NCAA: az Ohio State nyerte meg az első 12 csapatos rájátszást

A mostani idényben először négy helyett 12 csapat jutott be az egyetemi bajnokság rájátszásába, s a 7. és a 8. kiemelt csapott össze a döntőben.
Ugyan a Notre Dame „került fel előbb az eredményjelzőre”, ám ezt követően hamar összeszedte magát a fogadóirodák szerint esélyesebb Buckeyes, amely először fordított, majd el is lépett 31–7-re.
A folytatásban ugyan megcsillant a remény a Fighting Irish számára, hiszen két TD-t is vitt egymás után és mindkettőnél sikeresen megszerezte a két pontot is mellé, viszont a hajrában ismét az ohióiak domináltak, így ők zsebelték be a trófeát.
Az Ohio State egyébként épp 2014-ben lett legutóbb bajnok, amikor az előző, négycsapatos rendszer vezették be, most pedig a 12 csapatos rendszerben is ők bizonyultak először a legjobbnak.
A meccs legjobbjának a Buckeyes irányítóját, Will Howardot választották, aki 231 dobott yarddal és két touchdownnal zárta az estét.
AMERIKAI FUTBALL
NCAA, RÁJÁTSZÁS
DÖNTŐ
Notre Dame–Ohio State 23–34

Kós Hubert is indul az úszó ob-n

Kós Hubert az év úszója az amerikai egyetemi bajnokságban
