NHL: mínusz négyről nyert a Sharks Detroitban, Ovecskin 1500 pontnál jár

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.12.08. 07:32
null
Alekszandr Ovecskin belépett az 1500-asok klubjába (Fotó: Getty Images)
Kifejezetten jó formában van az idényt pocsékul kezdő San Jose, amely a legutóbbi hét meccséből többet nyert meg (ötöt), mint az azt megelőző 20-ból (hármat). Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NBA) magyar idő szerinti pénteki játéknapján 4–0-s hátrányból állt fel és nyert hosszabbítás után 6–5-re a Detroit Red Wings vendégeként.

 

A San Jose a New York Islanders elleni hosszabbításos sikerrel mozdult el a napokban a liga utolsó helyéről, köszönhetően az elmúlt időszakban botladozó Chicago Blackhawksnak is. A Sharks most újabb győzelmet aratott, ráadásul nem is akármilyet, hiszen házigazdája, a Red Wings a második harmadban öt perc leforgása alatt négy gólt vágott, de a 4–0-s hátrányt ugyanilyen hamar, már a harmadszünetre ledolgozták a vendégek.

A Detroit a harmadik húsz percben hiába szerzett megint vezetést, a Sharks kiharcolta a hosszabbítást, majd a ráadás 37. másodpercében a győzelmet érő találatot is megszerezte.

A Keleti főcsoportban második Boston Bruins meglepetésre hazai jégen 3–1-re kikapott a Buffalo Sabrestől, ellenben a Nyugati konferencia élmezőnyének csapatai közül csak a 2022-es bajnok Colorado Avalanche hibázott, hiszen Denverben kapott ki a Winnipegtől, ellenben a Los Angeles Kings idegenben nullázta le a Montreal Canadienst (0–4), a Vancouver Canucks pedig hazai környezetben a Minnesota Wildot (2–0).

A Dallas Stars szétlövéssel nyert 5–4-re a Washington Capitals vendégeként. A fővárosiak mérkőzésről döntő rávezetését Alekszandr Ovecsin hagyta ki, az orosz klasszis csapata négy góljához egy assziszttal járult hozzá, ami NHL-pályafutása 1500. pontja volt, s tizenhatodikként érte el ezt a mérföldkövet.

OVECSKIN 1500. PONTJA

 



NHL
ALAPSZAKASZ

Boston Bruins–Buffalo Sabres 1–3
Detroit Red Wings–San Jose Sharks 5–6 – hosszabbítás után
Montreal Canadiens–Los Angeles Kings 0–4
Ottawa Senators–Toronto Maple Leafs 3–4
New York Islanders–Columbus Blue Jackets 7–3
Nashville Predators–Tampa Bay Lightning 5–1
Washington Capitals–Dallas Stars 4–5 – szétlövéssel
Chicago Blackhawks–Anaheim Ducks 1–0
Arizona Coyotes–Philadelphia Flyers 1–4
Calgary Flames–Carolina Hurricanes 3–2
Colorado Avalanche–Winnipeg Jets 2–4
Vancouver Canucks–Minnesota Wild 2–0
Seattle Kraken–New Jersey Devils 1–2

 

Legfrissebb hírek

NHL: Sidney Crosby vezérletével a bajnokot is legyőzte a lendületben lévő Pittsburgh

Amerikai sportok
2 órája

NHL: megnyirbálták a Detroit „szárnyait” Buffalóban, hatos győzelmi szériában a New Jersey

Amerikai sportok
Tegnap, 10:15

NHL: Crosby lett a Penguins történetének legeredményesebb hokisa, Marchand-t ünnepelték Bostonban

Jégkorong
2025.10.22. 13:16

NHL: több mint két év után gólt ütött a ligába hosszú idő után visszatérő veterán center

Amerikai sportok
2025.10.21. 07:27

Szongoth Domán felkerült az NHL előzetes draftlistájára

Jégkorong
2025.10.20. 21:51

NHL: sorozatban ötödször nyert a Detroit Red Wings

Amerikai sportok
2025.10.20. 08:04

NHL: Scheifele a Jets történetének legeredményesebb játékosa lett

Amerikai sportok
2025.10.19. 09:42

Jégkorong: Jaromír Jágr elkezdte 38. profi idényét

Jégkorong
2025.10.18. 11:35
Ezek is érdekelhetik