Jégkorong
Tegnap, 13:16

NHL: több mint két év után gólt ütött a ligába hosszú idő után visszatérő veterán center

Amerikai sportok
2025.10.21. 07:27

Szongoth Domán felkerült az NHL előzetes draftlistájára

Jégkorong
2025.10.20. 21:51

NHL: sorozatban ötödször nyert a Detroit Red Wings

Amerikai sportok
2025.10.20. 08:04

NHL: Scheifele a Jets történetének legeredményesebb játékosa lett

Amerikai sportok
2025.10.19. 09:42

Jégkorong: Jaromír Jágr elkezdte 38. profi idényét

Jégkorong
2025.10.18. 11:35

NHL: sorozatban negyedszer nyert a Detroit

Amerikai sportok
2025.10.18. 08:27
Ezek is érdekelhetik