NBA: Allen Rosco a Lakersben játszhat a nyári ligában

Vágólapra másolva!
2019.06.24. 15:24
null
Allen Rosco lehetőséget kap a Lakersnél (Fotó: Szabó Miklós, archív)
A Sportando szakértője, Emiliano Carchia szerint a Los Angeles Lakersnél játszik az NBA nyári ligájában Allen Rosco, a magyar válogatott kosárlabdázója.

Az NBA nyári ligájából nagyon kevesen kerülnek be a profi ligába, ezért ez a meghívás önmagában még nem jelenti, hogy Allen Rosco közel kerül a LeBron James nevével fémjelzett csapat első keretéhez.

Az aranysárga-lilák játékosállománya az Anthony Davis-féle csere miatt azonban alaposan megcsappant, így most a szokásosnál is nagyobb esélye van mindenkinek arra, hogy legalább egy edzőtáborra szóló szerződést kapjon – írja a kezdo5.hu.

Ha a Lakersnél mégsem sikerülne szerződést kapni, más klubok is felfigyelhetnek a kosarasokra.

A budapesti születésű játékos a kaliforniai Stanford egyetemre járt, az NBA-drafton nem kelt el. 2016-ban a Golden State Warriors, egy évvel később a Boston Celtics nyári ligás együttesében szerepelhetett, míg a legutóbbi idényt a japán B.League-ben szereplő Simane Szuszanoo Magicnél töltötte.

A Lakers nyári csapata első körben négy meccset játszik a Las Vegasban rendezendő Summer League-ben, sorrendben a Chicago Bulls, a Los Angeles Clippers, a Golden State Warriors és a New York Knicks ellen július 5. és 10. között.

Emiliano Carchia on Twitter

Rosco Allen will play for the Los Angeles Lakers in the NBA Summer League in Las Vegas, a source told me.


Legfrissebb hírek

Jokics történelmet írt, a Doncic vezette Lakers harmadik kiemeltként jutott be a rájátszásba

Amerikai sportok
2025.04.12. 10:22

Amerikából jöttem: csak három bajnokesélyes lenne? Felvezettük az NBA-rájátszást Rédai Gáborral

Amerikai sportok
2025.04.10. 15:53

NBA: Doncic megkönnyezte a visszatérését, majd 45 ponttal keserítette a Dallas életét

Amerikai sportok
2025.04.10. 07:45

Ezúttal nem bírt az OKC-vel a Lakers

Amerikai sportok
2025.04.09. 07:21

Videó: Luka Doncic olyan gólpasszt adott, amilyet még nem láttunk kosárpályán

Amerikai sportok
2025.04.07. 11:19

NBA: a Lakers 27 ponttal verte a ligaelső Oklahomát

Amerikai sportok
2025.04.07. 06:56

Közönségszórakoztató meccsen csapott össze LeBron James és Stephen Curry – videók

Amerikai sportok
2025.04.04. 07:59

A Lakers elrontotta a Memphis új edzőjének bemutatkozását

Amerikai sportok
2025.03.30. 08:21
Ezek is érdekelhetik