NBA: Szeretnék szabad lenni – lemondott Magic Johnson a Lakersnél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.10. 08:18
null
Magic Johnson nagy káoszt hagy maga után a Lakersnél (Fotó: AFP, archív)
Lemondott Magic Johnson, az NBA-ben szereplő Los Angeles Lakers elnöke.

 

Johnson mintegy két éve, 2017 februárjában lett a Lakers elnöke, ténykedését azóta több megkérdőjelezhető döntés jellemezte – néhány hónappal az érkezése után például elcserélte a 2015-ös játékosbörzén 1/2-ként kiválasztott D’Angelo Russellt, aki remek játékával a jelenlegi idényben már a rájátszásba vezette a Brooklyn Netset, de sokan kikezdték azért is, mert a 2017-es drafton 1/2-n Lonzo Ballt választotta ki.

Johnson volt az, aki tavaly nyáron meggyőzte LeBron Jamest, hogy szabadügynökként igazoljon a Lakershez, ám nem tudott megfelelő „csapatot építeni” a klasszis köré, a gárdánál ráadásul hónapok óta teljes a káosz, miután Anthony Davis, a Pelicans sztárja kijelentette, szeretné, ha elcserélnék, a Los Angeles pedig óriási erőket mozgósítva tulajdonképpen Jamesen kívül szinte mindenkit el akart passzolni Davisért.

Johnson miatt többször is megbüntették már a Lakerst, mivel az elnök rendre kétértelmű nyilatkozatokat tett egyes játékosok jövőjével kapcsolatban, ezeket pedig tiltja az NBA szabályzata (ez az úgynevezett tampering).

S ha ez nem lenne elég, a Lakersnél állítólag már olyannyira nem volt egyetértés, hogy Johnson például hetek óta nem is beszélt Luke Walton vezetőedzővel, akinek a leváltását az alapszakasz során többször is pedzegették, de elmondások szerint Rob Pelinka általános igazgatóval sincsenek túl júl jó viszonyban.

Johnson a Trail Blazers elleni mérkőzés előtt jelentette be a döntését, a sajtótájékoztatón pedig ha nem is mondta ki nyíltan, de erős utalásokat tett arra, hogy a stábban lévő ellentétek is nagy szerepet játszottak abban, hogy így határozott.

„Szeretnék szabad lenni. Van egy nagyszerű életem, amihez visszatérnék. Ez nagyon nehéz döntés volt, sírtam is, mielőtt idejöttem, de mérlegeltem a dolgokat, s rájöttem, hogy számomra az a jobb, ha így teszek. Valaki mondja el a főnökömnek, nem voltam képes neki szemtől szembe elmondani, tudom, hogy nagyon megrázza majd a dolog.”

A Los Angeles Lakers kiábrándító, 37–45-ös mérleggel zárta a 2018–2019-es alapszakaszt, s nem jutott be a rájátszásba, Johnson után pedig óriási „rendetlenség” marad a gárdánál, amelynek a következő hónapokban többek között azt is el kell döntenie, hogy egyáltalán megtartja-e Jamest, vagy teljesen új irányba kezd el építkezni.

Legfrissebb hírek

Jokics történelmet írt, a Doncic vezette Lakers harmadik kiemeltként jutott be a rájátszásba

Amerikai sportok
2025.04.12. 10:22

Amerikából jöttem: csak három bajnokesélyes lenne? Felvezettük az NBA-rájátszást Rédai Gáborral

Amerikai sportok
2025.04.10. 15:53

NBA: Doncic megkönnyezte a visszatérését, majd 45 ponttal keserítette a Dallas életét

Amerikai sportok
2025.04.10. 07:45

Ezúttal nem bírt az OKC-vel a Lakers

Amerikai sportok
2025.04.09. 07:21

Videó: Luka Doncic olyan gólpasszt adott, amilyet még nem láttunk kosárpályán

Amerikai sportok
2025.04.07. 11:19

NBA: a Lakers 27 ponttal verte a ligaelső Oklahomát

Amerikai sportok
2025.04.07. 06:56

Közönségszórakoztató meccsen csapott össze LeBron James és Stephen Curry – videók

Amerikai sportok
2025.04.04. 07:59

A Lakers elrontotta a Memphis új edzőjének bemutatkozását

Amerikai sportok
2025.03.30. 08:21
Ezek is érdekelhetik