NHL: sorozatban hatodik győzelmét aratta az Oilers

Vágólapra másolva!
2023.04.06. 07:16
null
Zibanejad (jobbra) három gólpasszal jeleskedett (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) csütörtök hajnali játéknapján sorozatban hatodik győzelmét aratta az Edmonton Oilers – az Anaheim Ducks zsinórban kilencedik vereségét szenvedte el. Győzött a New York Rangers és a Calgary Flames is.

A Rangers nem sokat vacakolt a három győztes meccs után New Yorkba érkező Tampa Bay Lightninggal, miután már a 10. percben 3–0-ra vezetett, s ugyan a floridaiak a második harmadot 2–1-re megnyerve szépítettek, a végül három gólpasszig jutó Mika Zibanejad két asszisztja után a záró felvonásban lezárta a vitás kérdéseket a hazai brigád, s 6–3-ra győzött.

A Calgary Flames az első játékrészben 1–0-s hátrányba került a Winnipeg Jets vendégeként, ám a kanadaiak a második 20 percben egyenlítettek, a harmadikban pedig két gólt ütve behúzták a mérkőzést.

Az Edmonton Oilers a mostanában – ismét – gyengélkedő Anaheim otthonába látogatott, s a gól nélküli első felvonás után a másodikban három percen belül ütött két találattal megágyazott a sikernek, amit a záró húsz percben a Kacsák szépítése után Zach Hyman üres kapus góljával biztosított be.

NHL
ALAPSZAKASZ

New York Rangers–Tampa Bay Lightning 6–3
Winnipeg Jets–Calgary Flames 1–3
Anaheim Ducks–Edmonton Oilers 1–3

Legfrissebb hírek

NHL: kilencedszer Ovecskiné a Harlamov-trófea

Jégkorong
2025.08.08. 18:01

Film készül Alekszandr Ovecskin pályafutásáról

Amerikai sportok
2025.08.06. 11:16

NHL: Ovecskin vezeti a kereseti listát

Jégkorong
2025.08.04. 20:49

Tengerentúli szakemberekkel, immár harmadszor gyűltek össze a játékvezetők az NHL-táborban Budapesten

Jégkorong
2025.08.01. 07:53

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
2025.07.19. 14:01

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Jégkorong: akár az NHL-be is eljuthatnak a legkiválóbb fiatal játékvezetők a négynapos óbudai táborból

Jégkorong
2025.07.16. 17:46
Ezek is érdekelhetik