EFL: 96 pontot hozó meccsen kapott ki a Fehérvár Enthroners

Vágólapra másolva!
2023.06.24. 20:22
null
Hegedűs Máté bemutatkozott a Fehérvár irányítójaként (Fotó: Fehérvár Enthroners/Facebook)
Az európai amerikaifutball-ligában (EFL) szereplő Fehérvár Enthroners 66–33-ra kikapott a Panthers Wroclawtól a sorozat 4. fordulójában.


Teljes újratervezéssel vágott bele a European League of Football (ELF) negyedik játékheti küzdelmeibe a bajnokság egyetlen és egyben újonc magyar együttese, a Fehérvár Enthroners. A klub a héten közzé tette, szerződést bontott amerikai irányítójával, Jerod Evansszel, s mivel új játékost nem igazolt a helyére, ahogy arra számítani lehetett, Hegedűs Máté kezébe került a gyeplő. S ha eredményességben látványos előrelépést nem is hozott a változtatás, mivel a „koronázók” a Panthers Wroclaw vendégeként is nagy különbséggel, 63–33-ra maradtak alul, a sportág honi állományára nézve biztató, hogy visszaesést sem mutatott az együttes annak ellenére, hogy már nem olyan ember osztogatta a labdát, aki körülbelül hatéves kora óta amerikai focizik.

Hegedűs ugyan kétszer eladta a labdát, de egyszer befutott vele a célterületre, háromszor touchdownt érő passzt osztott ki – a francia elkapó, Benjamin Plunek egy 72 és egy 84 yardost is dobott (a szabványméretű pálya 100 yard hosszú).

A támadók azonban hiába szereznek hétről hétre több pontot (három, 13, 24, ezúttal pedig 33 a sorminta alakulása), a védelem nem találja a fogást az ellenfeleken, a Wroclaw az első nyolc offenzívájából hatot is touchdownnal zárt le.

Szintén sportági hír, hogy a magyar élvonalban, a Hungarian Football League-ben az elődöntőben a Budapest Wolves 42–20-ra legyőzte a Budapest Titans együttesét, így készülhet a július 15-i döntőre. A másik ágon vasárnap a Budapest Cowbells az Újpest Bulldogs otthonába látogat megküzdeni a másik finálés helyért.

AMERIKAI FUTBALL
EUROPEAN LEAGUE OF FOOTBALL (ELF)
4. FORDULÓ
Panthers Wroclaw–Fehérvár Enthroners 63–33

Legfrissebb hírek

ELF: vereséggel búcsúzott a Fehérvár Enthroners

Amerikai sportok
2023.09.03. 22:00

ELF: győzött a Prága ellen a Fehérvár Enthroners

Amerikai sportok
2023.08.19. 20:27

ELF: ezúttal pontot sem szerzett a Fehérvár

Amerikai sportok
2023.07.30. 17:22

Anglia: szabályszegéssel vádolják Styles klubját – hivatalos

Angol labdarúgás
2023.07.13. 15:13

EFL: a címvédő könnyen nyert a Fehérvár Enthroners otthonában

Amerikai sportok
2023.07.02. 19:24

ELF: távozott a Fehérvár Enthroners amerikai irányítója

Amerikai sportok
2023.06.20. 19:16

ELF: a harmadik fordulóban is vereséget szenvedett a Fehérvár Enthroners

Amerikai sportok
2023.06.17. 20:53

ELF: a Frankfurttól is kikapott a Fehérvár Enthroners

Amerikai sportok
2023.06.10. 20:20
Ezek is érdekelhetik