NHL: Hitchcock még egy évet vállal St. Louisban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.01. 09:59
Még egy szezont vállal Ken Hitchcock vezetőedzõként az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) érdekelt St. Louis Bluesnál, majd jövő nyáron visszavonul.


A 64 éves szakember elmondta, eredetileg a mostani lett volna az utolsó idénye, ám a vezetőség egyben tudja tartani azt a csapatot, amellyel most a főcsoportdöntőig jutottak, így érez magában még egy sikeresnek ígérkező esztendőt.
A 64 éves szakember elmondta, eredetileg a mostani lett volna az utolsó idénye, ám a vezetőség egyben tudja tartani azt a csapatot, amellyel most a főcsoportdöntőig jutottak, így érez magában még egy sikeresnek ígérkező esztendőt.

Hitchcock 2011. november 7. óta irányítja a Bluest, amellyel 224 győzelmet ért el az alapszakaszban, és ezzel a klub történetének második legeredményesebb trénere, a 66.7 százalékos győzelmi mutatója pedig a legjobbnak számít. A St. Louis-i gárda ezelőtt utoljára 2001-ben jutott el a playoff harmadik körébe.

Az edző 1995 és 2002 között a Dallas Starsnál dolgozott, és 1999-ben Stanley Kupát nyert az együttessel, a rá következő évben pedig döntős volt. Ezt követően a Philadelphia Flyers (2002-06) és a Columbus Blue Jackets (2006-10) csapatát irányította. Az alapszakaszban összesen 757 győzelmet ért el, ezzel az örökranglista negyedik helyén áll.

Hitchcock 2002-ben, 2010-ben és 2014-ben olimpiai bajnok volt a kanadai válogatott másodedzőjeként.

Az NHL-ben 2012-ben megválasztották az év edzőjének.

 

Legfrissebb hírek

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
2025.07.19. 14:01

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Jégkorong: akár az NHL-be is eljuthatnak a legkiválóbb fiatal játékvezetők a négynapos óbudai táborból

Jégkorong
2025.07.16. 17:46

NHL-támogatású játékvezetői tábor lesz Budapesten

Amerikai sportok
2025.07.14. 21:43

NHL: október 7-én indul az új idény

Amerikai sportok
2025.07.14. 20:41

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Gyász: elhunyt a Detroit legendája, a háromszoros bajnok Alex Delvecchio

Amerikai sportok
2025.07.02. 09:45
Ezek is érdekelhetik