Története során először kaparintotta meg a Stanley-kupát a Florida Panthers

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.06.25. 07:00
A Florida Panthers játékosai a Stanley-kupával (Fotó: Getty Images)
A Florida Panthers fennállása során először megnyerte a Stanley-kupát, miután az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjének magyar idő szerint kedd hajnalban lejátszott hetedik, utolsó mérkőzésén 2–1-re legyőzte vendégét, az Edmonton Oilerst.

A tavaly is döntős, első Stanley-kupa-sikerére hajtó Florida az első három összecsapáson kevés esélyt adott riválisának, ugyanakkor az 1984-ben, 1985-ben, 1987-ben, 1988-ban és 1990-ben bajnok Edmonton feltámadt. Előbb lehengerlő 8–1-es, majd 5–3-as győzelemmel faragta a hátrányt, három napja pedig 5–1-es sikerrel egyenlített, így 1945 óta ez volt az első döntő, amelyik úgy torkollott hetedik meccsbe, hogy volt 3–0 is. A 18. hetedik felvonásos finálé előtt az örökmérleg 12–5 volt az utolsó meccsen a hazai pálya előnyét élvező csapat javára.

Gyors gólváltással indult a hetedik csata. Az 5. percben – éppen akkor, amikor a vendégek kiegészültek – Evan Rodrigues lőtte élesen a kapu elé a korongot, amibe Carter Verhaeghe belekapott bele, Stuart Skinner nem védhetett. 

 

Még a szurkolók ki sem ünnepelték magukat, amikor Cody Ceci adott tért ölelő átadást Mattias Janmarknak, aki szólóból mattolta Szergej Bobrovszkijt.

A folytatásban a kapusok pillanatai következtek, de sok volt a lövésblokkolás is, és akadt kapuvason csattanó edmontoni kísérlet is. Aztán a 36. percben Bobrovszkij csípővel védett egy kapu előtti kavarodásban, ebből megindult a Florida, Sam Reinhart pedig úgy lőtte a korongot a rövid sarokba, hogy átkorcsolyáztak Skinner előtt.

A záró harmadra a vendégek vezetőedzője, Kris Knoblauch – akit novemberben neveztek ki a pocsék idénykezdés után – újra együtt küldte jégre két „szuper fegyverét”, Connor McDavidet és a német Leon Draisaitlt. Hét perc volt hátra, amikor a kettős óriási helyzetet hagyott ki: úgy tűnt, Bobrovszkij már verve volt, de a védelemmel közösen végül hárítani tudott fekve.

Rohamozott az Oilers, közel állt a hőn áhított egyenlítéshez, de a hazaiak önfeláldozóan védekeztek. Az utolsó percre Skinner helyett is mezőnyjátékos jött a jégre, azonban a vendéggárda így sem tudta megmenteni a finálét.

A Florida sikerével tovább tart a kanadai átok: amióta a Panthers csatlakozott az NHL-hez – 1993 őszén –, nem nyert Stanley-kupát a sportág őshazájából származó klub.

A döntőben változatlanul csak egyszer, még 1942-ben, azaz 82 évvel ezelőtt – a rájátszásban pedig összesen négyszer – fordult elő fordítás 0–3-ról.

NHL, RÁJÁTSZÁS
DÖNTŐ A STANLEY-KUPAÉRT, 7. MÉRKŐZÉS
Florida Panthers-Edmonton Oilers 2–1 (1–1, 1–0, 0–0)
Gól: Verhaeghe (5.), Reinhart (36.), ill. Janmark (7.)
A párharcot 4–3-as összesítéssel a Florida nyerte meg.

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

NHL: négygólos hátrányból tett csodát a Detroit Red Wings

Amerikai sportok
7 órája

NHL: folytatódott a Calgary vesszőfutása, tovább menetel a Devils

Amerikai sportok
Tegnap, 9:33

NHL: Sidney Crosby vezérletével a bajnokot is legyőzte a lendületben lévő Pittsburgh

Amerikai sportok
2025.10.24. 09:18

NHL: megnyirbálták a Detroit „szárnyait” Buffalóban, hatos győzelmi szériában a New Jersey

Amerikai sportok
2025.10.23. 10:15

NHL: Crosby lett a Penguins történetének legeredményesebb hokisa, Marchand-t ünnepelték Bostonban

Jégkorong
2025.10.22. 13:16

NHL: több mint két év után gólt ütött a ligába hosszú idő után visszatérő veterán center

Amerikai sportok
2025.10.21. 07:27

Szongoth Domán felkerült az NHL előzetes draftlistájára

Jégkorong
2025.10.20. 21:51

NHL: sorozatban ötödször nyert a Detroit Red Wings

Amerikai sportok
2025.10.20. 08:04
Ezek is érdekelhetik