NBA: hat-nyolc hétig nem játszhat a ligaelső irányítója

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.02.21. 15:05
null
Chris Paul a kezét fájlalja (Fotó: Getty Images)
Eltört a jobb hüvelykujja, ezért hat-nyolc hétig nem léphet pályára Chris Paul, az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA) élen álló Phoenix Suns játékosa.

 

Az arizonai együttes kezdőirányítója múlt szerdán, a Houston Rockets elleni találkozón sérült meg, emiatt az alapszakasz hátralévő részét vélhetőleg ki kell hagynia. Az alapszakasz hét hét múlva, április 10-én zárul, a rájátszás pedig hat nappal később kezdődik.

A 36 éves, kétszeres olimpiai bajnok sztárjátékos kiesése komoly érvágás a Sunsnak, Paul ugyanis mérkőzésenként átlagban 14,9 ponttal és 10,7 gólpasszal segítette az együttest a szezonban, s óriási szerepe van abban, hogy csapata 48 győzelemmel és tíz vereséggel toronymagasan vezeti a ligát.

A legutóbb nagydöntős phoenixi gárda ugyanakkor Paul nélkül is megőrizheti első helyét a Nyugati főcsoportban, melynek élén hét meccs az előnye a második helyezett Golden State Warriorsszal (42/17) szemben.

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

Doncic tripla duplájával győzni tudott a Dallas elleni első meccsén – videók

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:23

Vége a huzavonának! Jimmy Butler a Golden State Warriorsban folytatja – hivatalos

Amerikai sportok
2025.02.07. 12:33

LeBron James ismét történelmi teljesítménnyel vezette győzelemre a Lakerst

Amerikai sportok
2025.02.07. 08:56

NBA: sorozatban harmadszor is kikapott a New York Knicks

Amerikai sportok
2025.01.07. 08:04

NBA: a Los Angeles Lakers szerződtette Valerio-Bodon Vincentet

Amerikai sportok
2024.09.05. 07:34

Ennyi NBA-játékos van az olimpiai csapatok kereteiben

Párizs 2024
2024.07.29. 11:10

Felfoghatatlan mennyiségű pénz – csillagászati szerződést kötött a közvetítési jogokról az NBA

Amerikai sportok
2024.07.25. 12:59

LeBron James lesz az egyik amerikai zászlóvivő Párizsban

Párizs 2024
2024.07.22. 13:56
Ezek is érdekelhetik