A VALAHA VOLT EGYIK LEGJOBB EDZŐ

Arról alighanem felesleges vitát nyitni, hogy Bill Belichick az NFL történetének egyik, ha nem a legjobb edzője. Védelmi koordinátorként két bajnoki cím tevékeny részese volt a Giantsnél, főedzőként pedig hatszor lett Super Bowl-győztes a New England Patriotscal, ami természetesen rekord.

Az alapszakaszban és a rájátszásban összesen már 309 sikert aratott csapataival, 145 vereség mellett, a 68.1 százalékos mutató pedig jobb, mint az őt megelőző Don Shula (347–173–6, 0.665) és George Halas (324–151–31, 0.671) vonatkozó statisztikája. Bővebben edzői pályafutásáról az ötödik bajnoki címet követő portrénkban olvashat a legendás kapucnisról.

Az, hogy Belichick elképesztően ért a játékhoz, a kiskapuk kijátszásában is tetten érhető, de most nem akarunk elmenni ebbe az irányba, erről is olvashat portrénkban bőven.

SENKI SINCS BIZTONSÁGBAN – DE MINDENKITŐL CSAK ANNYIT KÉR, HOGY A SAJÁT DOLGÁT VÉGEZZE EL RENDESEN

Adott tehát minden idők egyik legnagyobb védelmi koponyája, ikonikus főedzője, és mégis: sorra buknak el az alóla kikerülő szakemberek, akik a Patriotsnál rendre kiváló szakembernek tűntek.

Az okok keresése hosszú és terjedelmes elemzést kívánna, az viszont biztos, hogy kevesen tudják azt a keménykezű, hibázást nem/nehezen toleráló ténykedést eredményesen alkalmazni az új csapatuknál (már, ahol ez cél persze). Belichicknek egy szempontból óriási szerencséje van, mégpedig hogy Tom Brady személyében megtalálta anno azt az irányítót, aki túl azon, hogy remekül teljesít, a legfontosabb meccseken sem roppan össze (sőt...), teljesen azonosulni tudott az edzői felfogásával, és egyáltalán nem hőzöngött sohasem azért, ha azzal indult egy amúgy parádés alapszakaszt követő korai playoffbúcsú utáni első találkozás, hogy Belichick az egész csapat előtt keresztre feszítette a hibáiért.

„Szóval, az első nap. Se köszönés, semmi. Berakta a Jets elleni rájátszásbeli vereséget. Berakta és darabokra szedte Tomot– idézte fel Chad Johnson, az együttes korábbi elkapója. –Az első találkozó, nincs edzés, és belemászik Tom arcába. Én pedig csak néztem, hogy ez valami vicc-e, vagy egy átverő show-ban vagyunk-e. Mert ahogy én tapasztaltam, egy edző nem esik így neki az irányítónak, és különösen nem mindenki előtt.Én pedig azt gondoltam, hogy édes Istenem...Ez rendesen megadta az alaphangot nekem, onnantól kezdve alaposan figyeltem mindenre.”

Mivel mindig, rögvest az első alkalommal mindenkinek világos volt, hogy mit várhat, ha nem teljesíti az edzői kéréseket (amelyek egyébiránt időnként borzasztóan egyszerűek voltak: én megmondom, mit csináljatok, ti tegyétek a munkátokat, ne akarjátok másét elvégezni a támadósorban vagy védelemben, csak a saját teendőtökre figyeljetek, azt csináljátok meg rendesen és rendben lesz minden – lásd még a Do your job mantrát a 4. bajnoki címet eredményező idényben), gyorsan eldönthetik a játékosok, hogy hajlandóak elfogadni ezt a felfogást vagy különben gyorsan a bukás és a keretből kikerülés lesz a sorsuk. A ligában több mint 11 ezer yardot szerző Chad Johnson számára például utóbbi lett.

Egy dolog viszont mindig őt igazolta, mégpedig a folyamatosan érkező jó eredmények. Ez pedig remek lehetőségeket teremtett hosszú évekig a Patriots számára, hiszen a gyűrűre áhítozó veteránok gyakran kevesebbért is hajlandók voltak aláírni, csak hogy ott lehessenek, és harcolhassanak a bajnoki címért, ami nagyjából kompenzálni tudta azt, hogy a már diadalt arató, nagyobb pénzre vágyókat pótolni lehessen, valamint hogy a játékosbörzén rendre csak hátul kotorászhattak a Hazafiak.

ÉLET BELICHICK UTÁN

Sokan és sok helyen elmondták, hogy a New England-i fegyelem nekik már túl sok volt – csak egy példa, késésben BB nem ismer tréfát, a legnagyobb hóviharban is elvárja, hogy mindenki legyen ott időben, aki nem, az már fordulhat is haza, akármekkora sztár is legyen –, de amíg a csapat működik, sorra nyeri a meccseket, évről évre ott van a konferenciadöntőben, bajnoki címeket szerez, addig a játékosok is elfogadják ezt, hiszen úgy vannak vele, hogy ez kell a sikerhez, ettől válik kiemelkedővé a gárda, és ezért saját egójukat is alá tudják rendelni a cél érdekében.

Na de mi van akkor, ha nem jönnek az eredmények?

Volt, aki ebbe bukott bele, megpróbálta Belichick módszereit másolva felépíteni saját képére a keretet, de valami mindig hiányzott és nagy pofára esés lett a vége. Mert amíg jönnek a sikerek, addig ez egy dolog, de ha a sikerek sem tudják igazolni a rigolyákat, akkor már nehezen tartható a helyzet. Természetesen nem mindenki próbálta BB útját követni, megbukni többféleképpen is lehet.

10 EDZŐ, 2 POZITÍV MÉRLEG, 2 PLAYOFFSIKER

Tíz tréner volt, aki Bill Belichick valamilyen posztú segítőjeként kapott állást a Nemzeti Futball-ligában, közülük pedig csupán kettő mondhatja el magáról, hogy pozitív mérleggel hozta le (eddigi) profi karrierjét vezetőedzőként

Elsőként, 2000-ben Al Groh kapott állást a New York Jetsnél, épp azért, mert Belichick rögvest a főedzői kinevezése után bejelentette, lemond, és elmegy a csoportrivális Patriotshoz. Ő 9–7-tel zárt, az 56.3 százalékos mutató pedig a legjobb a „BB-tanoncok” közül, más kérdés, hogy az utolsó három meccs elvesztésével a gárda így is lemaradt a playoffról, ezt követően pedig visszatért az egyetemi futballba, ahol nagy szaktekintélynek számított visszavonulásáig.

Beosztottjai közül elsőként Eric Mangininek sikerült ezt kiharcolnia, „természetesen” a Jetscel, a 2006-os bemutatkozó idényében 10–6-tal zárt, de a wild card körben épp a Patriotscal szemben maradt alul – majd jött a spygate, de erről megint csak bővebben a portréban. Ezt követően egyszer zárt pozitív mérleggel, újabb playoff viszont már nem jött össze (33–47, 0–1).

Még az a Nick Saban is több vereséggel zárt (9–7, majd 6–10 Miamiban, 15–17), aki az egyetemi futball történetének egyik, ha nem a legjobb trénere, és aki hat bajnoki címet szerzett az NCAA-ben (LSU: 1, Alabama: 5).

Josh McDaniels gyorsan elkergette Jay Cutlert Denverből, de úgy tűnt, hogy a saját képére formált Broncos szárnyalhat is, 6–0-val kezdett (többek között a Patriots hosszabbításos legyőzésével), de ezt követően az idényben már csak kétszer győzött, a következő kiírásban pedig 3–9-nél rúgták ki, így vezetőedzői pályafutása legutóbbi 22 meccséből csak ötöt nyert meg (11–17).

Jim Schwartz is bíztatóan kezdett, a 0–16-os Lionst átvéve 2, majd 6 sikert aratott, harmadik nekifutásra pedig 10–6-tal playoffba jutott, de ott kikapott a Saintstől. Két sikertelen év után 29–51-gyel zárva visszatért védelmi koordinátornak, 2016 óta az Eaglesnél tölti be ezt a posztot.

Két korábbi trénerét is a közelmúltban menesztették, Matt Patricia a frissebb, ő a mini Patset próbálta meghonosítani az évek óta egy helyben (9–7) topogó Detroit Lionsnál, ahol a következő két idényben összesen kilenc siker jött vele össze, a védelem teljesen szétesett (pedig New Englandben ez volt a szakterülete), idén pedig 4–7 után megköszönték neki eddigi ténykedését.

Ha csak a számokat nézzük, akkor Bill O'Briené a legjobb projekt. Neki jutott a legtöbb lehetőség (pontosan 100 meccs), első hat évéből négyszer is playoffba jutott a Houston Texansszal, a 2016-os idényben a Patriots állította meg a konferencia elődöntőjében, tavaly pedig a Chiefs, márpedig mindkettő végül bajnok is lett. Akkor mégis mi volt a baj? Nos, az irányítósuttogó sokáig hiába próbált bármilyen megoldást (tényleg, meccsről meccsre is képes volt váltogatni) nem jutott egyről a kettőre. A 2017-es drafton két első kört beáldozva megszerezte Deshaun Watsont (ez remek húzás volt tőle), de őt eleinte „kicsináltatta” a támadófallal (első évében sérülés, másodikban 62 sack!), majd túlkompenzált Laremy Tunsil megszerzésével, akiért 2020-as és 2021-es első kört, és rekordfizetést is adott (mert nem sikerült a szerződését a csere előtt véglegesíteni, így lehetetlen helyzetbe hozta magát). Ehhez sikerült még hozzátenni idén, hogy elcserélte DeAndre Hopkinst, a liga egyik legjobb elkapóját szotyiért (a futó David Johnsonnak anno volt jó idénye, de több a sérülése lassan, mint TD-je, és csak egy 2. kör jött pluszban). A legnehezebb sorsolás is jött emellé, meg négy zakó kezdésnek, ezt követően pedig megunták Texasban az ámokfutását, az új stáb majd első és második kör nélkül próbálhatja megerősíteni jövőre a gárdát... (52–48, 2–4).

Jelenleg három korábbi alkalmazottja irányít az NFL-ben, Romeo Crennel a Houstont vette át időközben, és a 0–4-es rajt ót 4–3-ra áll a Texans, többek között épp a Patriotsot megverve. Neki eddig hat kísérletből egy rájátszás sem jött össze, eddigi mutatója pedig csupán 35.6 százalékos (32–58).

Brian Flores kifejezetten jól kezdte karrierjét, hiszen az előzetesen betonbiztos 1/1-es, sőt, 0–16-esélyes Miamit vette át, és óriási meglepetésre öt sikert is elért a teljesen lecsupaszított kerettel, a mostani kiírásban pedig 7–4-es állás mellett a playoffért küzd!

Joe Judge esetében korai lenne még ítéletet mondani (elnézést...), de a Giants sem tűnt egy főnyereménynek, ehhez képest az első öt forduló vereségei óta 4–2 a mérleg, a két vereség pedig összesen három ponton múlt. Az NFC Kelet gyengesége nyomán ez a 4–7-es mutató amúgy jelenleg csoportgyőzelmet érne!

JÁTÉKOSOKNÁL JOBBAN MEGY

Mike Vrabelnek nem sok sikerélmény jutott 1997 és 2000 között Pittsburghben, Belichick 2001-ben elhozta, és a liga egyik kiemelkedő irányítósiettetőjét faragták belőle, akinek ráadásul támadásban is volt szerepe: az alapszakaszban 10 elkapásból 14 yardot és 10 TD-t szerzett, a 2003-as és a 2004-es idényt lezáró Super Bowlban pedig további egy-egy elkapást és TD-t jegyzett. A 2008-as idény után a Chiefshez cserélte Matt Cassellel csomagban, itt már kevésbé volt hatékony, két év után vissza is vonult. Edzői karrierjét az Ohio State egyetemen kezdte, majd 2018-ban lett a Tennessee edzője, és kifejezetten jól szerepel. Az első évében a 9–7 még csak a csoport harmadik helyére volt elég, tavaly viszont a Patriotsot és az alapszakaszgyőztes Ravenst is megverte idegenben, csak a végső győztes Chiefs állította meg, jelenleg pedig 8–3-mal áll.

No, hozzá képest Kliff Kingsburyt nyugodtan nevezhetjük játékosként nyeretlen kétévesnek, őt 2003-ban a 6. körben draftolta Belichick, de Tom Brady mögött nem kapott lehetőséget, összesen két passzkísérlete volt az NFL-ben, egy volt jó, 17 yardért. Edzőként már izgalmasabb, Houstonban Case Keenum, a Texas A&M-nél Johnny Manziel, a Texas Technél pedig Patrick Mahomes is pallérozódott a keze alatt, tavaly óta Kyler Murrayvel próbálkozik Arizonában, immár a profik között. Az első évben öt győzelem (és egy döntetlen) jött össze, a mostaniban pedig 6–5-tel áll a csapat, pedig a Seahawks (8–3), Rams (7–4) és 49ers (5–6) sem kutyaütő az idényben.

BELICHICK NÉLKÜL BRADY – KI FOGJA SEGÍTENI AZ IRÁNYÍTÓT, HA AZ EDZŐI STÁB SEM?

Arról alighanem felesleges vitát nyitni, hogy Tom Brady az NFL történetének egyik legjobb irányítója, lassan már minden épkézláb rekordot ő tart, ő az egyetlen hatszoros Super Bowl-győztes játékos (négyszer MVP is lett, az alapszakaszban pedig még háromszor), összesen kilencszer szerepelt nagydöntőben és 13-szor volt konferenciadöntős. Övé a legtöbb TD-passz a liga történetében (569), a második legtöbb passzolt yard (77 871), a legtöbb alapszakaszbeli siker (226, Peyton Manning és Brett Favre 186-tal zárt), a legtöbb rájátszásbeli győzelem (30, Joe Montana 16-tal zárt), 14-szer választották Pro Bowlba, a 2000-es és a 2010-es évek legjobb csapatába is bekerült, ahogyan az NFL történetének 100 évét felölelő csapatba is. Rekordjait tényleg napestig lehetne sorolni, de ezúttal legyen ennyi elég.

Idénre viszont külön útra tért, Tampa Bayben egy valóságos kis All Star-csapatot sikerült köré raknia, már ami a személyzetet illeti, hiszen három elkapója, Mike Evans, Chris Godwin és Antonio Brown, valamint a tight end Rob Gronkowski is került be már az Év csapatába (All-Pro), mellettük pedig ott az idén berobbanó Scotty Miller, az idén draftolt Tyler Johnson, a tigth end Cameron Brate, így még az is „belefért”, hogy O. J. Howard kidőlt. A támadófal önmagában nem rossz, bár Ali Marpet agyrázkódása miatt a fal belseje hetek óta problémás, a futók közül Ronald Jonesnak és Leonard Fournette-nek is voltak már jó meccseik, a védelemben a front seven az egyilk legkevesebb futott yardot engedi évek óta, és a hátvédsor is ígéretes, különösen az idén draftolt Antoine Winfielddel.

Akkor mégis mi lehet a baj?

Leginkább az edzői stáb. Bruce Arians irányítógyilkos felfogásának már sokan estek áldozatul, de az amúgy rendkívül sok interceptionnel járó rendszer mellékterméke a rengeteg passzolt yard és TD is. Ami a Patriots óriási előnye volt a vetélytársakkal szemben éveken át, az a verzatilitás, a gárda sosem a számokra hajtott (a győzelmet és a pontokat leszámítva), hanem a sikerekre. Mindegy volt, hogy ehhez Bradynek kellett 50-szer passzolnia egy futás ellen jól védekező, gyenge hátvédsorú csapat ellen, vagy teszem azt LeGarrette Blountnak 30-40 alkalommal futnia egy pocsék futás elleni védekezéssel szemben. A New England mindig megkereste az ellenfél gyenge pontját, és erre játszva győzte le – igen jó hatásfokkal.

Na, Arianséknál nyoma sincs ennek, ők úgy vannak vele, hogy ezt tudjuk, ezt csináljuk, akkor is, ha nem megy. Ebben elég nagy sara van Byron Leftwich támadó koordinátornak is, hiszen amikor három hét alatt 22 sikertelen hosszú passzkísérlet jön össze, miközben az ellenfél a pálya középső területén 5-10 yardos passzokkal bőven verhető, ottvan a csapatban a középen ultrahatékony Brown, Godwin, Gronk hármas (hogy a többiekről ne is beszéljünk), akkor minimum fejvakarós a 3. és 4. kísérleteknél a rövid megteendő táv esetén a sorozatos legalább 30-40 yardos passzkísérlet. Arról nem is beszélve, hogy Bradynek igazából sosem ez volt az erőssége, nem is dobja meg őket NFL-átlagnál jobban, de amikor még jó is a játék, akkor is jön egy-két kulcsdrop az elkapóktól, ami megengedhetetlen, amikor a védelemnek egyszerűen nincs semmi válasza az ellenfélre (az megint más kérdés, hogy amikor nincs a legjobb belső támadófalembered, és sorra jönnek elit belső védőfalemberek – Aaron Donald, Chris Jones –, akkor miért próbálod hosszú játékba belekergetni a 43 éves irányítódat, miért nem segíted ki őket könnyű játékokkal). A másik opció, amit még előszeretettel játszik a Buccaneers, az a kevéssé jó kezű futókra passzolás, ebből is ligaelit szintű elejtett labda születik (már amikor nem a szokásos elsőre középre futás 1-2 yardért a játék, oldja meg Brady kettőből utána...), egyszerűen nem tudják kihasználni a Tampa Bayben lévő elképesztő potenciált.

A védelem sem piskóta, a remek front seven gyakorlatilag „kivégezte Aaron Rodgerséket a Green Bay kiütése során, a két belső linebacker (Lavonte David és Devin White) játékát élmény nézni az irányítósiettetésben, de valahogy ezeket a blitzeket kiismerték kissé az ellenfelek, és az év elején még remeknek tűnő védelem hetek óta csak a második félidőben tud felmutatni bármi érdemlegeset. A Rams ellen sikerült agyonblitzelni Jared Goffot, ez csak azért nem tűnt fel a képernyőről, mert mire a plusz ember odaért volna, a létszámfölényt addigra már régen kihasználta a Los Angeles-i csapat – az első félidőben 11/11, 150+ yard és TD volt a mérleg. A Chiefs elleni találkozó még szebb volt, főleg a Tyreek Hill elleni védekezés terve és a lereagálása. Todd Bowles védelmére legyen mondva, amikor az első negyed után 203 yarddal és 2 TD-vel állt a liga leggyorsabb játékosa, akkor már rájött, hogy valamit kellene csinálni azon kívül is, hogy rárakok egy embert (legyen akármilyen jó éve is Carlton Davisnek), és imádkozunk... Kár, hogy eddigre már 17–0 volt az állás a bajnoknak, és a Buccaneers erejéből csak kozmetikázásra futotta.

A két hazai 24–27 után ezúttal pihenőn van a 6–2-es kezdés után 7–5-re romló gárda, a hátralévő hetekben viszont akár négy siker is összejöhet még, hiszen a Vikings (5–6), a Falcons (4–7, 2x) és a Lions (4–7) képében három, negatív mérlegű csapat vár az együttesre.

Ha össze is jön a 11–5, a playoffban a jelenlegi edző felfogás mellett az első értelmesebb stáb ellen kevés lesz a rengeteg jó név, így pedig csak álom maradhat a hazai Super Bowl-szereplés.

Brady számai amúgy nagyjából hozzák a vártakat, arányait tekintve valamivel több TD-passz, mint New Englandben (5.9%–5.4%), sokkal több interception (1.8%–2.3%), emiatt viszont gyengébb irányítómutató (95.1–97.0). A New England-i 77.4 százalékos győzelmi hatékonysághoz képest ezúttal csupán 58.3 százalékra csökkent az elmúlt hetekben a mutatója, igaz, ha az utolsó négy meccset megnyeri a gárda, akkor a 68.8 már nem festene vészesen.

BRADYVEL ÉS NÉLKÜLE – BRUTÁLIS KONTRASZT

Ahogy említettem a bevezetőbe, felesleges az firtatni, vajon Bill Belichick a valaha volt legjobb edzők közé tartozik-e, mert a válasz egyértelmű igen. Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy Bradyvel és nélküle teljesen más képet kapunk.

Persze, volt három átmeneti/újjáépülő év Clevelandben és New Englandben (6, 5 és eddig 5 sikerrel), de ettől még tény, hogy Tom Brady nélkül a kezdőben felállva a Browns és a Patriots vezetőedzőjeként 59 sikert tud felmutatni 69 vereség mellett, ami csak 46.1 százalékos mutató, nyolc idényből egy playoffszereplést (ott speciel épp a New Englandet megverve 1–1 lett a vége).

Bradyvel teljesen más a leányzó fekvése (mint fentebb már beharangoztam), a páros az alapszakaszban 283 ütközeten keresztül harcolt vállvetve, 219 és 64 vereség mellett (a 77.4 százalékos döbbenetes mutató), 18 évből 17-szer jött össze a playoff (csak Brady második évében, hármas 9–7-es holtversenynél nem), 13-szor konferenciadöntő, kilencszer Super Bowl, hatszor bajnoki cím.

AKKOR MOST KI A JOBB/ROSSZABB, MELYIKNEK VAN NAGYOBB SZÜKSÉGE A MÁSIKRA?

Ez egy külön tanulmány lehetne, amit majd nyilván sokan meg is fognak próbálni összegezni idővel. Magam részéről úgy vélem, hogy Tom Brady a liga történetének egyik, ha nem a legjobb irányítója, akiből Bill Belichick, a liga egyik, ha nem a legjobb edzője tökéletesen ki tudta hozni az ő képességeit kiaknázva azt a játékost, akivé vált a 20 éves karrierje során.

A 2000-es játékosbörze 6. körének 199. választásakor aligha gondolta bárki is, hogy a csillagok ilyen kedvező összeállását hozza, kialakítva a liga történetének tán legjobb edző-irányító párosát, ami a fizetési sapka és a szabadügynökpiac rendszerének bevezetése mellett, a draftrendszer esélykiegyenlítő szerepe ellenére elképesztő dominanciát tudott kialakítani.

Örökségük akkor sem szenvedett volna csorbát, ha valamelyikük csúnyán a földbe áll, a Patriots 2–5-ös kezdése után erre elég jó esély kínálkozott, ma viszont már a 6–6-ért lép Los Angelesben pályára az együttes a Chargers ellen (ez azért hozhatónak tűnik) úgy,hogy egy fél csapatra való játékos távozott/ülte ki az évet a koronavírus-járvány miatt, gyakorlatilag nincs linebacker, így nincs nyomás, és nehezebb a hátvédek dolga, illetve, hogy az elkapószemélyzet (WR+TE) kifejezetten gyenge (pláne Julian Edelman kidőlésével). Cam Newtonnal és Damien Harrisszel azért a futójáték alakul, a Ravens és a Cardinals pedig csúnya meglepetésbe futott bele New Englandben.

Amit máshogyan közelítenék meg: ezzel a kerettel Bruce Ariansék New Englandben nagyjából 2-3 sikerrel állnának (itt már kicsit lehet, hogy kedveztem is felfelé), a Buccaneers pedig Belichickékkel alaphangon 10 győzelmes csapat lenne mostanra ezzel a kerettel.

Akkor mégis mi a verdikt? Belichick vagy Brady?

Belichick ÉS Brady.