Gyász: elhunyt minden idők egyik legjobb hokisa, Mike Bossy

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2022.04.15. 15:55
null
Fél évig tartó súlyos betegség után hunyt el Mike Bossy (Fotó: Getty Images)
Közel fél évig tartó súlyos betegség után, 65 esztendős korában pénteken elhunyt Mike Bossy, minden idők egyik legjobb jégkorongozója.

 

 

A New York Islandersszel sorozatban négy Stanley Kupát (1980, 1981, 1982, 1983) nyerő Bossy októberben jelentette be, hogy tüdőrákkal kezelik. Állapota a kezelések ellenére romlott, mígnem április elején úgy döntött, hogy úgynevezett palliatív kezelésre tér át, és életének utolsó szakaszát a családjával, szeretteivel tölti.

Bossy az 1977–1978-as idényben került az észak-amerikai profiligába (NHL), és az év legjobb újoncának választották. A nyolcvanas évek elején megszakítás nélkül négyszer lett bajnok a Szigetlakókkal. Az 1982-es és 1983-as fináléban az ő góljával diadalmaskodott az együttes – előbbi kiírásban a playoff legértékesebbje is – míg az 1983-as menetelés során, a Boston Bruins elleni főcsoport-döntőben a továbbjutáshoz szükséges mind a négy sikert az ő találatával érte el a New York-i alakulat. Ilyen bravúrra egyetlen hokis sem volt képes azóta sem.

Az NHL-es pályafutása során kilencszer érte el az ötvengólos határt, ez rajta kívül csak a legendás Wayne Gretzkynek sikerült. Az alapszakaszban 752 mérkőzésen 573 gólt ütött – ilyen jó aránnyal (0.762 gól/mérkőzés) vezeti az örökrangsort –, és adott 553 gólpasszt. Az 1126 pontja az átlagot tekintve a harmadik legmagasabb (1.497 pont/mérkőzés). A rájátszásokban 129 fellépésen 160 pontot (85 gól, 75 gólpassz) gyűjtött.

Hétszer szerepelt az All Star-gálán, és az 1986–1987-es idény után vonult vissza, rá négy évre pedig beválasztották a Hírességek Csarnokába.

Legfrissebb hírek

NHL: a Dallas kiejtésével megint bejutott a nagydöntőbe az Edmonton

Amerikai sportok
22 órája

NHL: ötöt lőtt a Carolinának, és megint a Stanley-kupáért küzdhet a Florida

Amerikai sportok
2025.05.29. 08:24

NHL: gól és gólpassz a 40 éves Corey Perrytől, egy lépésre a finálétól az Oilers

Jégkorong
2025.05.28. 07:50

NHL: a Carolina ezúttal nem hagyta, hogy kisöpörjék, életben tartotta reményeit

Amerikai sportok
2025.05.27. 08:09

NHL: az Edmonton hatot vágott a Dallasnak

Amerikai sportok
2025.05.26. 08:02

NHL: a Florida egy lépésre került a döntőtől

Amerikai sportok
2025.05.25. 07:13

NHL: az Edmonton sima győzelemmel vágott vissza a Dallasnak a nyugati döntőben

Amerikai sportok
2025.05.24. 07:38

NHL: a második hazai meccsén is öt gólt kapott a Carolina a Floridától

Amerikai sportok
2025.05.23. 07:28
Ezek is érdekelhetik