NFL: a címvédő szerződtette a balhés futót – hivatalos

Vágólapra másolva!
2021.12.22. 17:36
null
Baltimore-ban sem talált önmagára Le'Veon Bell (Fotó: Getty Images)
A tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Tampa Bay Buccaneers szerződtette a rutinos futót, Le'Veon Bellt – olvasható a klub hivatalos honlapján.

 

A Tampa Bay Buccaneersnek szüksége volt egy futóra, miután Leonard Fournette megsérült a New Orleans Saints ellen 9–0-ra elvesztett mérkőzésen.

Le'Veon Bell szabadon igazolható volt, legutóbb a Baltimore Ravensben játszott – igaz, nem kapott sok lehetőséget: 31 futásból 82 yardot és két touchdownt szerzett a Hollóknál.

A rutinos játékos tavaly a New York Jetsben és a Kansas Cityben szerepelt – utóbbival Super Bowlig jutott, ott azonban nem lépett a pályára. 2020-ban egyébként mindössze 238 futott yardja és két hatpontosa volt.

Bell a Pittsburgh Steelersben volt karrierje csúcsán, ott viszont minél több pénzt akart kisajtolni a franchise-ból, amely végül 2018-ban elengedte. A futó kiülte az idényt, majd aláírt a Jetshez, azóta viszont csak árnyéka önmagának. Már a Chiefsnél is csak csere volt, Bell pedig ezért az Instagramon ócsárolta a legendás edzőt, Andy Reidet. Minden bizonnyal a Buccaneersben is csak tartalékként számolnak vele.

Legfrissebb hírek

NFL: Gibbs szenzációs meccsével a Lions simán megverte a Buccaneerst a hétfő esti rangadón

Amerikai sportok
2025.10.21. 10:34

NFL: újabb játékos hunyt el a Tampa Bay tíz évvel ezelőtti csapatából

Amerikai sportok
2025.10.20. 12:49

A Detroit skalpját is begyűjtötte a Kansas City Chiefs – videók

Amerikai sportok
2025.10.13. 06:12

NFL: a Broncos két TD-s hátrányból felállva elvette a címvédő Eagles veretlenségét

Amerikai sportok
2025.10.05. 23:12

Továbbra is hibátlan a címvédő Eagles; a Chargers legyőzésével mutatkozott be Jaxson Dart

Amerikai sportok
2025.09.28. 22:26

Utolsó másodperces TD-vel nyert a Buccaneers Houstonban

Amerikai sportok
2025.09.16. 08:39

Történelmi siker: a magyar U19-es amerikaifutball-válogatott legyőzte Nagy-Britanniát!

Amerikai sportok
2025.09.14. 18:46

Az osztrák ligában folytatja a Fehérvár Enthroners

Amerikai sportok
2025.09.09. 16:19
Ezek is érdekelhetik