WNBA: a New York egyenlített a Juhász Dorkáék elleni döntőben

A magyar válogatott játékos a harmadik negyed végén két percet kapott, egy mezőnykísérlete nem talált be. Az első mérkőzésen hosszabbításban nyerő Minnesota csak a mérkőzés elején, 4–2-nél vezetett, a New York a találkozó nagy részén tartotta a tízpontos különbséget. A Lynx az utolsó negyedben egy 9–0-s rohanással két pontra került, de az egyenlítés már nem sikerült neki.
A Libertynél Breanna Stewart 21 pontot szórt, Betnijah Laney-Hamilton húsz pontnál állt meg. A Minnesotában a Courtney Williams, Napheesa Collier duó 31 ponttal fejezte be a mérkőzést. Az 1–1-re álló párharc következő két mérkőzése Minnesotában lesz, magyar idő szerint csütörtök és szombat hajnalban.
WNBA
Döntő, 2. mérkőzés
New York Liberty–Minnesota Lynx 80–66
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–1

Exkluzív interjú: Juhász Dorka szerint a New York a favorit a WNBA-döntőben

WNBA: négy év alatt harmadszor bajnok a Las Vegas Aces

Juhász Dorkának kihívásra volt szüksége a Schio után

Juhász Dorka: A kihívás miatt választottam a Galatasarayt
