NFL: belenyúltak a tutiba a Bosa fivérek kiválasztásával

Melyik kissrác ne szeretne kimenni egy laktató vasárnapi ebéd után az udvarra labdázni egy kicsit a tesójával? Amíg az idősebb generációk megpróbálják megemészteni a lakomát, addig az egyik lurkó rugdoshat a balszerencséjére éppen a rövidebbet húzó, ezért a pulcsikból rögtönzött kapuba kényszerülő másiknak, vagy éppenséggel felváltva megpróbálhatják kosárba juttatni a garázsban nyugton telelő narancssárga pattogóst.

Azonban vannak olyan háztartások, ahol a hétvégi móka nemcsak holmi időtöltés, hanem az egy-két évtizeddel későbbi, profi ligában lehúzott pályafutás előjele – a testvérpár mindkét tagjánál. Noha a fenti történet és a profi amerikaifutball-liga, vagyis az NFL említése a legtöbbekben az immár a New York Giants kispadján szerénykedő kétszeres bajnok irányító Eli és a 2015-ben begyűjtött második végső sikere után visszavonuló, szintén irányító Peyton Manning emlékét idézi fel, ezúttal egy még tojáslabda-őrültebb családról, a Bosákról ejtünk szót.

Manningéket nem kis feladat lekörözni, elvégre az apuka, Archie Manning is lehúzott 13 évet a ligában, s kisfiaihoz hasonlóan ő is a maga draftjának első körében kelt el, de Bosáék egy lépéssel még ennél is előrébb járnak: a jelenleg a Los Angeles Chargers védőfalát erősítő idősebb fivért, Joeyt, az ugyenezen a poszton a San Francisco 49ersben vitézkedő Nicket, az 1980-as évek második felében három évig a Miami Dolphinsnál próbálkozó édesapjukat, Johnt, valamint – s itt fújjuk a habot a tortára – a szintén a floridai csapatban alkotó nagybácsit, Eric Kumerow-t is az első körben halászták ki az NFL-csapatok. És akkor az egyedüliként draftolatlan, de a Green Bay Packers színeiben idén egy touchdownt begyűjtő unokatestvérről, Jake Kumerow-ról még csak szót sem ejtettünk...

Ezzel a családi háttérrel persze nem csoda, hogy a két fiatal megállás nélkül döngöli a földbe a menekülni próbáló támadójátékosokat, s hogy a mindössze 22 éves Nick jó eséllyel pályázik a legjobb újonc védőnek járó év végi elismerésre.

Ami éppenséggel útjába állhatott volna a fényes sportjövőnek, az a másik családi üzlet fiatalok számára csábító ereje: a dédnagyapa Tony Accardo fél évtizeddel ezelőtt legalább akkora frászt hozott fél, de inkább egész Chicagóra, mint a 49ers és a Chargers üdvöskéi az NFL-irányítókra, csak a fizikai megfélemlítés eszközeiben volt némi eltérés.

Az öreg Tony ugyanis nem mással foglalkozott kisgyermekként megkezdett pályafutása során, mint a chicagói maffia felvirágoztatásával. A leszármazottakéhoz hasonló sikerességgel hódította meg az Egyesült Államokat annak idején, így mondhatjuk, mindenki jobban járt azzal, hogy az egyaránt 190 centi és 120 kiló feletti fiúkák nem követték a papa nyomdokait.

Néha belőlük is előbújik ugyan a kisördög, de ezt egyelőre még az éppen aktuális ellenfélen kívül igazán még sosem bánta senki. Joey már rögtön a draftot követően megmutatta, örökölt azért valamennyit dédnagyapja üzleti érzékéből, ugyanis a világért sem akarta olcsón adni magát a 2016-ban még San Diegóban honoló Chargersnek, s egészen addig a csapat irányába sem nézett, amíg több zöldhasút nem ajánlottak a játékáért, mint egy évvel korábban bármelyik elsőévesnek.

Nick ezzel szemben várt néhány, konkrétan kicsit több mint négy meccset, mielőtt odafricskázott a Cleveland Browns irányítójának, Baker Mayfieldnek. Történt, hogy az azóta már Ohióban hajigáló Mayfield 2017-ben az Oklahomai Egyetem sztárjaként egy 31–16-os győzelem során jelzésértékűen letűzte csapata képzeletbeli zászlaját a soros ellenfél, a Nick Bosát is felsorakoztató Ohiói Egyetem pályájának közepénél.

Erre az idei NFL-idény negyedik fordulójában az egykori sértett azzal válaszolt, hogy az akkor még veretlen, eddigi kilenc meccséből mindössze egyet bukó 49ers fölényes sikere során a földre teperte May­fieldet, majd leutánozta a két évvel ezelőtti bánatát előidéző mozdulatsort.

Amíg csak ilyen kisebb stiklikkel hívják fel magukra a figyelmet a pályán megállíthatatlan hőseink, ember legyen a talpán, aki nem kedveli meg azt a vagány stílust, amellyel hétről hétre átgázolnak a soros ellenfelek támadósorain – mintha csak egy vasárnapi lakomát követő családi banzájon sportolgatnának.