NBA: Lillard újra 40 fölé hatolt, a Lakers harmadszor is kikapott

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.10.24. 00:30
null
Damian Lillard 41 ponttal vezette győzelemre a Portlandet (Fotó: Getty Images)
Harmadik mérkőzését is elveszítette a Los Angeles Lakers az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 2022–2023-as idényében: a kaliforniaiak hazai pályán, izgalmas hajrát követően 106–104-re kikaptak a három meccs után még százszázalékos Portland Trail Blazerstől.

 

Jól kezdett a hazai csapat, de az első negyed hajrájában átvette a vezetést a Portland – a Lakers ellen általában bőkezűen szóró Damian Lillard 19 pontot szerzett a nagyszünetig –, és sokáig őrizte is azt.

LeBron James a második félidőben sebességet váltott, vezérletével átvette a vezetést a Lakers, de nem tudta lezárni a meccset, amiben egy utolsó percbeli véleményes játékvezetői ítélet is játszott némi szerepet.

Lillard 12.4 másodperccel a vége előtt bedobta hatodik tripláját (41 ponttal zárt, akárcsak két napja a Phoenix ellen), hosszú idő után fordított a Blazers, és bár James zsákolással egyenlített, Jerami Grant duplájára már nem tudott válaszolni – a 31 ponttal finiselő hazai vezér utolsó dobása a gyűrűről kifelé pattant.

A MÉRKŐZÉS UTOLSÓ HÁROM KOSARA




NBA, ALAPSZAKASZ
Los Angeles Lakers–Portland Trail Blazers 104–106
További eredmények
Cleveland Cavaliers
–Washington Wizards 117–107 – hosszabbítás után
Atlanta Hawks–Charlotte Hornets 109–125
New Orleans Pelicans–Utah Jazz 121–122
Oklahoma City Thunder–Minnesota Timberwolves 106–116
Golden State Warriors –Sacramento Kings 130–125
Los Angeles Clippers–Phoenix Suns 95–112

A teljes játéknap összefoglalójával hétfő délelőtt jelentkezünk.

Legfrissebb hírek

Jokics történelmet írt, a Doncic vezette Lakers harmadik kiemeltként jutott be a rájátszásba

Amerikai sportok
2025.04.12. 10:22

Amerikából jöttem: csak három bajnokesélyes lenne? Felvezettük az NBA-rájátszást Rédai Gáborral

Amerikai sportok
2025.04.10. 15:53

NBA: Doncic megkönnyezte a visszatérését, majd 45 ponttal keserítette a Dallas életét

Amerikai sportok
2025.04.10. 07:45

Ezúttal nem bírt az OKC-vel a Lakers

Amerikai sportok
2025.04.09. 07:21

Videó: Luka Doncic olyan gólpasszt adott, amilyet még nem láttunk kosárpályán

Amerikai sportok
2025.04.07. 11:19

NBA: a Lakers 27 ponttal verte a ligaelső Oklahomát

Amerikai sportok
2025.04.07. 06:56

Közönségszórakoztató meccsen csapott össze LeBron James és Stephen Curry – videók

Amerikai sportok
2025.04.04. 07:59

A Lakers elrontotta a Memphis új edzőjének bemutatkozását

Amerikai sportok
2025.03.30. 08:21
Ezek is érdekelhetik