NBA: a Harden, Embiid páros lezárta a Bucks sikersorozatát

AGÁRDI LÁSZLÓ, HEGEDŰS RÓBERT (kezdo5.hu)AGÁRDI LÁSZLÓ, HEGEDŰS RÓBERT (kezdo5.hu)
Vágólapra másolva!
2023.03.05. 08:31
null
Joel Embiid (szemben) fontos hárompontost dobott az utolsó percben (Fotó: Getty Images)
A 76ers nagyon mélyről állt fel és győzött az előző 16 meccsét megnyerő Milwaukee ellen, a remek formába kerülő Minnesota a Kings kisebb szériáját szakította meg, a Heat legyűrte a Hawks-ot, a Raptors a Washingtont, a Cavaliers simán verte a Detroitot, míg a Rockets a Spurs elleni roncsderbin vetett véget 11 mérkőzés óta tartó vesszőfutásának az NBA szombat esti játéknapján.

 

 

Washington Wizards–Toronto Raptors 109–116 – hosszabbítás után

VanVleet előlépett a hosszabbításban. Az első három negyedben egyik csapat sem tudott kétszámjegyű előnyt kialakítani, viszont a negyedik negyed elején 97-84-re ellépett a Raptors, és úgy tűnt, hogy el is döntik a mérkőzés kimenetelét, de ezt követően Kristaps Porzingis (22 pont, 11 lepattanó, 4 gólpassz) vezetésével felzárkózott a Wizards, és 30 másodperccel a rendes játékidő vége előtt Delon Wright egy triplával kiegyenlített. A rendes játékidő legvégén még Fred VanVleet és Bradley Beal is dobott a vezetésért, illetve a győzelemért, de mindketten hibáztak, így jöhetett a hosszabbítás. A ráadás első 3 percében csak egy-egy kosár született mindkét oldalon, de ekkor eljött VanVleet ideje, aki a hátralévő időben kétszer is betalált a triplavonalon túlról, ezzel eldöntötte az érdemi kérdéseket, Siakam 2+1-es játéka pedig végleg lezárta a meccset.

Visszavágott a Raptors. A két csapat rövid időn belül másodszor is összecsapott egymással, viszont az előző találkozóval ellentétben most nem a Wizards örülhetett, és ennek jelentősége lehet a play-in helyekért folytatott küzdelemben is, ráadásul a hónap végén harmadszor is megmérkőznek a felek. A Raptors győzelmében VanVleet a clutch kosarain túl is fontos szerepet játszott, 25 ponttal, 10 gólpasszal és 6/11 triplával húzta a csapatát, mellette a padról beszálló Gary Trent Jr. (26 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz, 4/7 tripla) is ponterős teljesítménnyel jelentkezett, de most csapatként is jól dobott a Raptors, O.G. Anunoby 2/11-es mutatójával együtt is 52,2 százalékkal céloztak mezőnyből. A Wizards is több lábon állt, Porzingis mellett Delon Wright (18 pont, 6 lepattanó, 7 gólpassz, 6 labdaszerzés) a sokoldalú játékával tűnt ki a leginkább, míg Bradley Beal 21 ponttal és 10 gólpasszal dupla-duplázott, de csak 7/22 dobását értékesítette.

A Wizards legjobb dobói: Porzingis 22/6, Beal 21/6, Wright 18/12
A Raptors legjobb dobói: Trent Jr. 26/12, VanVleet 25/18, Siakam 15

 

Cleveland Cavaliers–Detroit Pistons 114–90

Könnyedén nyert a Cavaliers. Már az első félidőben is inkább a hazaiak akarata érvényesült, de a harmadik negyedben végleg eldöntötték a találkozót, ezt a 12 percet 42-22-re húzták be. Szinte tökéletes estét tudhatnak maguk mögött, senkinek sem kellett igazán sok időt a pályán tölteni, ugyanakkor Donovan Mitchell (20 pont, 4 gólpassz) 24 perces játékidejében az is szerepet játszott, hogy ujjsérülést szenvedett a harmadik negyedben. Mitchell mellett Darius Garland (21 pont, 7 gólpassz, 5/6 tripla) is csak 24 percet játszott, mert többre egyszerűen nem volt szükség, és a hátvédek mellett a két magasember is villogott, különösen Evan Mobley tűnt ki a 16 pontos, 11 lepattanós, 6 gólpasszos, 4 blokkos teljesítményével. A Pistonsnál egyedül Marvin Bagley III tudott nagyobb volumenben pontot termelni, ő végül a 8/12 jó dobására építve 20 pontig jutott, emellett 13 lepattanót és 3 blokkot is betett a közösbe, a társak viszont nem igazán nőttek fel mellé, leginkább a padról beszálló Hamidou Diallo (14 pont, 7 lepattanó) játékában volt még lendület rajta kívül, de ebben a formában nem volt esélyük a győzelemre.

A Cavaliers legjobb dobói: Garland 21/15, Mitchell 20/6, Mobley 16
A Pistons legjobb dobói: Bagley III 20/3, Diallo 14, Hampton 11/3

 

Miami Heat–Atlanta Hawks 117–109

Mint a rájátszásban. Az előző rájátszásban a Heat emlékezetes módon tudta limitálni Trae Young játékát, és most ugyanehhez a recepthez nyúltak, az irányítót 2/13-as mezőnymutatón tartották, aki így negatív szezoncsúcsot jelentő 8 ponttal zárt, illetve 5 eladott labdába is belehajszolták – a Hawks sztárja azért igyekezett hasznos maradni, 10 gólpasszal és 5 labdaszerzéssel próbált kompenzálni. Dejounte Murray hasonló kezelést kapott, ő is csak 3/14 jó dobással zárt, és két pontfelelőse egyidejű gyengélkedése mellett csak a kispad tudta életben tartani a Hawks reményeit: Saddiq Bey 22 ponttal és 4/8 triplával jelentkezett, de Onyeka Okongwu és Bogdan Bogdanovics is jól szállt be a meccsbe. A különbséget végül az jelentette, hogy a hazaiaknál Bam Adebayo (30 pont, 11 lepattanó, 5 gólpassz) kiemelkedően hatékony estét zárt, 10/12 dobását és 10/12 büntetőjét is értékesíteni tudta, mellette Tyler Herro is beszórt 20 pontot, míg Jimmy Butler (15 pont, 11 lepattanó, 7 gólpassz) a mezőnyben végzett hatalmas munkát. A Heat rendkívül fontos győzelmet aratott, az ezt megelőző hét meccsükből csak egyszer tudtak nyerni, ráadásul a közvetlen rivális Hawks ellen értek el sikert, viszont most nem lazíthatnak, mert holnapután jön a visszavágó, ahol a vendégek azért is lépnek majd pályára, hogy ne veszítsék el ezt a párharcot az alapszakaszban.

A Heat legjobb dobói: Adebayo 30, Herro 20/9, Martin 15/9, Butler 15/3
A Hawks legjobb dobói: Bey 22/12, Hunter 17/3, Capela 16


San Antonio Spurs–Houston Rockets 110–122

A Rockets megszakította rossz sorozatát. A liga két pofozógépe találkozott, hiszen a meccs előtt a Rockets az utolsó, a Spurs hátulról a harmadik helyen tanyázott. A vendégek előző 11 találkozójukat elvesztették, most viszont kiszakadt a zsák, 70 pontot termeltek az első félidőben. Itt még a betegségből visszatérő Gregg Popovich irányította San Antonio is tartotta magát, fordulás után viszont lassan elkezdett nyílni az olló, mivel a Houston több lábon állt (nyolc játékosuk jutott el legalább 10 pontig) és 56%-kal tüzelt mezőnyből. A vendégeknél 20 pontig jutó Tari Eason azt emelte ki, hogy érezhető a fejlődés, mert remekül járt a labda, önzetlenül passzolták meg az üresen álló társat, aki aztán be is dobta a helyzeteket. A túloldal legjobbja, Devonte' Graham szerint mindkét csapat úgy állt a meccshez, hogy túldoba a másikat, ami szórakoztató, ha győztes oldalon állsz, őket viszont most lefutotta a Houston. A Spurs-nél azért annyira nem bánkódhatnak, hiszen most már holtversenyben a második legrosszabb mutatójával rendelkeznek, és a tökutolsó Houston is egy meccsnyire került.

A Spurs legjobb dobói: Graham 28/21, Collins 14/6, Bassey, Sochan 14-14
A Rockets legjobb dobói: Eason 20/6, Sengün 16/3, Martin, Christopher 14-14

Milwaukee Bucks–Philadelphia 76ers 130–133

Három negyedig a Bucks volt a jobb. A zsinórban 16 győzelemnél járó Milwaukee kemény erőpróbára készült, de úgy tűnt, hogy a Philly sem állítja meg az Adetokunbo-brigádot. Szoros első negyed után a két középsőben 70 pontot pakoltak az eredményjelzőre és 14 pontos fórban várták a végjátékot. Itt viszont teljesen váratlanul összeomlott a védekezésük, miután a 76ers más fokozatba kapcsolt, de még így is előnnyel mentek bele az utolsó percbe, ahol aztán támadásban is becsődöltek: Holiday és Middleton dobást rontott, Adetokunbo lépéshibát vétett, ezeket pedig köszönte a Sixers és behúzta a győzelmet. Egyénileg a görög sztár jó számokat hozott (34 pont, 16/18 büntető, 13 lepattanó), Brook Lopez és Jrue Holiday (26 pont, 13 gólpassz), illetve Grayson Allen (20 pont, 6/8 tripla) is villogott, viszont a negyedik negyed elején a cserék nem tudtak sokat hozzátenni, majd a húzóemberek is elkezdtek hibázni, ez pedig most nem fért bele. A Bucks így is maradt a keleti első helyen, de a Boston egy meccsnyire zárkózott, és a harmadik Philly sincs még nagyon messze - holnap a Wizards ellen kezdhetnek új sorozatot.

Valami összeállt a negyedik negyedben. A statisztikára pillantva nehezen érthető, hogyan kaphatott ki a Bucks, mivel a festékben jobbak voltak, pontosabban dobtak, jobban lepattanóztak, több gólpasszt adtak. Az eladott labdákból viszont 24 pontot kaptak, amivel a Philly végig a nyomukban maradhatott, de közben két kezdőjét is elvesztette: Tobias Harris vádlival, PJ Tucker hátfájdalmakkal dőlt ki, a negyedik negyednek már nélkülük futottak neki. Itt viszont varázsütésre összeállt a csapat, Adetokunbo szerint egyszerűen mindenhonnan veszélyessé váltak és nem tudták őket levédeni: kosarat szereztek a festékből, egy-egyből, betörésekből, támadópattanókból, büntetőkből, triplákból. Természetesen James Harden (38 pont, 9 lepattanó, 10 gólpassz) és Joel Embiid (31 pont, 6 lepattanó, 10 gólpassz) a vezér, de Tyrese Maxey is felnőtt a feladathoz (26 pont, 8/12 mezőnyből, 8/8 büntető), a padról pedig Georges Niang 5/6 hármast küldött a helyére. A végjátékra már utolérték ellenfelüket, az utolsó percben Harden és Embiid bevert egy-egy nagy hármast, Maxey két büntetőt, ezzel a 8-0-s rohanással kerültek előnybe. 125-129-es állásnál még sikerült eladniuk a labdát (nem végezték el a bedobást 5 másodperc alatt), de Adetokunbo a lépéshibával visszaadta, onnantól pedig már végig kézben tartották az eseményeket. A Philly ezzel a sikerrel a 2. helytől három, a 4.-től négy győzelemre áll, viszont most aggódhatnak, hogy ez a győzelem nem volt-e pirrhuszi...

A Bucks legjobb dobói: Adetokunbo 34, Holiday 26/15, Lopez 26/9
A 76ers legjobb dobói: Harden 38/15, Embiid 31/9, Maxey 26/6


Sacramento Kings–Minnesota Timberwolves 134–138

Zsinórban harmadszor nyert a Wolves. 24 órával korábban mindkét gárda kőkemény meccsen nyert, a Kings eleve kiválóan támad, így aztán nem meglepő, hogy a védekezéssel ezúttal nem sokat törődtek a felek. A vendégeknél a kezdőötös minden tagja elérte a 10 pontos határt, Rudy Gobert dupla-duplázott, Kyle Anderson flörtölt egy tripla-duplával, Anthony Edwards 27 pontot és 8 gólpasszt jegyzett, a gördülékeny támadójátékból pedig potyogtak a kosarak. A Minnesota 60 százalékkal dobott mezőnyből, 51% felett triplázott, a pontesőből a kispad is alaposan kivette a részét (8/15 hármas). Az első félidőben sikerült kiépíteniük egy tízpontos előnyt, aminek ugyan a javát eldobták a harmadik negyedben, de a negyedik játékrész elején Mike Conley, Kyle Anderson és Nickeil Alexander-Walker vezetésével futottak egy 11-0-t. Még ebből is visszakapaszkodott a Kings, az utolsó percben dobásaik voltak az egálhoz, ezek azonban kimaradtak, a legvégén pedig Edwards bedobta a kulcskosarat, Conley jó büntetőivel pedig behúzták a győzelmet. A Wolves zsinórban harmadszor nyert, tovább erősítette 7. pozícióját, ráadásul most pár napot pihenhet és fogadja a 76ers-t.

Kijózanító pofonba szaladt bele a Kings. Ötmeccses sikersorozatát sirathatja a Sacramento, és az egyébként remekül játszó, 16 pontot termelő Trey Lyles el is árulta, miért: borzalmasan védekeztek, most kiütközött, hogy bárkit túl tudnak dobni, de senkit nem tudnak megállítani. Hozzá kell tenni, hogy a mai vereség leginkább Keegan Murray nyakába varrható, a remekül teljesítő újonc ma húsz perc alatt nulla ponttal zárt, ezt a hendikepet pedig végig maguk előtt görgették a hazaiak. A kezdőötös többi tagja remekelt támadásban, Domantas Sabonis 24 pontot, 14 pattanót és 5 gólpasszt jegyzett, De'Aaron Fox 25 ponttal és 7 gólpasszal zárt, Kevin Huerter 6/9 triplát szórt be, Harrison Barnes is 20 egységet temelt. A padról viszont csak Lyles volt értékelhető, a nemrég 40 pontot szóró Malik Monk mindössze nyolc pontig jutott, a végén pedig Fox és Barnes is kulcspillanatban rontott dobást, így elbuktak. Komoly gond azért nincs, továbbra is tartják a harmadik helyet, de figyelniük kell, mert mögöttük nagyon jön fel a Suns és a Warriors - legközelebb a Pelicans ellen kötelező lesz nyerniük.

A Kings legjobb dobói: Huerter 29/18, Fox 25, Sabonis 24/3
A Timberwolves legjobb dobói: Edwards 27/6, Conley 24/12, McDaniels 19/9

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik