NFL: 17 évesen a sportágat sem ismerte, ma már legenda

Fel a hajóra Európában, át az Atlanti-óceánon, majd le a hajóról az Egyesült Államokban. Ezután még néhány száz kilométer Indianapolisig, ahol egy perc pihenő sem jár, húzni kell a sporttáskába gyűrt focigatyát és lila trikót, illetve valamiért még egy óriási sisak is előkerül. Pedig a futballban nincs is szükség fejvédőre, a vállvédő meg aztán már tényleg túlzás. Na, mindegy, érkezés után nyomás egyből a pályára, ahol fura alakú póznák állnak, no meg nincs is játékban folyton a laszti, csak itt-ott rohangál vele egy-két gondosan megválasztott, gladiátor termetű fazon.

Szólnak, hogy edzésen az úgy szokás, hogy aki pályára lép, annak márpedig muszáj minden védőholmit magára kapnia, nehogy a már emlegetett óriások kárt okozhassanak egymásban. Sisak fel, a rácson keresztül annyit még éppen ki lehet szűrni, hogy közeleg a vég: mindössze néhány lépéssel arrébb támadásra kész behemótok sorakoznak. Előttük a falat hasonló alakok alkotják, ami megnyugtató lenne, ha az utolsó bástya nem valami kissrác lenne, aki érthetetlen késztetéstől vezérelve nyaldossa az ujjait. Miután másodszor is megvacsorázott végre közeledik a labda, amit át kellene rúgni a hangvilla alakú kapun, hogy sikeresnek számítson a kísérlet – nem elég, hogy a cél és az öltözék nem ugyanolyan, de ez még nem a kézilabdában és a futballban megszokott gömb játékszer, hanem egy tojás alakú torz öccse a labdának.

Az edző közben üvöltözik, hogy tán be kéne rúgni azt az istenverte labdát, nem pedig ijedten szemlélni a környezetet. A kezét nyalogató fiú letámasztja a labdát, a láb lendül, a laszti repül, gól.

NEM FELEDIK A DÁN DOGOT

Morten Andersennek, a tengerentúli amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő New Orleans Saints és az Atlanta Falcons legendás rúgójának fogalma sem volt, hogy mit is kellene csinálnia 17 évesen, amikor először szembekerült egy tojáslabdával. Ez már kevésbé mondható el az elkövetkező mintegy 30 évről, amely idő alatt két és fél évtizedet lehúzott az NFL-ben, s 565 hárompontos mezőnygóljának köszönhetően a liga történetének legeredményesebb játékosává vált.

Kicsit több mint tíz év után október végén véget ért az uralma, ugyanis a korábban a New England Patriotsot erősítő, az elmúlt évtizedben azonban már az Indianapolis Coltsban villogó szintén rúgó Adam Vinatieri megszerezte pályafutása 2550. pontját, s 45 évesen átvette a stafétát. Ugyan a Colts kevéssé ifjú titánja átadta a múltnak Andersen csúcsát, senki sem feledi egyhamar a „Dán dog” becenévre hallgató játékost, aki Jan Stenerund mellett az egyetlen, aki kizárólag a rúgó poszton vitézkedve küzdötte be magát a Hírességek Csarnokába.

HAJÓRA SZÁLLT A CSEREDIÁK

És ugyan senkiről sem lehet állítani, hogy jó eséllyel a valaha volt legjobbak közt köt majd ki, hiszen ehhez a tehetség mellett azért a szerencse sem árt, de Andersen esetében a véletlent se hagyjuk ki a számításból. Történt ugyanis, hogy az egyébként értelmiségi családból származó és hat nyelven beszélő hősünk 16 évesen arra vágyott, hogy világot lásson, amit a szülei is teljes mellszélességgel támogattak, hiszen a világ nagyobb, mint a dán kézilabdacsarnokok.

Annak ellenére, hogy tornászként, kézisként és labdarúgóként éppen olyan sportágakért volt oda, amelyek akkortájt – ahogy egyes esetekben most – a kutyát sem érdekelték az Egyesült Államokban, Andersen mégis a tengerentúlt tűzte ki célul. Egy cserediákprogramnak köszönhetően 1977 nyarán el is indult a hajója az Atlanti-óceánon át, s meg sem áll New York-ig, ahonnan Indianapolisba vitte tovább az útja.

Ott egy négygyermekes család fogadta be, amelynek az egyik lurkója az egyik helyi futballcsapatban játszott – nem is csoda hát, hogy a 10 ezer lakosú Struer városából származó srác már az érkezését követő reggelen a futballpályán állt teljes harci felszerelésben.

Az első, rémült, azonban mindenki meglepetésére sikeres rúgását követően gyorsan kiderült, hogy Andersen nem csak a kezdők szerencséjének köszönhetően talált egyből a póznák közé. A gimnáziumi meccseken olyan természetességgel termelte a hárompontosokat, hogy bár 10 hónappal az érkezése után véget is kellett volna érnie az amerikai kalandnak, de a legnagyobb helyi egyetemek jobbnál jobb ösztöndíjajánlatokkal bombázták, így kérdésessé vált a hazatérés.

Olyannyira, hogy hiába győzködte az édesanyja, hogy szálljon már vissza a földre, járja ki szépen a koppenhágai egyetemet és sportolgasson otthon hobbi szinten, Andersen végül úgy döntött, megpróbálja beteljesíteni a sokat szajkózott amerikai álmot.

A LÁNYOK SZŐKE HERCEGE

A Michigani Állami Egyetem ajánlatát fogadta el végül, ahol annak ellenére a legnépszerűbb játékosok egyikévé vált, hogy a rúgók általában nem a legnagyobb köztiszteletnek örvendő tagjai a csapatnak. Az Ohiói Állami Egyetem ellen majd' 70 méterről bevarrt mezőnygólja a mai napig ligacsúcsnak számít az egyetemi bajnokságok egyik legnívósabbikában. Az NFL-csapatok megfigyelőinek is feltűnt a lányok szőke hercegének teljesítménye: a New Orleans Saints az 1982-es draft negyedik körében a rúgók közt elsőként kihalászta Andersent.

Mielőtt megérkezett volna, a déli város csapata meccseinek alig több mint az egynegyedét nyerte csak meg, de a biztos lábú dán importálását követő 12 évben már az összecsapások több mint felét sikerrel zárta. Ugyan a Saints ennyi idő után lemondott a szolgálatairól, de az Atlanta Falcons, a New York Giants, a Kansas City Chiefs és a Minnesota Vikings még 12 szezonon át igényt tartott a szolgálataira. Hétszer vehetett részt a legjobbakat felvonultató Pro Bowl-összecsapáson és az 1980-as és 1990-es évtized legjobb csapatába is beválasztották.

Rajta kívül csupán négy játékosnak sikerült két évtizedben is bekerülnie a legjobbak közé: Dick Butkusnak, Walter Paytonnak, Reggie White-nak és Jerry Rice-nak – mit ne mondjunk, díszes társaság. A csúcsot végül 46 évesen Atlantában döntötte meg azt követően, hogy csapat nélkül tengődött egy évig, s korábbi együtteseinek szedett-vedett felszereléseiben rohangálva próbálta magát formában tartani.

A dán fiú negyven évvel az amerikai partraszállása és tíz évvel a csúcsdöntése után beverekedte magát a Hírességek Csarnokába, még egy évvel később pedig továbbpasszolta a koronát az új királynak, Adam Vinatierinek.