NBA: hiába Klay triplaesője, egy újonc keresztbe tett a Warriorsnak – videók

Vágólapra másolva!
2022.12.06. 08:06
null
Andrew Nembhard (jobbra) elhúz Jordan Poole mellett (Fotó: Getty Images)
A 33 pontig jutó Luka Doncic vezérletével a Dallas Mavericks kiadós verést (130–111) mért vendégére, a Nyugati főcsoportot vezető Phoenix Sunsra az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) hétfői játéknapján. A Keleti konferencia élén haladó páros, a Boston és a Milwaukee nem botlott – előbbi már a huszadik győzelmét könyvelte el –, továbbra is jó passzban a Memphis, valamint az Oklahoma, és három vereség után nyert az Indiana is – nem akárhol, a Golden State Warriors otthonában.

 

A Golden State-ben 28 ponttal záró Klay Thompson bevágott nyolc triplát, és az NBA-örökranglista 13. helyére lépett – 1989 hárompontost dobott be eddig alapszakaszi mérkőzéseken –, de a rangsort 3234-gyel vezető csapattársa, Steph Curry rossz napot fogott ki (3/17 a mezőnyből), így nem jöhetett össze a győzelem. Pláne, hogy a szinte végig vezető, a hajrára új erőre kapó Indianában egy újonc, Andrew Nembhard rövidke NBA-karrierje legjobb produkcióját nyújtotta. A 31 pontja és a 13 asszisztja egyaránt karriercsúcs.

ANDREW NEMBHARD NAGYOT JÁTSZOTT A PACERSBEN



KLAY THOMPSON NYOLCADIK TRIPLÁJA


ÍZELÍTŐ LUKA DONCIC PHOENIX ELLENI JÁTÉKÁBÓL


A játéknap összefoglalóját ide kattintva olvashatják el!

NBA, ALAPSZAKASZ
Charlotte Hornets–Los Angeles Clippers 117–119
Orlando Magic–Milwaukee Bucks 102–109
Atlanta Hawks–Oklahoma City Thunder 114–121
Toronto Raptors–Boston Celtics 110–116
Houston Rockets–Philadelphia 76ers 132–123, h. u.
Memphis Grizzlies–Miami Heat 101–93
Dallas Mavericks–Phoenix Suns 130–111
Golden State Warriors–Indiana Pacers 104–112

Legfrissebb hírek

Egy meccsre a döntőtől: Siakam és Haliburton győzelemre vezette a Pacerst – videók

Amerikai sportok
16 órája

Shaq, ne nyomkodd a telefonodat! A kabalafigura megviccelte az NBA-legendát

Amerikai sportok
2025.05.26. 08:52

Szépített a Knicks az NBA keleti döntőjében, méghozzá nem akármilyen feltámadás végén

Amerikai sportok
2025.05.26. 07:57

Óriási lépést tett második NBA-döntője felé az Indiana Pacers

Amerikai sportok
2025.05.24. 08:11

17 pontról felállva, a hosszabbításban nyerve vette el a Knicks pályaelőnyét a Pacers – videók

Amerikai sportok
2025.05.22. 09:48

„Anthony Edwards olyan, mint Rozsomák”; Curry sérülése után nem jött szintlépés Butlertől 

Amerikai sportok
2025.05.16. 19:34

NBA: a címvédő Boston életben tartotta a továbbjutási reményeit

Amerikai sportok
2025.05.15. 07:45

NBA: kiesett a keleti első Cleveland, az Indiana vívhatja a főcsoportdöntőt

Amerikai sportok
2025.05.14. 07:18
Ezek is érdekelhetik