SB: emberségből jeles – tavaly elcserélték, mégis kap Super Bowl-gyűrűt

Vágólapra másolva!
2018.02.07. 09:50
Az 52. Super Bowlt megnyerő Philadelphia Eagles tulajdonosa, Jeffrey Lurie nem feledkezett meg a csapat történetének egyik ikonikus figurájáról, a tavaly súlyos szívproblémák miatt visszavonult Jon Dorenbosról.

Bár az NFL-es long snapperek ritkán kerülnek a címlapokra, Jon Dorenbosról mi is gyakran írtunk. A Philadelphia Eagleshöz 2006-ban kerülő játékos zseniális bűvésztrükkökkel hívta fel magára a figyelmet egy amerikai tehetségkutató-műsorban – amellett, hogy kiválóan látta el feladatát a Sasoknál.

Tavaly nyáron az Eagles – tíz évnyi szolgálat után – elcserélte Dorenbost a New Orleans Saintshez, a long snappernek nem volt alkalma bemutatkoznia új csapatában, mert kiderült, meg kell műteni a szívét. A 37 éves sportoló életmentő operációja jól sikerült, ám be kellett fejeznie profi pályafutását.

Jeffrey Lurie Dorenbos műtétje előtt azt mondta, a long snapper az ő szemében és az Eaglest tekintve is családtag. Ezek alapján nem meglepő, hogy az elnök meghívta Dorenbost és családját a február 4-i Super Bowlra Minneapolisba, sőt megígérte neki, ha a Philadelphia nyer, neki is készítenek bajnoki gyűrűt.

„Ha már nem játszhatok… Ez a második legjobb megoldás. Köszönet a Philadelphia Eaglesnek és Jeff Lurie-nak” – írta az Instagramon Dorenbos.mi is gyakran írtunk. A Philadelphia Eagleshöz 2006-ban kerülő játékos zseniális bűvésztrükkökkel hívta fel magára a figyelmet egy amerikai tehetségkutató-műsorban – amellett, hogy kiválóan látta el feladatát a Sasoknál.

Tavaly nyáron az Eagles – tíz évnyi szolgálat után – elcserélte Dorenbost a New Orleans Saintshez, a long snappernek nem volt alkalma bemutatkoznia új csapatában, mert kiderült, meg kell műteni a szívét. A 37 éves sportoló életmentő operációja jól sikerült, ám be kellett fejeznie profi pályafutását.

Jeffrey Lurie Dorenbos műtétje előtt azt mondta, a long snapper az ő szemében és az Eaglest tekintve is családtag. Ezek alapján nem meglepő, hogy az elnök meghívta Dorenbost és családját a február 4-i Super Bowlra Minneapolisba, sőt megígérte neki, ha a Philadelphia nyer, neki is készítenek bajnoki gyűrűt.

„Ha már nem játszhatok… Ez a második legjobb megoldás. Köszönet a Philadelphia Eaglesnek és Jeff Lurie-nak” – írta az Instagramon Dorenbos.

If I wasn't able to play in it... this is the next best thing. Thank you @philadelphiaeagles and Jeff Lurie for making this happen. #sblii #eagles

37k Likes, 464 Comments - Jon Dorenbos (@jondorenbos) on Instagram: "If I wasn't able to play in it... this is the next best thing. Thank you @philadelphiaeagles and..."


 

Legfrissebb hírek

Továbbra is hibátlan a címvédő Eagles; a Chargers legyőzésével mutatkozott be Jaxson Dart

Amerikai sportok
2025.09.28. 22:26

Henry hibáit nyögi a Ravens; Reid és Kelce megint megtalálta egymást

Amerikai sportok
2025.09.23. 14:22

Óriási fordítás és drámai végjáték után őrizte meg veretlenségét a címvédő Eagles, kínos vereségbe szaladt bele a Packers

Amerikai sportok
2025.09.21. 22:29

Már a passzindex szerint is Lamar Jackson minden idők legjobbja

Amerikai sportok
2025.09.16. 13:23

A Chiefs nem tudott hazai pályán visszavágni az Eaglesnek az elvesztett Super Bowl miatt

Amerikai sportok
2025.09.15. 05:15

Amerikából jöttem: letaszítja valaki az Eaglest a trónról? NFC-szezonfelvezető Kovács Bálinttal

Amerikai sportok
2025.09.07. 15:12

Köpéssel és a címvédő sikerével indult az új NFL-idény

Amerikai sportok
2025.09.05. 09:10

Északról érkeznek a Super Bowl-győztes Philadelphia legerősebb kihívói

Amerikai sportok
2025.09.02. 11:33
Ezek is érdekelhetik