NBA: Jokics ismét történelmi számokat produkált, idegenben szépített a címvédő – videók

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.05.11. 08:04
Az immár háromszoros MVP ismét megcsillogtatta a tudását (Fotó: Getty Images)
Két vesztes hazai mérkőzés után összeszedte magát a Denver Nuggets az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) negyeddöntőjében és fölényesen, 117–90-re megverte a Minnesota Timberwolvest, s az Indiana Pacers is 2–1-re szépített összesítésben, a New York Knicksszel szemben.

Az éjjel felnőtt a feladathoz a címvédő gárda, két kifejezetten csalódáskeltő hazai vereség után megmutatta, hogy ennek a párharcnak még koránt sincs vége. A vendégek már az első negyedben biztató játékot mutattak, amit a folytatásban is fenn tudtak tartani, így a második félidő kezdetekor 15 pontos előnnyel léphettek a parkettára. Az igazi lendület azonban csak ekkor érkezett, a Nuggets ugyanis a harmadik játékrészben 12 ponttal többet szórt ellenfelénél, és fölényesen nyert a minnesotaiak ellen. 

A napokban harmadik MVP-címét bezsebelő Nikola Jokics tőle szinte már nem is igazán meglepő módon történelmi statisztikával zárta az estét, mivel a 24 pont, 14 lepattanó, kilenc gólpassz, három labdalopás és három blokk számsort ő produkálta először az NBA rájátszásának történetében. Rajta kívül egyébként ezúttal Jamal Murray és Michael Porter Jr. is kitűnő teljesítményt nyújtott, előbbi 24, utóbbi 21 pontot jegyzett.

 A Timberwolvesnál viszont senki sem alkotott kiemelkedőt, a rájátszásban eddig brillírozó Anthony Edwards mindössze 19 pontig jutott, s egyik csapattársának sem sikerült 15 fölé kerülnie. 

Keleten már sokkal kiélezettebb összecsapást láthattunk. Az előző két meccsét behúzó Knicks most lassan találta meg a játékát, így már az első percekben két számjegyű hátrányba került. A folytatásban viszont hamar összeszedte magát a New York-i gárda és lépesenként közeledve kiegyenlítette, majd meg is fordította a találkozót. Az utolsó negyed azonban rengeteg izgalmat tartogatott, alig több mint két perccel a lefújás előtt még fej fej mellett voltak a csapatok, de a hajrában ezúttal koncentráltabb volt az Indiana, s meg is szerezte első győzelmét a párharcban. 

A New Yorkban a 26 pontot pontot szerző Jalen Brunson mellett Donte DiVincenzónál szakadt ki a gólzsák, aki hét hárompontossal 35 pontig jutott. A Pacersnél Tyrese Haliburton volt ismét a legeredményesebb a maga 35 pontjával, de Pascal Siakam is 26-ot szórt, Myles Turner pedig 20 pontos dupla duplával zárt. 

NBA, RÁJÁTSZÁS
NEGYEDDÖNTŐ
Minnesota Timberwolves–Denver Nuggets 90–117
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Timberwolves javára
Indiana Pacers–New York Knicks 111–106
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Knicks javára

 

 

Legfrissebb hírek

Tízpontos hátrányból fordított az Oklahoma City, ismét ikszre áll az NBA döntője

Amerikai sportok
2025.06.14. 07:39

NBA: Gilgeous-Alexander sokat rontott, megint vezet a Pacers

Amerikai sportok
2025.06.12. 07:32

SGA vezérletével egyenlített a döntőben a Thunder – videók

Amerikai sportok
2025.06.09. 07:30

A Pacers óriásit hajrázva nyert Oklahoma Cityben az NBA-döntő első meccsén

Amerikai sportok
2025.06.06. 06:47

Hatalmas favorit az OKC az NBA-döntőben, amelyben két luxusadó mentes csapat találkozik

Amerikai sportok
2025.06.05. 17:31

A főcsoportdöntő nem elég – megvált edzőjétől a New York Knicks

Amerikai sportok
2025.06.04. 11:12

NBA: bejutott a nagydöntőbe az Indiana Pacers

Amerikai sportok
2025.06.01. 07:55

NBA: sima győzelmével a New York Knicks életben tartotta nagydöntős reményeit

Amerikai sportok
2025.05.30. 07:35
Ezek is érdekelhetik