NBA: LeBron odaajándékozza a 23-as mezszámát Davisnek

Vágólapra másolva!
2019.06.28. 11:46
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) egyik legnagyobb sztárja, LeBron James megválik 23-as mezszámától.

A Los Angeles Lakers játékosa azért cserél mezszámot, mert klubja megszerezte Anthony Davist, aki a New Orleans Pelicans színeiben töltött hét idénye során szintén a 23-as számot viselte, LeBron pedig úgy döntött, odaajándékozza a számát.

A kétszeres olimpiai és háromszoros NBA-bajnok James minden bizonnyal 6-osban játszik majd, mivel a Miami Heatben töltött négy idényében ebben a számban szerepelt.

James két részletben 11 évet kosarazott Clevelandben, amely alatt végig 23-asban kosarazott, illetve az előző idényben is ezt a számot viselte a kaliforniai együttesben.

Két 23-as, de csak egy maradhat… (Fotó: nba.com)
Két 23-as, de csak egy maradhat… (Fotó: nba.com)

A Lakers és a Pelicans június 15-én állapodott meg Anthony Davis klubváltásáról, de az üzlet csak július 6-án az új ligaév kezdetén válik hivatalossá.

LeBron közben már félig hivatalossá is tette, hogy visszatér a hatoshoz, ugyanis az alábbi fotót posztolta Instagram-oldalán.

Vissza a hatoshoz (Fotó: Instagram/LeBronJames)
Vissza a hatoshoz (Fotó: Instagram/LeBronJames)
Legfrissebb hírek

NBA: szobrot kap Los Angelesben a Showtime Lakers legendás edzője

Amerikai sportok
2025.08.15. 10:19

A Lakers szupersztárja, Luka Doncic évi 55 millió dollárért cserébe hosszabbított

Amerikai sportok
2025.08.02. 19:55

Hivatalos: Kerkez Milos a 6-os, Pécsi Ármin a 41-es mezszámot kapta Liverpoolban

Angol labdarúgás
2025.08.01. 08:23

Megtalálta új kezdő centerét a Los Angeles Lakers

Amerikai sportok
2025.07.03. 08:35

Kerkez Milos érzelmes üzenettel búcsúzott el a Bournemouthtól

Légiósok
2025.07.01. 16:33

Még egy évet biztosan marad: LeBron James lehívta opcióját a Lakersnél

Amerikai sportok
2025.06.29. 19:04

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
2025.06.20. 23:46

A Los Angeles-i gárda lábai előtt hevert Amerika

Népsport
2025.06.20. 10:29
Ezek is érdekelhetik