NBA: sztárjai nélkül kapott ki az OKC-től a Golden State

Shai Gilgeous-Alexander vezette győzelemre az OKC-t a sztárjait nélkülöző Golden State Warriors ellen (Fotó: Getty Images)
Sztárjai, a sérült Steph Curry, az öt mérkőzésre felfüggesztett Draymond Green és a Minnesota elleni balhé miatt szintén kizárt Klay Thompson nélkül simán kikapott hazai pályán az Oklahoma City Thundertől a Golden State Warriors az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) magyar idő szerinti pénteki játéknapján, melyen az előző kiírásban nagydöntős Miami Heat legyőzte a Brooklyn Netset.
Négyszeres bajnok sztárjai nélkül lényegében esélye sem volt a Golden State-nek, amely már az első negyedben tetemes, 39–24-es hátrányba került, Curry, Green és Thompson nélkül pedig a Warriors nem volt egyenrangú ellenfele az OKC-nek, melyet a 24 ponttal, két lepattanóval és hét assziszttal záró Shai Gilgeous-Alexander vezetett 128–109-es idegenbeli sikerre, de Isaiah Joe hétből hét sikeres triplával és egy duplával 23 pontig jutott.
A Miami Heat fokozatosan lépett el hazai pályán a Brooklyn Netstől, amely az első félidőben még jól tartotta magát, de a harmadik negyedtől már a floridaiak irányítottak, akik végül Jimmy Butler 36 pontjának, öt lepattanójának és három asszisztjának is köszönhetően győztek 122–115-re.
A Heatnek a mostani volt zsinórban a hetedik sikere, s 8–4-es mérleggel harmadik a Keleti főcsoportban.
NBA
ALAPSZAKASZ
Miami Heat–Brooklyn Nets 122–115
Golden State Warriors–Oklahoma City Thunder 109–128
Legfrissebb hírek

Nézőrekordot hozott az NBA-döntő utolsó mérkőzése
Amerikai sportok
2025.06.24. 11:21
Ezek is érdekelhetik