A Stanley-kupára 1993 óta várnak, a Raptors elhozta nekik az NBA-diadalt

Toronto örömmámorban úszik, Észak ünnepel, míg mi ezúttal nem a Raptors NBA-bajnoki címét jelentő mérkőzésével vagy Kawhi Leonard MVP-címével foglalkozunk – azt megtettük itt –, nem is a „Drake-átok” megtörésével – hiszen arról itt írtunk –, hanem Kanadával és a profi sportokkal.

BEZÁRULT A KÖR

Kezdjük a kört a történelem első NBA-mérkőzésével, hiszen annak Toronto volt az otthona – már csak akkor lett volna tökéletes e kör bezárulása, ha a Raptors hazai pályán zsebeli be a bajnoki elsőséget. 1946. június 6-án a New York-i Commodore Hotelben megalakult a Basketball Association of America (BAA), az 1949-ben összeolvadással létrejött NBA elődje. November elsején megrendezték az első mérkőzést a „hokikatedrális” Maple Leaf Gardensben a Toronto Huskies és a New York Knickerbockers (Knicks) között.

„Dick Murphy két mezőnykosara és Tommy Brynes büntetője az utolsó két és fél percben 68–66-ra a New York Knickerbockers javára döntött a Toronto Huskies elleni fej fej melletti csatában, mely a Basketball Association of America első idényének első mérkőzése volt. A professzionális kosárlabda bemutatkozása volt ez” – kezdődött az AP hírügynökség tudósítása a 7090 néző előtt lejátszott mérkőzésről.

A torontói közönség megadta a kellő tiszteletet a mérkőzésnek: a korabeli beszámolók szerint mindenki nagyon kiöltözött, még frakkos sportrajongók is érkeztek. A szurkolókat a torontói bázisú Kanadai Királyi 48. Highlander egység skótdudásai szórakoztatták.

Azok a drukkerek, akik magasabbak voltak a legmagasabb hazai játékosnál, George Nostrandnél – hat láb nyolc inchnél, azaz 203 centiméternél nagyobbra nőttek –, ingyen nézhették meg az új attrakciót. Az újságok Ed Sadowskival, a „240 fontos hegyi párducemberrel és szélsebesen mozgó óriásaival” toborozták a nézőket. Nem volt még támadóidő, nem volt hárompontos, nem volt zsákolás és a közönség sem igazán értette, mi történik.

„Érdekes volt a kanadai nézők előtt játszani. Nemigen értették a kosárlabdát, de aztán ráéreztek a játékra, és úgy tűnt, tetszett nekik” – emlékezett vissza Sonny Hertzberg a Knicksből.

A kosárlabda mindig is népszerű volt Ontario államban és Torontóban – persze ne a jégkorong népszerűségi szintjére gondoljunk –, de a profi kaland nem jött be. A Huskies mérkőzéseire nem tódultak a nézők, a pénz sem nagyon csordogált, az eredménylista is szomorú képet mutatott, így egy idény után, 1947. július 27-én véget ért a torontói profi kosárlabda első korszaka.

Az eredeti név kedvelői még azt az elégtételt sem kapták meg, hogy 1995-ben megkapja a Huskies nevet az új franchise (a tulajdonosok tartottak attól, hogy egy kutyás logó túlzottan hasonlítana a Minnesota Timberwolves farkasos brandjéhez) – igaz, a Raptors azóta már többször is tiszteletét tette (hol pályájával, hol mezével) az elődök előtt.

Az akkori Huskiesben nem sok kanadai játszott (igaz ez a mostani Raptorsra is, hiszen egyedül a Saint Lucia-i születésű Chris Boucher kanadai állampolgár a bajnokcsapatból), egyikük Gino Sovran volt, aki láthatta még a Raptorst is játszani. Az ő fiával, Dannel ült le a sorsdöntő mérkőzés előtt beszélgetni a CBC.

„Összehasonlíthatatlanul magasabb ma a színvonal, akkoriban sokkal lassabb volt a kosárlabda. Minden teljesen más volt. Vonattal és autóval utaztak. Buffalóba taxival ment általában a csapat, Bostonba vagy New Yorkba vonattal” – mesélte Dan Sovran, akinek édesapja 500 dollárt keresett havonta a kosárlabdával.

Gino Sovran 2016-os halála előtt a CBC-nek adott interjúban emlékezett vissza az 1946-os körítésre.

„Az első mérkőzés előtt azzal próbálták meg hirdetni a kosárlabdát – bármily hihetetlenül is hangzik ez –, hogy a világ leggyorsabb játéka. Nos, elég nehéz ezt megetetni egy hokirajongó közeggel” – mondta.

Hetvenhárom évvel később nem kellett toborozni a szurkolókat. Özönlöttek ők maguktól – és végül kiszurkolták Toronto (és Kanada) első profi nagybajnoki címét 1993 óta.

A NAGY ÍNSÉG

Ahhoz képest, hogy Kanadában szinte vallás a jégkorong, a Toronto Blue Jays pedig kétszeres baseballbajnok, 26 évig nem sikerült major sportban felkerülnie a csúcsra egyetlen juharleveles franchise-nak sem (labdarúgásban 2017-ben a Toronto FC-nek igen, ám az nem számít még Észak-Amerika nagy tradicionális sportjai közé). A baseballtrón visszahódításának sikertelensége csak-csak érthető – a Blue Jays maradt mára az MLB-ben az egyetlen kanadai csapat –, jégkorongban viszont statisztikailag is igen alacsony a valószínűsége, hogy ne kerüljön kanadai kézbe a Stanley-kupa, ahogy azt Nate Silver, a New York Times újságírója, a FiveThirtyEight statisztikusa egy 2013-as cikkben levezette. Azóta lezavartak még néhány idényt, de az ínség tovább tart…

A „kupátlan” hokiperiódusnak valóságos irodalma van az észak-amerikai sajtóban. A sikertelenséget visszavezetik egyrészt gazdasági okokra (a kanadai dollár sokáig viszonylag gyenge volt az amerikai dollárral szemben, amikor megerősödött, akkor viszont sokkal szigorúbb volt már az NHL gazdálkodási szabályozása); másrészt arra, hogy a sportág népszerűségéhez képest a kanadai csapatok száma alacsony. A különböző tanulmányok szerint Kanada 10–12 NHL-csapatot is könnyedén eltartana a szurkolói bázis alapján, tehát a játék fontosságához képest a juharleveles franchise-ok alulreprezentáltak.

Egy meglepő következtetést is leírt Silver: akkora az igény az országban a jégkorongra, hogy a klubok igazán jó teljesítmény nélkül is meg tudták tölteni a csarnokaikat, márpedig ez nincs jó hatással a versenyképességre.

A hokit övező szinte vallásos rajongás nyomasztó lehet a játékosoknak (vannak, akik ezért nem szerződnek a határ északi oldalára), sőt, állítólag sok játékos a szerződésébe is beleíratja, hogy kanadai franchise-hoz nem cserélhetik el. Arról nem beszélve, hogy az adókulcs sem kedvező a sztároknak. No meg ott van a balszerencse is…

„Az ide szerződő hokisoknak nincs magánéletük. Irtózatos kritikát kapnak a közösségi oldalaikon, ha rosszul teljesítenek, ráadásul jóval kevesebb pénzt is visznek haza” – vélekedett az AP hírügynökségnek Brian Burke, a Calgary Flames, a Toronto Maple Leafs, a Vancouver Canucks és a Hartford Whalers egykori sportszakmai irányítója, most szakkommentátor-elemző.

Mindenesetre az említett 2013-as számítás szerint így is 97.5 százalék volt az esély arra, hogy az akkor húszéves ínségperiódusban egy kanadai franchise megnyerje a Stanley-kupát – hát nem nyerte meg, s nem nyerte meg azóta sem. A legutóbbi bajnoki cím óta elbukott a fináléban a Vancouver Canucks (1994, 2011), a Calgary Flames (2004), az Edmonton Oilers (2006) és az Ottawa Senators (2007) is. Pedig 1927 és 1993 között hat év volt a leghosszabb „száraz” időszak a kanadai kluboknak (1936-tól 1941-ig).

Bezzeg a Raptors!

OLCSÓBB ÉS GLOBÁLISABB

„A kosárlabda egy 2014-es tanulmányban csak a hatodik legnépszerűbb sportnak bizonyult Kanadában. Még nem ért el teljes áttörést. De a kosárlabda sok előnnyel bír – nem utolsósorban költséghatékony –, és Kanada legnagyobb, leginkább multikulturális városában {Torontóban] termékeny talajra talált. És ahogy javul az infrastruktúra, úgy lesz egyre nagyobb az esély a folyamatos fejlődésre” – írta a VICE a változó kanadai sportéletről készített 2017-es cikkben.

„Abszolút úgy látom, hogy a kosárlabda pályája ugyanígy felfelé ível a közeljövőben. Nem érzem úgy, hogy belátható időn belül megszakadna a fejlődés. Az »új kanadaiak« nem úgy nőttek fel, hogy a hokival keltek és feküdtek, és ez nem hiszem, hogy huszonöt-ötven éven belül megváltozna” – reflektált az állításra a Toronto Star sportújságírója, Doug Smith.

A torontói bevándorlóközeget tehát a kosárlabda és a labdarúgás is lázba hozza, nem csak a jégkorong. Nem véletlen, hogy a helyi The Globe and Mail már 2014 őszén arról cikkezett, hogy Toronto kosárlabdavárossá változik. A demográfiai és kulturális változások miatt Tim Leiweke, a Maple Leafs Sports and Entertainment volt vezérigazgatója ekkor úgy vélte, a 2020-as évek közepére Torontóban a Raptors már népszerűbb lesz, mint a Maple Leafs. Rámutatott: a város lakosságának 51 százaléka nem kanadai születésű, s a trendek a kosárlabdának kedveznek.

Lehet, hogy a bajnoki cím ezt a folyamatot felgyorsítja még egy kicsit.

„Te jó ég, egy szűk negyedszázad mennyire meg tud változtatni egy franchise-t! Huszonnégy évvel ezelőtt a Raptors pofozógép volt, melyet kiröhögtek a lila, dinoszauruszos mez miatt. Huszonnégy évvel később a Raptors valódi szörnnyé vált, bajnokká a legnagyobb porondon. A világ második legnépszerűbb sportágának első számú csapata Kanada legnépesebb városban van (…) Az alkalomhoz méltón Vince Carter, Tracy McGrady és Chris Bosh is ott volt a csarnokban, amikor a Raptors kibonthatta az első bajnoki pezsgőt. A huszonnégy idény jó részével kapcsolatban mindig felvetődik a »Mi lett volna?« Mi lett volna, ha McGrady marad, hogy együtt játsszon a harmad-unokatestvér Vince Carterral? Mi lett volna, ha a franchise-nak van egy Masai Ujiri-kaliberű, kifinomult vezetője, amikor Carter az elcserélését követelte ifjonti hévvel? Mi lett volna, ha Bosh jobb játszópartnereket kap, mielőtt lelép Miamiba? A közös ezekben a gondolatkísérletekben a panasz: biztosan szebb napok jöttek volna. De most már nincs »Mi lett volna, ha?« A szebb napok eljöttek. A Raptors a kosárlabda-univerzum csúcsán áll” – írta a bajnoki cím utáni publicisztikában Dave Feschuk a Toronto Starba.

A városban a Raptorsnak csaknem negyedszázada szurkolók, divatdrukkerek, kosárlabdaőrültek és „csak” mezei lokálpatrióták közösen ünnepeltek.

Elrabolhatja-e tartósan Toronto – vagy akár Kanada – szívét a kosárlabda? Ennyire azért nem eszik forrón a kását. A jégkorong még mindig több mint sport. De a figyelmeztető jelek ott vannak. A felmérések alapján a hokiközönség korfája „kicsit öregecske”, etnikailag homogén. Az NBA fiatalabb és multikulturálisabb közönséget vonz, a legfiatalabb kutatott korcsoportban megelőzi népszerűségben az NHL-t. A kosárlabdaklubokban egyre több és több fiatal játszik, miközben a Hockey Canada felmérése Ontarióban azt mutatta ki, hogy csökken a jégkorongozó gyerekek száma. Megjelentek a pályákon a gyerekek, akik már második generációs Raptors-drukkerek, és a kosárlabda bűvöletében nőttek fel. A torontói kosárlabdafranchise a kezdetektől nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy bemutassa és népszerűsítse a játékot a helyi iskolákban – s ma már a „Raptor-bébik” képezik a szurkolótábor egy részét.

Az NBA végjátéka televíziós nézettségben maga mögé utasította a Stanley-kupa rájátszását az országban – de ennek fő oka nyilván az volt, hogy egy kanadai csapat a bajnoki címig menetelt. A kosárlabda globálisabb játék, s a Raptors sokszínű kerete vonzza az „új kanadaiakat”. A demográfiai és kulturális változások – no meg a sportpályán elért sikerek és a két sportág költségei közötti különbségek – tartós hatásúak lehetnek. A hoki még mindig Kanada királya – de a kosárlabda a türelmetlen koronaherceg, ahogy a New York Times megfogalmazta.

„Figyelembe kell vennünk a két sportág költségeit, és a bizonyítékok arra mutatnak, hogy a jégkorong sokkal drágább, mint a kosárlabda. Ezért sok »új kanadai« inkább kosárlabdázni kezd – ez a sportág egyszerűen megfizethetőbb” – vélekedett a Waterloo Egyetem kutatója, Vinu Selvaratnam, akit a CTV kérdezett meg a sportkulturális változásokról. Selvaratnam hozzátette: bármi is történik, a jégkorong mindenképpen a kanadai nemzeti identitás fontos része marad.

Egy 2017-es kutatásban az újonnan Kanadában letelepedetteket kedvenc sportjaikról és sportolóikról is megkérdezték. A kosárlabda végzett az első helyen a labdarúgást és a jégkorongot megelőzve, a sportolók között pedig Lionel Messit és Cristiano Ronaldót LeBron James, Michael Jordan és Steph Curry követte.

Amióta a Toronto Maple Leafs legutóbb NHL-bajnoki címet szerzett, a városban megalakult a Blue Jays (baseball), a Raptors (kosárlabda) és a Toronto FC (labdarúgás) – és mind a háromnak sikerült már elhódítania a legnagyobb presztízsű észak-amerikai trófeát. Száznyolc évvel azután, hogy egy skót származású kanadai, James Naismith feltalálta a kosárlabdát, a sportág trónjára juharleveles csapat került.

„Ez a kosárlabda hazatérése. Érdekes, ahogy most bezárult a kör” – mondta az NBA-főnök Adam Silver.

A kör bezárult, azt pedig majd a jövő eldönti, hogy a Raptors hosszabb távon is a szívek bajnoka lesz-e Torontóban.