NBA: doppingvétség miatt 25 meccsen nem játszhat a Phoenix centere

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.10.25. 11:47
Az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) a doppingszabályok megsértése miatt 25 mérkőzésre eltiltotta DeAndre Aytont, a Phoenix Suns centerét.
Az NBA tájékoztatása szerint a 21 éves játékosnak az egyik mintájában vízhajtó nyomaira bukkantak. A büntetés idejére a kosaras fizetést sem kaphat.

Ayton a tavalyi játékosbörze első kiválasztottja volt. Első idényében átlagban 16.3 pontot és 10.3 lepattanót szerzett mérkőzésenként. A Sunsnál abban bíztak, hogy második idényében még jobb lesz, és a csapat a vezérletével jelentősen javítani tud legutóbbi mérlegén (19 győzelem/63 vereség).

A bahamai sportoló – aki szerdán, az új évad első meccsén 18 pontot dobott és 11 lepattanót szerzett, illetve négyszer blokkolt a Sacramento ellen – közleményben kért elnézést, amiért hibázott. Egyúttal azt hangsúlyozta, hogy a tiltott anyag figyelmetlenség miatt került a szervezetébe, nem szándékosan doppingolt.

Legfrissebb hírek

Adrian Mutu: Ha nincs a kokain, megnyerhettem volna az Aranylabdát

Minden más foci
14 órája

Mellrák elleni gyógyszerrel bukott le az orosz kötöttfogású birkózó

Birkózás
2025.03.27. 12:29

Vérröggel diagnosztizálták a Bucks sztárját

Amerikai sportok
2025.03.26. 12:29

Jokics nélkül is fontos győzelmet aratott a Denver – videók

Amerikai sportok
2025.03.24. 08:13

Tanítványok doppingolása és tiltott szer birtoklása miatt atlétikai edzőt tiltottak el

Atlétika
2025.03.18. 18:26

Kenderesi a hazugságvizsgálatot is vállalja az igazáért

Úszás
2025.03.18. 09:12

Videó: Kawhi Leonard a hosszabbítás dudaszója után, öt védő között dobta a győztes kosarat

Amerikai sportok
2025.03.10. 08:03

Tiszeker: Kenderesiék csak egy eltérést magyaráztak meg a hatból

Úszás
2025.03.04. 17:25
Ezek is érdekelhetik