Gyász: elhunyt a Golden State Warriors másodedzője

Vágólapra másolva!
2024.01.18. 07:22
Dejan Milojevics (1977–2024) (Fotó: Getty Images)
Váratlanul, 46 éves korában elhunyt az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szereplő Golden State Warriors másodedzője, a szerb Dejan Milojevics.

A liga közlése szerint Dejan Milojevics a Warriors keddi csapatvacsorája után kapott szívrohamot, rögtön a Salt Lake City-i kórházba szállították, ám már nem tudták megmenteni az életét.

Milojevics játékosként több európai csapatban megfordult, volt többek között a szerb Partizan, a spanyol Pamesa Valencia és a török Galatasaray játékosa is, 2004 és 2006 között háromszor választották meg az ABA Liga legértékesebb játékosának.

A 2001-ben Jugoszláv Kupa-győztes Milojevics vezetőedzőként Szerbiában kupát, Montenegróban bajnokságot és kupát is nyert, majd 2021-ben lett a Golden State Warriorsnál Steve Kerr vezetőedző segítője, s rögtön első idényének végén bajnoki címet ünnepelhetett a csapattal.

Milojevics nemcsak edzőként, hanem mentorként is sokat tett a szerb kosárlabdáért, korábban a már kétszeres MVP Nikola Jokics útját is terelgette.

„Teljesen le vagyunk sújtva Dejan hirtelen halála miatt. Megdöbbentő és tragikus csapás mindenkinek, aki a Warriorsszal kapcsolatban van. Ez hihetetlenül nehéz időszak a családjának, barátainak és mindannyiunknak, akik vele dolgozhattunk” – mondta Steve Kerr.

Az NBA Milojevics kórházba kerülése után elhalasztotta a Warriors magyar idő szerint csütörtökre kiírt Utah Jazz elleni mérkőzését.

 

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: 19 éves korában elhunyt Czenki Márk játékvezető

Kézilabda
6 órája

Elhunyt Jim Irsay, az Indianapolis Colts tulajdonosa

Amerikai sportok
2025.05.22. 10:29

Gyász: rejtélyes betegségben hunyt el az izraeli válogatott középpályás

Minden más foci
2025.05.21. 09:48

Gyász: elhunyt Brian Glanville, minden idők egyik legjobb futballszakírója

Minden más foci
2025.05.17. 17:11

„Anthony Edwards olyan, mint Rozsomák”; Curry sérülése után nem jött szintlépés Butlertől 

Amerikai sportok
2025.05.16. 19:34

Több mint 100-szoros válogatott legendáját gyászolja a kameruni labdarúgás

Minden más foci
2025.05.16. 12:18

NBA: a címvédő Boston életben tartotta a továbbjutási reményeit

Amerikai sportok
2025.05.15. 07:45

Gyász: elhunyt Sasics Szvetiszláv világbajnok és olimpiai bronzérmes öttusázó

Minden más foci
2025.05.13. 12:37
Ezek is érdekelhetik