NFL: megcsinálta, az elkapók után bűnözőket üldözhet a volt játékos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.26. 17:04
null
Charles Tillman a labda és az elkapók után a bűnözőket üldözheti (Fotó: aol.com)
Korábban jeleztük, hogy a Chicago Bears és a Carolina Panthers korábbi játékosa, Charles Tillman arra készül, hogy bekapcsolódjon az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozó Irodája, vagy ahogy mindenki ismeri: az FBI munkájába. Ez most valósággá vált, Tillman valóban csatlakozott a világhírű szervezethez!

 

A Chicago Tribune jelezte, hogy a korábbi játékos elvégezte a tanfolyamot, és már munkába is állt az FBI-nál. A lap információi szerint az első két évben hivatalosan próbaidőszakot kell teljesítenie minden új ügynöknek, így Tillmannek is – ezen időszak alatt a legkülönbözőbb feladatokban kell részt vennie, amivel szerteágazó ismeretekre tehet szert.

A 37 éves Tillman – aki születésnapja előtt egy nappal szerezte meg a szükséges papírokat – 2016 nyarán vonult vissza az amerikai futballtól, 13 éves karrierjéből 12 szezont a Chicago Bearsnél töltött, majd a 2015-ös idényben az ő játéka is segítette a Carolinát abban, hogy 15–1-es mérleget érjen el – igaz, egy súlyos sérülés miatt a rájátszásban és a Super Bowlban már nem tudott pályára lépni.

A korábbi cornerback pályafutása során 911 (khm...) szerelést mutatott be, 38 alkalommal szerezte meg az irányítók passzait, további 126-ot ütött el az elkapók elől, ami viszont a legnagyobb erénye volt, hogy akkor sem ismerte a feladást, ha az ellenfél egyik játékosához került a tojás: 44 alkalommal harcolt ki labdavesztést (fumble-t), ezzel hátvéd-generációjában magasan a legjobb mutatójával bírt, közel kétszer annyit jegyzett, mint a közvetlen riválisok.

Nemcsak a pályán, azon kívül is nagyszerűen teljesített, és érdemei elismeréseként 2013-ban megválasztották az év emberének az NFL-ben – ezt követően pedig exkluzív interjút is adott nekünk, amelyből többek között az is kiderült, hogy imádja Budapestet.

Az FBI iránymutatásai szerint a felvételizni kívánó egyéneknek be kell tölteniük a 23. életévüket a beiktatás idején, de 37 esztendősnél fiatalabbnak kell lenniük. Az előszeretettel jótékonykodó Tillman február 23-án töltötte be a 37-et, de még 22-én sikeresen befejezte a képzést. A Peanut becenévre hallgató korábbi sportoló a Bears történetének legbusásabb cornerback-szerződését kötötte anno 2007-ben (hat évre 40.55 millió dollárért írt alá), majd pályafutását követően egy évig a Fox NFL-felvezető műsorában szerepelt.

Tillman katonai családban nőtt fel, apja, Donald Tillman őrmester volt a hadseregben, és 11 különböző helyre járt az óvodától kezdve a 12. osztályig, majd a Louisiana-Lafayette egyetemen büntetőjogból diplomázott le.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Amerika legidősebb és legrégebb óta hivatalban lévő klubtulajdonosa

Amerikai sportok
2025.02.07. 15:14

Új éra a Chicago Bearsnél: a csoportriválistól érkezik a támadóguru vezetőedzőnek

Amerikai sportok
2025.01.20. 23:25

Újoncként a lábai előtt hever a liga: Jayden Daniels NFL-történelmet írna

Amerikai sportok
2025.01.20. 19:03

Kilencven éve született Elvis Presley, a tojáslabdás bálvány

Amerikai sportok
2025.01.08. 07:32

New Yorkban és Karolinában megbukott, majd Minnesotában sokkolta a világot – Sam Darnold története

Amerikai sportok
2025.01.06. 19:33

NFL: a Giants keresztülhúzta a Colts rájátszásról szőtt álmait, hatalmas pofont kapott a Cowboys és a Jets

Amerikai sportok
2024.12.29. 23:30

NFL: pontszegény meccset nyert Chicagóban a Seattle

Amerikai sportok
2024.12.27. 08:39

Csereirányítóval nem megy a Philadelphiának

Amerikai sportok
2024.12.24. 13:02
Ezek is érdekelhetik