NHL: négyből négy vendégsiker – továbbjutott a Sharks

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2016.04.23. 07:42
null
A Los Angeles Kings számára befejeződött a szezon (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásának legutóbbi játéknapján mind a négy mérkőzésen a vendégcsapat győzött. Ez azt is jelenti, hogy a San Jose Sharks 4–1-gyel le is zárta a Los Angeles Kings elleni párharcot, bejutott a következő körbe. 

 

Kiesett a 2012-ben és 2014-ben Stanley Kupa-győztes Los Angeles Kings, miután az NHL rájátszásának első körében negyedszer is kikapott a San Jose Sharkstól.

A pénteki mérkőzésen a kétszeres bajnok 6–3-ra kapott ki hazai jégen. A vendégek már az első harmadban 2–0-ra elhúztak, de a következő játékrész után 3–3 állt az eredményjelzőn. A harmadik harmadban azonban a Sharks három gólt ütött, Joonas Donskoi két góllal vette ki a részét a sikerből.

A nap másik három találkozóján is a vendégek diadalmaskodtak, így a Philadelphia Flyers és a Minnesota Wild is játékban maradt, míg a New York Islanders kétszeri hosszabbítás után győzött Floridában, így összesítésben 3–2-re vezet.

A Flyers egymás után másodjára verte meg az alapszakelső Washington Capitalst, ezúttal 2–0-ra. A Wild remek mérkőzésen, hosszabbítás után győzött Dallasban 5–4-re, a meccs hőse a vendégek finn klasszisa, Mikko Koivu volt, aki két gólt is szerzett, ő jegyezte a ráadásban a mérkőzést eldöntő találatot is.

NHL

RÁJÁTSZÁS, KELETI FŐCSOPORT-NEGYEDDÖNTŐ

Florida Panthers–New York Islanders 1–2 – kétszeri hosszabbítás után
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3–2 az Islanders javára
Washington Capitals–Philadelphia Flyers 0–2
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3–2 a Capitals javára

RÁJÁTSZÁS,NYUGATI FŐCSOPORT-NEGYEDDÖNTŐ

Dallas Stars–Minnesota Wild 4–5 – h.u.
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3–2 a Stars javára

Los Angeles Kings–San Jose Sharks3–6
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc végeredménye: 4–1 a Sharks javára

Legfrissebb hírek

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
2025.07.19. 14:01

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Jégkorong: akár az NHL-be is eljuthatnak a legkiválóbb fiatal játékvezetők a négynapos óbudai táborból

Jégkorong
2025.07.16. 17:46

NHL-támogatású játékvezetői tábor lesz Budapesten

Amerikai sportok
2025.07.14. 21:43

NHL: október 7-én indul az új idény

Amerikai sportok
2025.07.14. 20:41

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Gyász: elhunyt a Detroit legendája, a háromszoros bajnok Alex Delvecchio

Amerikai sportok
2025.07.02. 09:45
Ezek is érdekelhetik