NBA: Chris Paul történelmet írt

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.04.14. 13:52
Chris Paul nyilatkozik a 82. alapszakasz-mérkőzése után (Fotó: Getty Images)
Chris Paul mind a 82 alapszakaszmeccsen pályára lépett az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).

A San Antonio Spurs 125–118-ra győzött a Toronto Raptors ellen, és bár egyik csapat számára sem volt már tétje a mérkőzésnek, Chris Paul miatt mégis emlékezetes lett.

A texasiak kosarasa ugyanis mind a 82 alapszakasz-mérkőzésen pályára lépett, és ő az első az NBA-ben, akinek ez a 20. idényében sikerült.

Chris Paul emellett a harmadik olyan játékos lett, aki 39 évesen vagy annál idősebben 82 mérkőzésen kapott szerepet az alapszakaszban, ez előtte Michael Jordannek és John Stocktonnak sikerült.

„Hihetetlen idény volt. Ha kihagyod a rájátszást, akkor hosszú a nyár, úgyhogy szívesen vagyok a pályán. Amikor játszom, akkor a győzelemért hajtok” – mondta a 39 éves kosaras, aki 15 pontot dobott a Raptors ellen.

A kosaras 2005-ben mutatkozott be az NBA-ben, és a 2014–2015-ös idényben a Los Angeles Clippers színeiben játszott legutóbb mind a 82 alapszakasz-mérkőzésen.

 

 

Legfrissebb hírek

Motorbalesetet szenvedett és sürgősségi műtéten esett át Vlade Divac

Kosárlabda
5 órája

Haliburton a hetedik mérkőzésről: A sportág csúcsa, amikor az NBA így dől el

Amerikai sportok
14 órája

Nincs vége: „megsemmisítette” az OKC-t a Pacers – kilenc év után újra hetedik meccset rendeznek az NBA-döntőben

Amerikai sportok
20 órája

Jakab Máté: Mindenkinek borsot akarunk törni az orra alá Ulánbátorban

Kosárlabda
Tegnap, 15:11

Több távozót is bejelentett az Alba Fehérvár kosárcsapata

Kosárlabda
Tegnap, 12:08

Kosárlabda: jól halad az U20-as férfiválogatott Eb-felkészülése

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Csillagászati összegért cserél tulajdonost a Los Angeles Lakers

Amerikai sportok
Tegnap, 7:53

Majdnem szenzációval kezdődött a női kosárlabda Európa-bajnokság

Kosárlabda
2025.06.18. 22:01
Ezek is érdekelhetik