WNBA: Juhász Dorka ismét négy pontot szerzett, a Lynx kikapott

Vágólapra másolva!
2024.05.30. 08:59
Nem tudtak nyerni Juhász Dorkáék (Fotó: Getty Images)
Juhász Dorka négy pontot szerzett, csapata, a Minnesota Lynx kikapott a Las Vegas Acestől az észak-amerikai profi női kosárlabdaliga (WNBA) szerdai játéknapján.

A magyar válogatott játékos a harmadik meccsén lépett pályára ebben az idényben, és az előző két mérkőzéséhez hasonlóan ismét négy pontig jutott. A 24 éves kosaras 15 percet töltött a parketten, két lepattanó és két gólpassz is került a neve mellé.

A Lynx a harmadik negyed hajrájáig jól tartotta magát a legutóbbi két szezonban bajnok Aces ellen, onnan azonban a nevadai csapat egy 20–5-ös szakasszal leszakította a hazaiakat és 80–66-ra győzött.

A Minnesota hat alapszakaszmeccs után négy győzelemmel és két vereséggel áll.

 

Legfrissebb hírek

WNBA: Juhász Dorka kihagyja a következő idényt a Minnesota Lynxben

Kosárlabda
22 órája

Egyenlített a Venezia Juhász Dorkáék ellen az olasz bajnoki döntőben

Kosárlabda
2025.05.10. 23:01

Juhász Dorkáék az olasz kosárbajnoki cím küszöbén

Kosárlabda
2025.05.04. 21:52

Juhász Dorkáék nyerték az olasz kosárdöntő nyitányát

Kosárlabda
2025.05.03. 15:46

Kikapott a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében Juhász Dorka csapata

Kosárlabda
2025.04.09. 22:26

Kosárlabda: Juhász Dorka csapata elődöntős az olasz bajnokságban

Kosárlabda
2025.04.02. 21:34

Kosárlabda: Hanga Ádám és Juhász Dorka is dupla duplát ért el

Kosárlabda
2025.03.31. 01:20

Juhász Dorka újra dupla duplát ért el a Schióban

Kosárlabda
2025.03.23. 23:17
Ezek is érdekelhetik