NBA: Nikola Jokics olyat tett, amire csak LeBron James és Westbrook volt képes

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.02.23. 07:20
Nikola Jokics ismét vezér volt és már minden csapat ellen van tripla duplája (Fotó: Getty Images)
A hétvégi All Star-mérkőzés után folytatódott az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA), melynek magyar idő szerinti pénteki játéknapján a Dallas Maverickset Luka Doncic 41 ponttal vezette győzelemre Kevin Duranték ellen, míg a címvédő Denver Nuggets újabb győzelméből Nikola Jokics tripla duplával vette ki a részét.

Hiába volt előnyben a teljes első félidőben a Devin Booker és Kevin Durant vezette Phoenix, a házigazda Mavs a fordulás után teljesen átvette az irányítást és végül a 41 pontja mellett 11 assziszttal és kilenc lepattanóval záró Luka Doncicnak, illetve a 29 pontos Kyrie Irvingnek köszönhetően nyert a Dallas 123–113-ra, pedig a Sunsnál Booker 35 egységig jutott.

Hiába lett a meccs legeredményesebb játékosa 31 ponttal és 12 lepattanóval Kyle Kuzma, a címvédő és vendéglátó Denver Nuggets jobb csapatteljesítményt nyújtott, hiszen a tripla duplázó szerb center, Nikola Jokics (21 pont, 19 lepattanó, 15 assziszt) mellé felzárkózott a 22 ponttal, 11 lepattanóval zárt Michael Porter és nem sokkal maradt el tőlük Jamal Murray sem (18 pont).

A szerb kiválóságnak ezzel már minden csapat ellen van tripla duplás meccse, ezt rajta kívül csak LeBron James és Russell Westbrook mondhatja még el magáról.

Rangadót vívott volna a Nyugati harmadik Los Angeles Clippersszel a második helyezett Oklahoma City Thunder, de ez végül elmaradt, az OKC ugyanis a 31 pontos Shai Gilgeous-Alexander vezérletével nagyon simán nyert 129–107-re – köszönhetően annak is, hogy a Clippersből most Kawhi Leonard, James Harden, Paul George és Russell Westbrook sem tudott igazán extra teljesítményt hozzátenni.

A playin helyért harcoló Golden State Warriors meglepően simán legyőzte a LeBron Jamest nélkülöző Los Angeles Lakerst, hiszen a házigazdát Steph Curry 32 ponttal segítette 128–110-es győzelemhez, de ezt úgy tette, hogy a túloldalon Anthony Davisre sem lehetett panasz, 27 pontja mellé 15 lepattanót szedett le.

Kiváló egyéni teljesítményekkel verte 127–122-re a San Antonio Spurst a Sacramento Kings, amely De’Aaron Fox 28 pontja mellett Domantas Sabonis tripla duplájával győzött (22–11–11). A mérkőzésen a vendégek 1/1-ese, Victor Wembanyama 50. NBA-meccsén megszerezte 500. lepattanóját, ezzel Shaquille O’Neal és David Robinson után harmadik leggyorsabb játékosként érte el az 1000 pontot, 500 lepattanót és 150 blokkot.

NBA
ALAPSZAKASZ
Cleveland Cavaliers–Orlando Magic 109–116
Indiana Pacers–Detroit Pistons 129–115
Philadelphia 76ers–New York Knicks 96–110
Toronto Raptors–Brooklyn Nets 121–93
Dallas Mavericks–Phoenix Suns 123–113
Chicago Bulls–Boston Celtics 112–129
New Orleans Pelicans–Houston Rockets 127–105
Oklahoma City Thunder–Los Angeles Clippers 129–107
Denver Nuggets–Washington Wizards 130–110
Utah Jazz–Charlotte Hornets 107–115
Golden State Warriors–Los Angeles Lakers 128–110
Sacramento Kings–San Antonio Spurs 127–122

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik