NBA: földrengés szakította félbe a mérkőzést Las Vegasban – videó

Vágólapra másolva!
2019.07.06. 09:11
null
Földrengés rázta meg Las Vegast (Fotó: wfnz.com)
Földrengés miatt szakították félbe a New York Knicks–New Orleans Pelicans NBA nyári liga-mérkőzést. A kameraképeken látható, ahogyan az épület remegni kezd, az emberek pedig a vészkijáratok felé veszik az irányt.

Helyi idő szerint 20.20-kor érte el a földrengés Las Vegast, így a negyedik negyed vége előtt 7 perc 53 másodperccel meg kellett szakítani a találkozót, amely nem fejeződött be később sem.

A geológusok szerint a Richter-skála szerinti 7.1-es erősségű földrengés epicentruma 241 kilométerre Los Angelestől északkeletre volt. A helyszíni beszámolók leírják, hogy az egész épület remegni kezdett, az emberek egyből a vészkijáratok felé vették az irányt, a játékosokat meg az öltözőbe kísérték.

A televíziós kameraképekből látható, ahogyan az eredményjelző elkezd mozogni a földrengés hatására.

 

Vicehood.com on Twitter

Earthquake shuts down summer league NBA game #NBA #Pelicans #Knicks #Earthquake https://t.co/u8jDwTBSTf


 

A Knicks első nyári liga mérkőzésén 80–74-es hátrányban volt a Pelicans ellen, amikor félbeszakították a mérkőzést. Az NBA egyelőre nem közölte, hogy szombaton folytatják-e a találkozót.

Legfrissebb hírek

A főcsoportdöntő nem elég – megvált edzőjétől a New York Knicks

Amerikai sportok
2025.06.04. 11:12

NBA: bejutott a nagydöntőbe az Indiana Pacers

Amerikai sportok
2025.06.01. 07:55

NBA: sima győzelmével a New York Knicks életben tartotta nagydöntős reményeit

Amerikai sportok
2025.05.30. 07:35

Egy meccsre a döntőtől: Siakam és Haliburton győzelemre vezette a Pacerst – videók

Amerikai sportok
2025.05.28. 07:12

Shaq, ne nyomkodd a telefonodat! A kabalafigura megviccelte az NBA-legendát

Amerikai sportok
2025.05.26. 08:52

Szépített a Knicks az NBA keleti döntőjében, méghozzá nem akármilyen feltámadás végén

Amerikai sportok
2025.05.26. 07:57

Óriási lépést tett második NBA-döntője felé az Indiana Pacers

Amerikai sportok
2025.05.24. 08:11

17 pontról felállva, a hosszabbításban nyerve vette el a Knicks pályaelőnyét a Pacers – videók

Amerikai sportok
2025.05.22. 09:48
Ezek is érdekelhetik