Sportrádió: meglepetésre készül az amerikaifutball-válogatott

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2022.11.05. 09:14
null
Fotó: Sportrádió
A magyar amerikaifutball-válogatottból Szabó Dániel támadó, Szakács Kristóf hátvéd, illetve Cselleng Ádám sajtófőnök volt Balogh Balázs vendége pénteken a Sportrádió Hazafutás című műsorában. A játékosok szombaton 13.30-kor a Kincsem parkba várják a szurkolókat, ahol első alkalommal rendeznek A-csoportos Európa-bajnoki összecsapást – az ellenfél Franciaország lesz.


A franciák ellen meglepetésre készül a megfiatalított válogatott – annak ellenére, hogy nem számít esélyesnek.

„Kemény mérkőzés lesz lesz, oda kell tennünk magunkat, a franciáknak megvannak a gyenge pontjaik, de úgy érzem, ki tudjuk ezeket használni és benne van siker lehetősége. Nagy motiváció, hogy itthon játszhatunk, mindannyian libabőrösek vagyunk a Himnusz alatt. Munka, tanulás és család mellől érkezünk, óriási motiváció az itthoni mérkőzés és, hála Istennek, egyre nagyobb az NFL-közönség Magyarországon is” – mondta el Szabó Dániel.

Természetesen szóba került az osztrákoktól elszenvedett 41–0-s vereség, ami még mindig fáj a játékosoknak, de ahogy Cselleng Ádám mondta: „A két válogatott között 20 évnyi tapasztalatbeli különbség van, nem véletlen, hogy Ausztriának van az egyik legerősebb válogatottja Európában.”

A sajtófőnök a Hazafutásban azt is elárulta, szombaton igazi családbarát mérkőzésre várnak mindenkit a Kincsem parkba, Dan Pippin szövetségi kapitány pedig számít a hazai közönségre.

„Már alig várom, hogy Budapesten megtapasztaljam, milyen, amikor otthon játszhatunk. Bebizonyosodott, hogy Magyarországon mennyire jó a közösség ennél a sportágnál.”

A hátvéd Szakács Kristóf úgy fogalmazott: a kapitány szerint fontos a fiatalítás, folyamatosan épülnek is be az ifjú játékosok, miközben a csapat kemény magja megmaradt.

A műsor vendégei zárásként elárulták, győzelemre számítanak Franciaország ellen.

AMERIKAI FUTBALL
EURÓPA-BAJNOKSÁG
13.30:
Magyarország–Franciaország, Kincsem park

Legfrissebb hírek

Chase rekordösszegért hosszabbított, Higgins is rengeteg pénzért marad a Bengalsnál

Amerikai sportok
2025.03.17. 19:17

Az NFL-t 2029-ig a Network4 adja, exkluzív közvetítéssel érkezik az 59. Super Bowl

Amerikai sportok
2025.02.04. 15:24

Amerikából jöttem: a védelem nyer Super Bowlt? Felvezető Kovács Sándor „Sankóval”

Amerikai sportok
2025.01.31. 16:18

A Chiefs újabb drámai meccsen nyert a Bills ellen – triplázás kapujában a Kansas City!

Amerikai sportok
2025.01.27. 05:28

Új éra a Chicago Bearsnél: a csoportriválistól érkezik a támadóguru vezetőedzőnek

Amerikai sportok
2025.01.20. 23:25

Kilencven éve született Elvis Presley, a tojáslabdás bálvány

Amerikai sportok
2025.01.08. 07:32

New Yorkban és Karolinában megbukott, majd Minnesotában sokkolta a világot – Sam Darnold története

Amerikai sportok
2025.01.06. 19:33

NFL: a Giants keresztülhúzta a Colts rájátszásról szőtt álmait, hatalmas pofont kapott a Cowboys és a Jets

Amerikai sportok
2024.12.29. 23:30
Ezek is érdekelhetik