NHL: Bobrovszkij mindent védett, egyenlített a Panthers

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.05.12. 07:43
Bobrovszkijnak nem lehetett gól lőni (Fotó: Getty Images)
A Florida Panthers egymás után másodszor is legyőzte a Toronto Maple Leafst az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásának második körében, így összesítésben (2–0-s hátrányból felállva) kiegyenlítette a párharcot.

A keleti főcsoportban a floridai együttes remek produkcióval rukkolt elő a párharcot két győzelemmel kezdő kanadaiak ellen. Az első harmadban Carter Verhaeghe, a harmadikban Sam Bennett talált be, miközben a rutinos kapus, Szergej Bobrovszkij 23 torontói lövést is megfogott. A Panthers ezzel kiegyenlítette a párharcot, amelyben minimum hat mérkőzésre szükség lesz a győztes eldöntésére. 

Mindeközben a nyugati főcsoportban a gólja mellett két asszisztot is kiosztó Mikko Rantanen vezette Dallas Stars öt gólt rámolt be a Winnipeg Jets kapujába, amire a kanadaiak csak kettővel tudtak válaszolni – a texasi alakulat így 2–1-re vezeti a párharcot a második dallasi mérkőzés előtt. 

NHL, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
Florida Panthers–Toronto Maple Leafs 2–0
NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
Dallas Stars–Winnipeg Jets 5–2

RÁJÁTSZÁS, 2. FORDULÓ
Keleti főcsoport
Toronto Maple Leafs–Florida Panthers 2–2
Washington Capitals–Carolina Hurricanes 1–2
Nyugati főcsoport
Winnipeg Jets–Dallas Stars 1–2
Vegas Golden Knights–Edmonton Oilers 1–2

RÁJÁTSZÁS, 1. FORDULÓ
Keleti főcsoport
Toronto Maple Leafs–Ottawa Senators 4–2
Tampa Bay Lightning–Florida Panthers 1–4
Washington Capitals–Montréal Canadiens 4–1
Carolina Hurricanes–New Jersey Devils 4–1
Nyugati főcsoport
Winnipeg Jets–St. Louis Blues 4–3
Dallas Stars–Colorado Avalanche 4–3
Vegas Golden Knights–Minnesota Wild 4–2
Los Angeles Kings–Edmonton Oilers 2–4

 

Legfrissebb hírek

NHL: Crosby lett a Penguins történetének legeredményesebb hokisa, Marchand-t ünnepelték Bostonban

Jégkorong
16 órája

NHL: több mint két év után gólt ütött a ligába hosszú idő után visszatérő veterán center

Amerikai sportok
2025.10.21. 07:27

Szongoth Domán felkerült az NHL előzetes draftlistájára

Jégkorong
2025.10.20. 21:51

NHL: sorozatban ötödször nyert a Detroit Red Wings

Amerikai sportok
2025.10.20. 08:04

NHL: Scheifele a Jets történetének legeredményesebb játékosa lett

Amerikai sportok
2025.10.19. 09:42

Jégkorong: Jaromír Jágr elkezdte 38. profi idényét

Jégkorong
2025.10.18. 11:35

NHL: sorozatban negyedszer nyert a Detroit

Amerikai sportok
2025.10.18. 08:27

NHL: tovább menetel a Carolina, rossz passzban a címvédő Florida

Amerikai sportok
2025.10.17. 07:40
Ezek is érdekelhetik