NFL: 15 pontos hátrányból egyenlített, mégis kikapott a Saints

Vágólapra másolva!
2023.10.20. 07:18
null
Christian Kirk TD-elkapása jelentette végül a győzelmet a Jags számára (Fotó: Getty Images)
A Jacksonville Jaguars 31–24-re legyőzte idegenben a New Orleans Saintset az NFL alapszakaszának 8. játékhetén, magyar idő szerint péntek hajnalban. 


Az elmúlt hetekben egyre jobb teljesítményt nyújt a januárban a rájátszás második köréig menetelő Jacksonville Jaguars, ám most izgulhatott, hiszen sokáig úgy volt, sérülés miatt nem játszhat sztárirányítója, Trevor Lawrence.

A korábbi 1/1-es végül játékra jelentkezett, csapata pedig bekezdett: Travis Etienne futó két touchdownt szerzett, majd jött egy védelmi TD is, az eredmény pedig az utolsó negyedre kanyarodva 24–9 volt. A Saints azonban elkezdte a felzárkózást, s két viszonylag gyors hatpontossal, majd a második után egy kétpontossal visszajött 24–24-re.


Lawrence bő három perccel a vége előtt aztán győztes drive-ot vezetett (31–24), a Saints pedig bár visszatámadt, s odaért a redzone-ba, végül nem tudott újra egyenlíteni.


AFC Dél, az állás
1. Jacksonville Jaguars 5 – 2 – 0 0.714 173–146 +27
2. Indianapolis Colts 3 – 3 – 0 0.500 140–152 –12
3. Houston Texans 3 – 3 – 0 0.500 135–113 +22
4. Tennessee Titans 2 – 4 – 0 0.333 104–117 –13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik