NFL: szélhámos „újságíró” verte át a Minnesota sztárját

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.01.09. 11:25
null
Kyle Rudolph gyanútlanul átadta a kesztyűit, csak napokkal később tudta meg, hogy átverték (Fotó: Getty Images)
Átverték az NFL-ben szereplő Minnesota Vikings játékosát, Kyle Rudophot, miután csapata az ő touchdownjával győzte le az előzetesen sokkal esélyesebbnek tartott New Orleans Saintset. Egy sportriporter azzal a magyarázattal kérte el a meccsen viselt kesztyűjét, hogy jótékonysági árverésre bocsátja, ehelyett eladta az eBayen. A gyanútlan vevő azonban jelentkezett, így teljesül a jótékony cél.

A Vikings drukkereként felnövő Jason King szerdán 375 dollárt (112 ezer forintot) fizetett az eBayen Rudolph kesztyűiért, és ezt követően látta a tight end bejegyzését a közösségi oldalán.

„Most láttam az interneten, hogy árulják a kesztyűimet. Borzasztóan csalódott vagyok – írta a Twitteren Rudolph. A sajtó egyik munkatársa odajött hozzám a meccs után az öltözőben, elkérte a kesztyűimet azzal, hogy jótékonysági árverésre bocsátja. Meggyőző volt, örömmel odaadtam neki, még alá is írtam őket! Erre tessék, három nappal később eladta az eBayen…”

Rudolph később hozzátette, nem volt ismerős neki az ember, aki sajtókártyával a nyakában lépatt oda hozzá a zsúfolt öltözőben.

King nem akarta, hogy rossz véget érjen a történet, így írt Rudolphnak, hogy szívesen felajánlja jótékony célra. A játékos megkérte, hogy a bevételt annak a minnesotai kórháznak utalják, amelynek kilenc éven át ő is segített, amióta a Vikingshez került.

„Szívesen teljesítem a kívánságát, négy gyerekem van, tudom, milyen fontos munkát végeznek a kórházban” – mondta King az ESPN-nek.

S Rudolph biztosította a szurkolót, hogy ő sem jár rosszul, cserébe megkapja azokat a kesztyűket, amelyeket magyar idő szerint szombat éjjel San Franciscóban visel majd a 49ers elleni playoffmeccsen.

NFL 2019, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD MÉRKŐZÉSEK (2020. január 4. – január 5.)
AFC
New England Patriots (3.)–Tennessee Titans (6.)
13–20
Houston Texans (4.)–Buffalo Bills (5.) 22–19 – h. u.
NFC
New Orleans Saints (3.)–Minnesota Vikings (6.) 20–26 –h. u.
Philadelphia Eagles (4.)–Seattle Seahawks (5.)9–17
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2020. január 11. – január 13.)
AFC
Baltimore Ravens (1.)–Tennessee Titans (6.)
1. 12., 2.15
Kansas City Chiefs (2.)–Houston Texans (4.) 1. 12., 21.05
NFC
San Francisco 49ers (1.)–Minnesota Vikings (6.)
1. 11., 22.35
Green Bay Packers (2.)–Seattle Seahawks (5.) 1. 13., 0.40
KONFERENCIADÖNTŐK (2020. január 19. – január 20.)
AFC
Az elődöntő magasabban rangsorolt továbbjutója (1./2./4.)–Az elődöntő alacsonyabban rangsorolt továbbjutója (2./4./6.) 1. 19., 21.05
NFC
Az elődöntő magasabban rangsorolt továbbjutója (1./2./5.)–Az elődöntő alacsonyabban rangsorolt továbbjutója (2./5./6.) 1. 20., 0.40
SUPER BOWL 54 (2020. február 3.)
Az AFC győztese (1./2./4./6.)–Az NFC győztese (1./2./5./6.) 0.30*
*Hard Rock Stadium (Miami, Florida)

 

Legfrissebb hírek

NFL: rekordösszegért hosszabbít a címvédő Eagles Barkley-val; klasszist enged el a Chiefs – hivatalos

Amerikai sportok
2025.03.05. 16:57

Újoncként a lábai előtt hever a liga: Jayden Daniels NFL-történelmet írna

Amerikai sportok
2025.01.20. 19:03

NFL: nagyon simán verte a Minnesotát a Rams és utolsóként jutott főcsoport-elődöntőbe

Amerikai sportok
2025.01.14. 07:48

NFL: nem tudják megtartani a hétfői rájátszásmeccset Los Angelesben

Amerikai sportok
2025.01.10. 09:09

Kilencven éve született Elvis Presley, a tojáslabdás bálvány

Amerikai sportok
2025.01.08. 07:32

New Yorkban és Karolinában megbukott, majd Minnesotában sokkolta a világot – Sam Darnold története

Amerikai sportok
2025.01.06. 19:33

NFL: akiknek bejött az idei klubváltás, és akik befürödtek

Amerikai sportok
2024.12.31. 10:59

NFL: őrült izgalmak után, hosszabbításban győzött a Carolina az Arizona ellen

Amerikai sportok
2024.12.22. 22:55
Ezek is érdekelhetik