NBA: „Nem az számít, ki kezdi el a meccset, hanem hogy ki fejezi be”

A legendák örökké élnek. Ez John Havlicek esetében sincs másként, viszont a Boston Celtics korábbi nyolcszoros NBA-győztes – ezzel harmadik az örökranglistán – bedobója 79 éves korában, április 25-én befejezte földi pályafutását. A parketten profiként kizárólag a Boston Celticst szolgálta.

AMERIKAI FOCISTA IS LEHETETT VOLNA

„Ha csak az erőnlétet vesszük alapul, a valaha volt legjobb játékosok közé tartozik – méltatta őt anno Red Holzman, aki összesen 14 évig volt a New York Knicks edzője. – Istennek úgy kellett őt összekevernie, hogy jó pontszerző, okos labdavezető és intelligens védőjátékos váljon belőle gyors észjárással, kezekkel és lábbal.”

Havlicek igazi örökmozgóként alapvonaltól alapvonalig üldözte riválisait, munkabírása elképesztő volt – a Sports Illustrated szerint az észak-amerikai profi liga történetének legsokoldalúbb játékosaként tekinthetünk rá. Az 1960-as években a Sam Jones és Bill Russell fémjelezte Celtics nagy dinasztiája idején lendületet hozott a padról, hogy aztán a hetvenes években megbízható veteránként, a kapitányi poszt felelősségével a vállán vezesse bajnoki címre 1974-ben és 1976-ban is a zöld-fehéreket.

Az Ohiói Állami Egyetemen a későbbi hétszeres All Star-játékos Jerry Lucas csapat- és szobatársaként kosárlabdázó, cseh és horvát felmenőkkel is rendelkező John Havlicek – aki a Hondo becenévre hallgatott – 1960-ban megnyerte együttesével az NCAA-t (imponáló, 78–6-os mérleggel), tehát már 20 évesen nevet szerzett magának. Azon kevesek közé tartozott, akiket az NBA-ben és az NFL-ben is draftoltak, 1962-ben a Boston Celtics mellett a Cleveland Browns is lecsapott rá. A Browns nyári táborában elkapóként próbálkozott, szerepelt felkészülési mérkőzéseken is, aztán minden energiáját a kosárlabdázásnak szentelte, mert a clevelandiek inkább a későbbi All-Pro Gary Collinsban bíztak, helyesen.

AZ A LÉNYEG, KI FEJEZI BE

Már gyerekként is szívesen futott, vagy ha nem, akkor is rákényszerült, mivel a szülei nem engedték neki, hogy kerékpárt tartson, ezért a két lábával kellett lépést tartania azokkal a pajtásokkal, akik bringával közlekedtek.

No, a korosodó keretű Boston Celticsnek több sem kellett, Red Auerbach edző terve az volt a lendületes Havlicekkel, hogy az addigi hatodik ember, Frank Ramsey nyomdokaiba lépjen.

Újoncidénye remekül sikerült, 14.3 pontot átlagolt, elsősorban a nagyszerű Bob Cousy gyorsindításos passzaiból szerzett kosarakat. Amikor odakerült, a gárda sorozatban négy megnyert aranygyűrűnél járt, ezt a szériát Havlicekkel együtt nyolcra emelte, hogy aztán egy év kihagyással újabb két bajnoki címet seperjen be az alakulat. A majd' kétméteres játékos erősebb volt a hátvédek legtöbbjénél, viszont gyorsabb a csatároknál, tehát igazi fregoliemberként parádézott. Hősünk keményen dolgozott, hogy fejlődjön, ennek folyományaként a csapat legeredményesebbje lett, a bajnoki diadal Cousy visszavonulása ellenére sem maradhatott el.

A következő évben, 1965-ben aztán eljött egy emlékezetes, azóta is sokat emlegetett pillanat Havlicek karrierjében. A Philadelphia 76ers elleni keleti konferenciadöntő hetedik mérkőzésén Russell eladta a labdát öt másodperccel a vége előtt. Havlicek azonban elcsípte Hal Greer Chet Walkernek címzett alapvonali bedobását és Joneshoz ütötte a labdát, hogy az elfusson vele, majd lepörögjön az óra. A Celtics rádióriportere, Johnny Most ekkor az éterbe kiáltotta, hogy „Havlicek labdát szerzett! Itt a vége!” – persze csak annak a párharcnak, mert a nagydöntőben a Los Angeles Lakersszel is elbántak a bostoniak.

Havlicek nem csinált problémát abból, hogy a hatodik ember szerepét szánták neki: „Megtanultam Red Auerbachtól, hogy nem az számít, ki kezdi el a meccset, hanem hogy ki fejezi be, és én általában az utóbbi voltam.”

MEGTÉRÜLT A BEFEKTETÉS

Az 1969–1970-es idény előtt aztán Jones és Russell is visszavonult, a Celtics beleremegett és húsz év után először lemaradt a rájátszásról. Havlicek egyből a kezdőcsapatban találta magát, amit 28.9, majd 27.5-ös pontátlaggal hálált meg. 1971-ben és 1972-ben is a liga legfoglalkoztatottabb játékosa lett, meccsenként több mint 45 percet töltött a parketten.

1973-ban már majdnem bajnok lett a gárda ismét, ám Havlicek vállsérülése miatt a döntőben nem tudott teljes értékű sztárként harcolni, így a New York Knicks futott be. Egy évvel később már nem volt megállás, Havlicek lett a finálé legértékesebb játékosa, aztán 1976-ban nyolcadszor is csúcsra ért a franchise-zal.

Visszavonulása után az edzői pálya nem vonzotta, pénzét a Wendy nevű gyorsétteremláncba fektette. A befektetés meghozta a várt eredményt, kényelmes jövedelmet biztosított Havliceknek, és soha többé nem kellett hagyományos fizetésért dolgoznia. Halálát feltehetően évek óta tartó Parkinson-kórja okozta.

A Havlicekhez hasonlóan a Hírességek Csarnoka tagja, Jerry West kiemelte, hogy soha életében nem hallott egy rossz szót sem a napokban elhunyt csillagról, noha győzni akarása minden képzeletet felülmúlt.

„Elvesztettünk néhány meccset, ezért az akkori edzőnk, Tommy Heinsohn úgy döntött, megpróbálja felrázni a csapatot, a kezdőötösbe jelölt engem John helyett – mesélte Cedric Maxwell, akinek újoncévada egybeesett Havlicek utolsó idényével. – Azt hiszem, huszonegy pontot dobtam a Buffalónak Bostonban, és győztünk. A mérkőzés után John volt az első, aki odajött hozzám gratulálni és azt mondta mindenféle ellenségeskedést nélkülözve, hogy »Bravó, fiú, jól játszottál, csak így tovább!«. Egyébként meg egész nap futott. Nem nagy, inkább apró, szaggatott léptekkel, de folyamatosan ment. Ha az emberek arra gondolnak, hogy képtelenség eltalálni a mozgó célpontot, biztosan John lebeg a szemük előtt.”