Olajuwonék megmutatták az utat, Hardenéken a sor

Az a csapat, amelyik a jelenkor sztárjai közül soraiban tudhat olyan neveket, mint James Harden vagy éppen Chris Paul, bármikor esélyes a bajnoki cím elhódítására.

Az a csapat, amelyikben minden idők egyik legjobb centere, Hakeem Olajuwon pattogtatott, mellette Sam Cassell, Vernon Maxwell, Robert Horry és Clyde Drexler diktálta a tempót, egyszerűen győzelemre volt ítélve.

Houstonban a maiak csodálattal néznek a régiekre, akik 1994-ben megnyerték a város első bajnoki címét a major sportágakban, és hogy bizonyítsák, nem volt véletlen, a következő szezonban dupláztak.
A texasi város sokáig inkább űrkutatási központjával és az olajiparban betöltött kulcsszerepével, mintsem a sportban elért hangos sikereivel büszkélkedhetett, aztán 1984-ben a kosárlabdacsapat első helyen draftolt egy 213 centiméter magas nigériai srácot, aki megelőzte ezen a választáson Michael Jordant, Charles Barkleyt és John Stocktont is. Innentől már csak idő kérdése volt, hogy Hakeem Olajuwonnal a soraiban mikor robbant nagyot a Rockets.

AZ ELBUKOTT DÖNTŐ

Houstonban egyértelműen a magas szerkezetre esküdtek, mert mivel mással lehetett volna magyarázni, hogy ott van a palánk alatt Olajuwon és a nála is fél fejjel magasabb, 224 centiméteres Ralph Sampson?

Aki azt hiszi, hogy a David Robinson, Tim Duncan duót hívták először ikertornyoknak az NBA-ben, téved, mert jó egy évtizeddel korábban már összeállt hasonló művésznéven egy tandem Houstonban. És ez a tandem el is vitte az 1986-os nagydöntőig a texasi csapatot, csak ott már a fénykorát élő, Larry Bird fémjelezte Boston Celtics túl nagy falatnak bizonyult. Miután két évvel később Sampsont a Golden State Warriorshoz cserélték, Olajuwon maradt az egyedüli vezér, és megkezdődött a franchise felépítése – mégpedig a center köré.

Hakeem Olajuwon legszebb jelenetei:

AZ ARANYMESTER

A nyolcvanas évek végén és a kilencvenesek elején is jó csapat volt a Houston, Olajuwon dobta a pontokat, szedte a lepattanókat, osztogatta a sapkákat, és a liga legjobban védekező centere lett, aki azért bőven 20 pont felett átlagolt. A Rockets vezetőségében viszont nem volt meg az a gyilkos ösztön, amely a nagy eredményekhez kell, az első számú vezér meg elégedetlenkedni kezdett – előbb a fizetése mértéke aggasztotta, aztán az, hogy nem szerződtetnek mellé kiváló játékosokat.

Ekkor azonban előlépett a franchise-nál Rudy Tomjanovich, aki egész játékoskarrierjét a Rocketsben töltötte – előbb San Diegóban, aztán a költözés után Houstonban –, majd 1983-tól másodedzőként szolgálta a klubot. Aztán 1992-ben ő ült le Don Chaney helyére a kispadra, de a Rockets lemaradt a rájátszásról, Olajuwon profi karrierje során első alkalommal. A bizalom azonban élt Tomjanovich iránt, aki rögtön a következő szezonban bizonyított, méghozzá Olajuwon hathatós segítségével: a center immár nemcsak dobott, védekezett, és lepattanókat szedett, hanem passzolt is, kiosztásai aranyat értek a belőle készülő vetélytársak ellen. A Rockets a playoff második köréig jutott, s bár a Seattle ott megállította, már látszott, hogy valami nagy dolog készül Houstonban – Olajuwon pedig megbékélt, aláírt egy újabb négy évre szóló szerződést.

A GYÖNYÖRŰ ELSŐ

Az 1993–1994-es szezon alapszakaszában nagyon bekezdett a Rockets, 15 győzelemmel nyitott, összességében 58-nál állt meg, ami ma is franchise-rekord. Olajuwon szárnyalt, pedig olyan centerlegendákkal harcolt a parketten, mint David Robinson, Patrick Ewing vagy éppen Dikembe Mutombo – de senki sem volt jobb nála, nem véletlenül lett a szezon legértékesebb játékosa, illetve legjobb védője. Az egyéni címek persze nem sokat érnek vérbeli csapatsiker nélkül… A Houston második kiemeltként ment neki a playoffnak, gyorsan kiejtette a Portlandet, majd szembejött Charles Barkley Phoenixe. A Rockets az első (hazai) meccsen húszpontos előnyről bukta el az utolsó negyedet és a meccset, aztán kikapott a másodikon is, vagyis 0:2-vel utazott a Suns otthonába. Csakhogy ezt a csapatot nem olyan fából faragták, hogy bármilyen nehéz helyzetben is feladta volna – végül hétmeccses sorozatot nyert meg és jutott a főcsoportdöntőbe, amelyben Karl Malone és Stockton Utah Jazzét ütötte ki öt mérkőzés alatt. A nagydöntőbe a New York Knicks érkezett Keletről, sőt Patrick Ewing és társai 3:2-nél „meccslabdához” jutottak, de az utolsó két összecsapást megnyerte Houstonban a Rockets, és felért a csúcsra.

TRÓNON MARADTAK

Ott maradni azonban sokkal nehezebb. A következő szezon alapszakasza nem is hasonlított fáklyás menethez, pedig időközben megérkezett Portlandből az 1992-es Dream Team oszlopos tagja, Olajuwon korábbi egyetemi csapattársa és haverja, Clyde Drexler is. A Rockets mindössze hatodik kiemeltként jutott a playoffba és sok esélyt nem adtak ekkor a címvédésre.

Aztán a texasiak nagy menetelésbe kezdtek, és mindenféle rekordot megdöntöttek. Szépen sorban elbúcsúztatták az első három kiemeltet, a Utah-t, a Phoenixet és a San Antoniót. A nagydöntőben az Orlando Magic volt az ellenfél, amely Penny Hardawayjel és a fiatal Shaquille O'Neallel esélyesebbnek tűnt, de a Tomjanovich-csapatot nem érdekelte a papírforma, négy mérkőzés alatt lelépte a floridaiakat, és az NBA történetének legalacsonyabb kiemeléssel induló együtteseként nyert bajnokságot.

A triplázás már nem jött össze, sőt azóta is várat magára a harmadik siker. Pedig a kilencvenes évek második felében volt olyan időszak, amikor Olajuwon és Drexler mellé megérkezett Barkley is, aztán amikor Drexler abbahagyta, jött Chicagóból Scottie Pippen – ám az igazi nagy dobás elmaradt. Most megint klasszisok és kiemelkedő képességű kosarasok alkotják a Rockets keretét, amelynek ugyan nehéz a dolga, amikor a Golden State és a Cleveland uralja a ligát, de így is képes lehet megtörni a Warriors és a Cavaliers hegemóniáját.

Hogy Harden valóban képes lesz-e győzelemre vezetni a Houstont, az tavasszal vagy éppen a nyár elején kiderül.