NFL: egyedülálló figura a balhék után csapatot váltó sztár

Ez egy hihetetlen figura csodálatos gyógyulásának története.

Jalen Ramseynek ugyanis borzalmasan fájt a háta. Nem tudott edzeni, nem tudott meccset játszani – pedig amerikaifutball-csapatának, az első három hét alatt csak egy meccset nyerő Jacksonville Jaguarsnak égető szüksége lett volna a saját, kiérlelt szakmai megítélése szerint az egész NFL legjobbjának számító cornerbackre. (A cornerback az a fickó a védelemből, akinek az a dolga, hogy az ellenfél elkapóira tapadva megakadályozza, hogy azok 1.: megjátszhatóak maradjanak, 2.: ha mégis azok, akkor elkapják a feléjük dobott labdát, illetve, 3.: ha mégis elkapják, elinduljanak vele.)

Ramseynek azonban fájt a háta. A tünetei szeptember végén kezdődtek, amikor a 2016-os játékosbörze ötödik választottja összeveszett az egykori háromszoros Super Bowl-győztes edzőlegendával, a Jaguarsnél afféle szakmai alelnökként tevékenykedő futball-legendával, Tom Coughlinnal.

A 73 éves Coughlinról azt kell tudni, hogy minden szakmai zsenialitása mellett az amúgy is vaskalapos NFL-ben számít a legbegyepesedettebb vén őskövületnek. A közmondásosan régi vágású, egy úgymond a saját emberei érdekében szadista kiképző őrmester és egy nyugdíjas tornatanár minden rossz tulajdonságát ötvöző tréner legendás húzása volt, hogy a New York Giants edzőjeként minden taktikai értekezletnek, megbeszélésnek és edzésnek öt perccel a meghirdetettnél korábban nekilátott, és aki csak három perccel korábban érkezett, azt szigorúan megbüntette.

Nem csoda, hogy ez a határozott, kimért, amúgy tiszteletre méltó elveihez (mint csend, rend, fegyelem és pontosság) makacsul ragaszkodó bácsika nem volt épp egy hullámhosszon Jalen Ramseyvel.

AKI CORNERBACK AKAR LENNI…

Ramsey ugyanis egy eleve különleges állatfaj egészen speciális példánya.

Kezdjük azzal, hogy az NFL-ben cornerbackként csak akkor élsz meg, ha hatalmas arcod van, és minden kudarc és kritika lepereg rólad. Ha egy irányító elszúr egy passzt, mindjárt dobhatja a következőt, ha a futó csak néhány yardot halad a labdával, az is valami, ha egy falember téveszt, az a nézők kilencven százalékának fel sem tűnik.

De ha a cornerback hibázik, azt azonnal észreveszi az egész stadion, ráadásul általában nagy baj lesz belőle, és csak akkor lesz legközelebb javítási lehetőség, ha megint arra száll a labda. Emellett amíg egy irányítót vagy egy futót ünnepelnek egy touchdown után, a cornerback egyenértékű mozdulata (vagyis hogy megakadályoz egyet), konkrétan alapkövetelmény, amelyet mellesleg helyzeti hátrányból kell végrehajtani: a védő az akció irányának háttal indul, úgy, hogy nem tudja, mit fog csinálni az ellenfele, akit ráadásul a támadó focit támogató szabályok is segítenek.

Na, ahhoz, hogy valaki efféle nyomás alatt tudjon teljesíteni, csodabogárnak kell lennie.

Jalen Ramsey pedig egyedülálló fickó. Egyrészt félelmetes az elszántsága és sikeréhsége: még általánosba járt, mikor már heti háromszor gyúrt a rendszeres fociedzések mellett, másodikos gimnazista korában pedig egy évet kellett volna kihagynia egy térdsérülést követően, ő azonban napi kétszer gyógytornázott és tréningezett, semmi mással nem törődve, így hat hónap alatt rendbe jött. És azóta sem sokat ad a bulizásra, amíg a holt szezonban a többi futballmilliomos Miamiban vagy Los Angelesben sütteti a hasát nappal és hajszolja az élvezeteket éjjel, ő hazamegy a Tennessee állambeli, Ózd méretű kisvárosba, ahol született, gyúr, és ólommellényben fut a hegyekben.

Egyetemistaként egyszer hazazavarták edzésről, mert a fél gőzzel elvégzendő gyakorlatot is teljes erőbedobással végezte, majdnem sérülést okozva a saját irányítójának. Profiként, a konfliktusokat is felvállalva mutat példát az öltözőn belül, az atletikus képességei pedig félelmetesek: ötéves korától kezdve minden sportban a legjobb volt a maga szintjén, amibe csak belevágott.

Emellett órákat tölt a mentális felkészüléssel minden meccs előtt, alaposan elemezve az ellenfeleket, akiknek minden szokását, mozdulatát betéve tudja. És abszolút nem törődik azzal, ki mit gondol róla vagy a játékáról, csak teszi a dolgát, és nem hagyja, hogy szórakozzanak vele.

KIS JELLEMHIBÁK ÁRNYALJÁK A KÉPET

Eddig csodálatos, igaz? Ha öt perccel korábban odaérne minden csapatmegbeszélésre, még Tom Coughlin bácsinak is ő lenne a kedvenc játékosa.

Csak hogy ezeknek a remek jellemvonásoknak megvan a maguk árnyoldala is.

A félelmetes elszántság és sikeréhség? Cserébe képtelen veszíteni: ha kiskorában Monopolyban hátrányban volt, egy nagy kupacba hajigálta össze mindenki pénzét, mondván, így már nem lehet tudni, ki állt nyerésre, és amikor a saját anyjával meg a kilencéves unokaöccsével kosarazik mókázásból, büszkén zsákol felettük hatalmasakat.

Az egyetemi edzés, amelyről hazazavarták? A videót még mindig őrzi a telefonján, ahogy az esetről beszámoló tévés hírt is, hogy bárkinek megmutathassa, hogy ártatlan volt, mert a világban csak egyféle igazság létezik: az övé.

A fiatalkori atletikus képességek? Mivel profi pályafutása kezdetéig nem érte semmilyen kudarc, meggyőződése, hogy mindenben tökéletes: az egy dolog, hogy ő a liga legjobb cornerbackje, de elmondása szerint ha fél évig tanulna korcsolyázni, simán beférne az NHL-be is.

A mentális felkészülés? Annak nála az is része, hogy megtanulja az ellenfele legkellemetlenebb statisztikai adatait, és két akció között azokat felidézve próbálja kizökkenteni, miközben élőben kritizálja aznapi teljesítményét is. (Sőt korábban az interneten nézett utána, mifélék az ellenfél elkapóinak barátnői, hogy személyre szabottan kóstolgathassa őket. Állítólag ezt már abbahagyta.) És persze ugat, csiripel, szidalmaz mindenkit – amiből kerekedett már verekedés is.

Hogy nem törődik vele, ki mit gondol, és vállalja a konfliktusokat? Így aztán mindenkiről el is mondja az általában lesújtó véleményét. Akadnak játékostársak és riválisok, akiket elismer, de még a saját sógoráról, a jelenleg a New York Giantsnél elkapó, Super Bowl-győztes Golden Tate-ről is képes közölni, hogy simán levenné a pályáról, és szinte nincs olyan csapat (a sajátját is beleértve), amelynek valamelyik tagjáról ne nyilatkozott volna már valami dehonesztáló – bár általában jogos – kritikát.

Hogy nem hagyja, hogy szórakozzanak vele? Cserébe cipeli és megtorolja a sérelmeket, a Dallas Cowboyshoz például sosem szerződne, mert végül nem őt választották a 2016-os drafton…

ELCSERÉLTÉK, MEGGYÓGYULT

Ezek után talán már nem csoda, hogy Jalen Ramsey és az öreg Coughlin, aki – Ramsey szavaival – „nem vette a fáradtságot, hogy megpróbálja megérteni a mi fiatal generációnkat” nem ettek egymás tenyeréből. És amikor négy csapatvezető szeptember végén behívta egy fegyelmező elbeszélgetésre, sértett hősünk azt követelte, cseréljék el valahová. A vezetőség örömmel engedte volna el, de a tulajdonos, Shahid Khan megtiltotta, hogy elengedjék. Ramseynek ekkor kezdett fájni a háta.

Három héten át nem tudott csapata rendelkezésére állni, mígnem a tulaj belátva a helyzet menthetetlenségét, múlt kedden rábólintott a cserére: Ramsey két első körös draftjogért és némi apróért az öreg bácsi rémuralma alól a Los Angeles Ramshez került.

Másnapra elmúlt a hátfájása, edzésbe állt, és hétvégén már ki is vette a részét az Atlanta Falcons elleni 37–10-es győzelemből: bár saját bevallása szerint is kicsit rozsdás a kihagyás után, a liga egyik legjobb elkapója, a kétszer is a liga legeredményesebbjének bizonyuló Julio Jones nem tudott touchdownt szerezni az őrizetében.

A Los Angeles Rams vezetőedzőjét egyébként Sean McVaynek hívják. És 33 éves.