HFL: visszaléptek a csapatok, elmarad a 2020-as szezon

Vágólapra másolva!
2020.06.26. 20:10
null
A Kijev Capitals lépett vissza először a HFL-től (Fotó: archívum)
A magyar amerikaifutball-liga első osztályának (HFL) küzdelmeit 2020-ban nem rendezik meg, mivel a koronavírus-járvány miatt az élvonalbeli csapatok visszaléptek.

 

„Ahogy sejteni lehetett, a márciustól hazánkban is jelen levő járvány átrendezte a bajnokságok képét. Elsőként a Kijev Capitals lépett vissza a 2020-as HFL-szezontól. A határok lezárása miatt az utazás a két ország között megoldhatatlannak bizonyult és nem lehetett tudni, hogy ez mikor fog megváltozni, ez szülte ezt a rendkívül nehéz döntést. Következőnek a Budapest Cowbells és a Budapest Wolves is visszalépett a legfelsőbb ligától, azzal az indokkal, hogy keretük a jelenleg is zajló humán járvány miatt nem alkalmas a HFL szintjére, így a divízió I-ben indítanak csak csapatot.” – írja a Magyar Amerikaifutball-szövetség.

„A Fehérvár Enthroners nem kívánt alsóbb divízióban indulni, így idén a regnáló bajnokot nem, játékosait viszont láthatjuk a pályán, hiszen több divízió I-es és divízió II-es csapatban is fognak játszani »koronázók«. A Győr Sharks és a Miskolc Steelers a budapesti HFL-gárdákhoz hasonlóan, a divízió I-ben küzdenek majd idén. Mindezen döntések azt eredményezték, hogy 2020-ban nem lesz megrendezve a legfelsőbb liga, a HFL”
– olvasható a MAFSZ hivatalos közleményében.

Az előttünk álló idényben így a HFL-t ugyan nem, de a divízió I-et és a divízió II-t megrendezik. Ahogyan a közleményben is olvasható, több élvonalbeli csapat is a divízió I-ben indul – már a két négycsapatos csoport is megvan. A divízió II-ben 11 gárda fog indulni, és mindkét bajnokságban négy mérkőzést játszanak a résztvevők az alapszakaszban, ezt követi a rájátszás – azaz az elődöntők, majd a finálé.

DIVÍZIÓ I
KELETI CSOPORT

Budapest Cowbells
DEAC Gladiators
Miskolc Steelers
Nyíregyháza Tigers

NYUGATI CSOPORT
Budapest Wolves
DAK Acél Gorillaz
Győr Sharks
NBA Crushers

 

Legfrissebb hírek

Az NFL-t 2029-ig a Network4 adja, exkluzív közvetítéssel érkezik az 59. Super Bowl

Amerikai sportok
2025.02.04. 15:24

Amerikából jöttem: a védelem nyer Super Bowlt? Felvezető Kovács Sándor „Sankóval”

Amerikai sportok
2025.01.31. 16:18

A Chiefs újabb drámai meccsen nyert a Bills ellen – triplázás kapujában a Kansas City!

Amerikai sportok
2025.01.27. 05:28

Új éra a Chicago Bearsnél: a csoportriválistól érkezik a támadóguru vezetőedzőnek

Amerikai sportok
2025.01.20. 23:25

Kilencven éve született Elvis Presley, a tojáslabdás bálvány

Amerikai sportok
2025.01.08. 07:32

New Yorkban és Karolinában megbukott, majd Minnesotában sokkolta a világot – Sam Darnold története

Amerikai sportok
2025.01.06. 19:33

NFL: a Giants keresztülhúzta a Colts rájátszásról szőtt álmait, hatalmas pofont kapott a Cowboys és a Jets

Amerikai sportok
2024.12.29. 23:30

Jövőre Berlinben is lesz mérkőzés az NFL-alapszakaszban

Amerikai sportok
2024.12.11. 18:34
Ezek is érdekelhetik