NHL: bekezdett a címvédő – 7–0-s washingtoni siker a rajton

Vágólapra másolva!
2018.10.04. 08:34
A Boston Bruins felett aratott kiütéses, 7–0-s győzelemmel kezdte az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) új szezonját a címvédő Washington Capitals.

A fővárosi csapat a magyar idő szerint csütörtök hajnali összecsapáson nem számíthatott a kanadai Tom Wilsonra, a csatárt húsz mérkőzésre tiltotta el a liga egy, az előszezonban bemutatott, fejre irányuló szabálytalanság miatt.

A hazaiak – akik a mérkőzés előtt avatták fel hivatalosan az előző szezon bajnokának járó zászlót – már 24 másodperc után megszerezték a vezetést az új vezetőedző, Todd Reirden bemutatkozásán, és végül meg sem álltak hét gólig. A Capitals sorozatban 13. alkalommal győzte le a bostoniakat.

Rögtön az első játéknapon megszületett az első hosszabbításos mérkőzés: a kanadai csapatok csatájában a hazai pályán játszó Toronto Maple Leafs Auston Matthews találatával gyűrte le a Montreal Canadienst. Utóbbi együttesben a liga első, 2000. január 1. után született játékosa, a finn Jesperi Kotkaniemi egy gólpasszal zárt.

NHL, ALAPSZAKASZ
1. JÁTÉKNAP
Toronto Maple Leafs
–Montreal Canadiens 3–2 – hosszabbítás után
Washington Capitals–Boston Bruins 7–0
Vancouver Canucks–Calgary Flames 5–2
San Jose Sharks–Anaheim Ducks 2–5

Legfrissebb hírek

Az 53 éves Jaromir Jágr 38. idényét kezdte meg

Jégkorong
2025.10.02. 15:16

NHL: akár az egész alapszakaszt kihagyhatja a címvédő Florida kapitánya

Amerikai sportok
2025.09.26. 19:46

NHL: életveszélybe került a Dallas sztárja

Amerikai sportok
2025.09.25. 22:07

NHL: Ovecskin bő félmillió dollárral többre számíthat

Amerikai sportok
2025.09.24. 18:18

NHL: Kopitar utolsó tengerentúli idényére készül

Amerikai sportok
2025.09.19. 16:12

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
2025.09.13. 09:08

Szongoth Domán gondol az NHL-draftra, de mindig a következő meccsre koncentrál

Jégkorong
2025.09.12. 12:49

Gyász: hatszoros bajnok kapust gyászolnak az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.09.06. 10:00
Ezek is érdekelhetik