Gyász: elhunyt Elgin Baylor, a Lakers legendás kosárlabdázója

Vágólapra másolva!
2021.03.23. 08:03
null
Elgin Baylor 1934–2021 (Fotó: AFP)
Életének 87. évében meghalt Elgin Baylor, az NBA-ben szereplő Los Angeles Lakers (korábbi nevén Minneapolis Lakers) egykori kosárlabdázója – számolt be róla a Lakers a hivatalos oldalán.

 

Az 1958-as drafton Baylort első helyen választotta ki az akkor még Minneapolisban székelő Lakers, amelynek színeiben 14 idényt töltött el az NBA-ben. Baylort 1959-ben megválasztották az év újoncának, karrierje során 11-szer került be az All Star-keretbe és tízszer az év legjobbjaiból álló All-NBA csapatba. 1977 óta tagja a Hírességek Csarnokának.

Baylor edzőként öt éven át a New Orleans Jazznél dolgozott 1974 és 1979 között, majd 1986-tól 2008-ig a Los Angeles Clippers igazgatója volt.

Adam Silver, az NBA főigazgatója a liga honlapjának azt nyilatkozta, Elgin Baylor volt a liga egyik első szupersztárja.

Baylor csapata, a Lakers 1958 és 1971 között nyolcszor játszott nagydöntőt, ám egyszer sem győzött. Baylor ebből 7 fináléban lépett pályára. Az NBA történetében neki van a legtöbb nagydöntője bajnoki cím nélkül.

A Lakers-legenda az 1971–1972-es idény közben, mindössze kilenc mérkőzés után térdproblémái miatt bejelentette a visszavonulását. Hihetetlen, de igaz: a bejelentést követően a Lakers sorozatban 33 meccset nyert meg, ami a mai napig NBA-rekord. Ráadásul az évad végén a Los Angeles-i gárda bajnok lett, mivel a nagydöntőben legyőzte a New York Knickset.

A Lakers Baylornak is adott gyűrűt a bajnokság megnyerése után.

A basketball-reference.com adatai szerint Baylor NBA-pályafutása során meccsenként 27.36 pontot átlagolt. Nála csak Michael Jordannek (30.12) és Wilt Chamberlainnek (30.07) volt jobb mutatója.


Legfrissebb hírek

Jokics nélkül is fontos győzelmet aratott a Denver – videók

Amerikai sportok
2025.03.24. 08:13

Gyász: elhunyt George Foreman, minden idők legidősebb nehézsúlyú világbajnoka

Ökölvívás
2025.03.22. 08:54

A Kincsem Park is megemlékezik elhunyt kollégánkról

Egyéb egyéni
2025.03.21. 08:56

Elhunyt Budai Miklós, lapunk munkatársa

Egyéb egyéni
2025.03.20. 18:34

Gyász: elhunyt Wodicska Bea korábbi raliversenyző

Egyéb autó-motor
2025.03.20. 14:53

Szomorú nap ez a mai – Baumgartner Zsolt Eddie Jordanről

F1
2025.03.20. 13:12

Gyász: egy nappal 19. születésnapja előtt elhunyt a fejbe térdelt kínai labdarúgó

Minden más foci
2025.03.20. 12:50

Gyász: elhunyt Eddie Jordan, korábbi F1-es csapatvezető

F1
2025.03.20. 10:01
Ezek is érdekelhetik