NBA: Adetokunbo remeklése kevés volt, a Pacers a Pelst kiütő Lakersszel döntőzik

Vágólapra másolva!
2023.12.08. 06:54
null
LeBron James döntőbe vezette a Lakerst az idényközi tornán (Fotó: Getty Images)
A Milwaukee Bucksot nagy csatában legyőző Indiana Pacers a New Orleans Pelicanst kiütő Los Angeles Lakers ellen vívja az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) első idényközi tornájának döntőjét Las Vegasban.

 

Az idényközi torna első elődöntője nagy csatát hozott a Milwaukee Bucks és az Indiana Pacers között. Tyrese Haliburtonék hiába nyerték meg 14 ponttal a második negyedet, a Janisz Adetokunbo (Giannis Antetokounmpo) vezette Bucks 43–28-as harmadik játékrésszel válaszolt.

A hajrát azonban megint a Pacers bírta jobban, ezt a felvonást ugyanis 12 ponttal nyerte és 128–119-es sikerrel jutott döntőbe, pedig a Bucksnál a „Görög Szörny” 37 pontig és 10 lepattanóig jutott, de az Indianánál Haliburton 27–7–15-ös, mígMyles Turner26–10–2-es dupla duplával zárt.


A Bucks–Pacersnél jóval simább meccset hozott a Lakers és a Pelicans elődöntője. A New Orleans-iak ugyanis csak az első negyedben tudták tartani a lépést a Los Angeles-iekkel, akik a második negyedet 14, a harmadikat 26 (!) ponttal nyerték meg, s a 40 pontos különbség után könnyedén nyertek 133–89-re.

A Lakers legjobbja LeBron James volt 30 ponttal, öt lepattanóval és nyolc assziszttal, de Austin Reaves (17–5–7) és Anthony Davis (16–15–5) is sokat hozzátett, míg a Pels legredményesebb játékosa a 14–3–1-es mérleggel záró Trey Murphy volt.


Az idényközi torna döntőjét magyar idő szerint december 10-én, 2.30-tól rendezik Las Vegasban.

NBA, IDÉNYKÖZI TORNA
ELŐDÖNTŐ, LAS VEGAS

Milwaukee Bucks–Indiana Pacers 119–128
Los Angeles Lakers–New Orleans Pelicans 133–89

DÖNTŐ
December 10., vasárnap
2.30:
Indiana Pacers–Los Angeles Lakers

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik