Curry 35 pontjával ismét megverte a Houstont a GSW

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2016.02.10. 08:53
null
Stephen Curry (labdával) és James Harden egymás ellen (Fotó: Reuters – archív)
Steph Curry 35 pontos estéje többet ért James Harden 37 egységénél az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, a címvédő Golden State ismét megverte a Houstont, és őrzi hazai veretlenségét. A San Antonio fél perc alatt eldöntötte a meccset Miamiban, a Washington John Wall vezérletével nyert a Madison Square Gardenben, drámai hajrá döntött a Milwaukee–Boston derbin, a Jazz pedig hosszabbításban aratta sorozatban hetedik sikerét – íme a részletek!

 

Golden State Warriors–Houston Rockets 123–110

Curry megint Curry volt, de nélküle döntötték el. A regnáló MVP zseniális estét produkált és az első három negyed róla szólt – ez alatt 35 pontot szórt be 60%-kal (és 7/12 triplával) nyolc gólpassz mellett, a mérkőzés mégis döntetlenre állt. A záró etap elején aztán Barnes és Iguodala két triplával, Bogut pedig három blokkal (hattal zárt 13 pont és 11 lepattanó mellett) juttatta ismét előnyhöz a hazaiakat, akik a nyolc-tíz pontos fórt már megtartották a végéig – Curry innentől csak a rontott triplákat gyártotta, de így is nagyon impresszív estét zárt. Klay Thompson (5/19 mezőnyből, 0/7 tripla) és Draymond Green (2/3 mezőnyből, kilenc pattanó, öt gólpassz) ezúttal nem játszott igazán jól, de ez is belefért: ha holnap nyerni tud Steve Kerr együttese Phoenixben, az All-Star szünetre jobb mérleggel mehet, mint a 72-10-es Bulls.

Harden hiába játszott nagyot. James Harden nem szerzett pontot az első negyedben és ekkor komoly hátrányba is került csapata (a GSW 42-27-re nyerte ezt a játékrészt), de ezt követően kézbe vette az irányítást és vezérletével fordítani tudott a Rockets. Ő a záró etapban is hozta magát (ekkor tíz pontot szórt) és végül 37 egységig jutott, de ez sem volt elég: a padról csak Thornton tudott hozzátenni és az utolsó negyed elején bekapott 8-0-s rohamra már nem tudtak válaszolni. A texasiak ezzel ismét 50%-ra süllyedtek vissza és megelőzte őket a Jazz – sőt, már csak fél meccsel vezetnek a Portland előtt a nyugati nyolcadik helyen…

A Warriors legjobb dobói: Curry 35/21, Barnes 19/6, Speights 15/3
A Rockets legjobb dobói: Harden 37/18, Ariza 19/12, Howard 16

A Tippmixprónál még mindig több mint kétszeres pénzt fizet a Golden State bajnoki címe!

Miami Heat–San Antonio Spurs 101–119

Egy labdabirtoklás eldöntötte. Fordulatos meccset vívtak a csapatok a negyedik negyed elejéig, akkor éppen a Miami dolgozta le már tíz pont feletti hátrányát és hét egységre közelített – ám kevesebb, mint fél perc alatt eldöntötte a találkozót a Spurs. Patty Mills dobott egy triplát faulttal együtt, közben Whiteside és Marjanovics akadt össze, a Heat centerére flagrant 2-t fújtak könyöklésért – Marjanovics egy büntetőt értékesített, majd a visszakapott labdából Leonard dobott még egy tempót is. Innentől nem volt miről beszélni, a 28 pontos Aldridge és a 23-ig jutó Leonard vezetésével lemenedzselte a meccset a San Antonio Duncan és Ginobili nélkül is.

Hiába dobott pontosan a Heat. A hazaiak 57%-kal (!) tüzeltek mezőnyből, ami a Spurs védekezése ellen különösen extrának számít, azonban a vendégek is 50% fölé jutottak, ráadásul majdnem hússzal több mezőnykísérletből – ennyivel kevesebb támadópattanót szedtek le és ennyivel több labdát adtak el Wade-ék. A jó dobóforma miatt meglepően sok pont született, de az említett okok és a döntő labdabirtoklás miatt végül a Heat két vereséggel mehet az All-Star szünetre.

A Heat legjobb dobói: Wade 20, Bosh 18, Whiteside 14
A Spurs legjobb dobói: Aldridge 28, Leonard 23/3, Green 15/6

New York Knicks–Washington Wizards 108–111

A negyedik negyed és Wall döntött. A Wizards kezdett jobban, az első félidőben már 16 ponttal is vezettek a fővárosiak, ám a fordulás után váltott a Knicks és a teljes különbséget eltüntette – a záró etapnak egállal futottak neki a felek. Ekkor vette kézbe a dolgokat a parádésan játszó John Wall (28 pont, 17 gólpassz), egymaga beszórt kilenc pontot a játékrész második felében és két perccel a vége előtt már tíz pont volt közte – innen nem rontották el a vendégek, így fontos győzelmet arattak. Wall extrája mellett ki kell emelnünk a 26 pontos Bradley Bealt, valamint Jared Dudley-t is – főleg nekik köszönhető, hogy a Wizards 16 triplát süllyesztett el 61,5%-os hatékonysággal.

Kurt Rambis vereséggel debütált. Derek Fisher kirúgása után most ült először a Knicks-kispadon vezetőedzőként Rambis, de ő sem tudta kiküszöbölni a csapat egyik legnagyobb hibáját, a gyenge kezdést – az első negyedben 35 pontot kapott a New York. Ugyan a harmadik játékrészben az akkor 14 pontot szóró és szebbnél szebb kosarakat szerző Porzingis, valamint a szenzációsan játszó (33 pont, 13 lepattanó) Carmelo Anthony vezérletével kiegyenlítettek, sőt egy ponttal a vezetést is átvették, az utolsó percekben megint nem tudták megállítani a Washingtont. A gárda az utóbbi tizenegy meccséből tizedszer kapott ki és egyre fogy a remény a rájátszással kapcsolatban.

A Knicks legjobb dobói: Anthony 33/9, Porzingis 20/6, Lopez 14, Galloway 14/6
A Wizards legjobb dobói: Wall 28/9, Beal 26/15, Gortat 14, Dudley 14/12

Milwaukee Bucks–Boston Celtics 112–111

Monroe és MCW a padról jött, megszakadt a széria. Greg Monroe eddigi pályafutása 348 mérkőzése alatt mindössze 12 alkalommal volt csere újonc szezonja óta, most azonban Jason Kidd úgy döntött, hogy a kispadra teszi a nyáron megszerzett centert. Monroe ezt egy 29 pontos, 12 lepattanós estével „hálálta meg" és óriási szerepe volt abban, hogy csapata zsinórban öt vereség után nyerni tudjon. Carter-Williams is csak a padról jött, a helyén Mayo kezdett (0 pont, 18 perc) és MCW szintén sokat tett azért, hogy 19 pontos előnyben legyen csapata – Kidd szerint semmi baj nincs sem vele, sem Monroe-val, csak most valami mást szeretett volna kipróbálni.

Drámai végjáték. Ugyan a Bucks leadta 19 pontos előnyét, de Monroe kosarával úgy tűnt, hogy mégis megnyerik a meccset – ám egy másodperccel a vége előtt Olynyk révén egyenlített a Boston. Ez az egy másodperc azonban elég volt a hazaiaknak, mert Bradley faultolta Middletont, aki értékesített egy büntetőt, amivel szállította a győzelmet csapata számára. A Boston elsősorban a festékbeli védekezés miatt veszített, itt húsz ponttal kaptak ki Sullingerék és a 18 eladott labda sem segítette a játékukat – így is csak Bradley faultján múlt, hogy nem lett hosszabbítás, de végül megszakadt győzelmi sorozatuk.

A Bucks legjobb dobói: Monroe 29, Middleton 20/6, Carter-Williams 16
A Celtics legjobb dobói: Crowder 18/9, Bradley 18/12, Thomas 15, Olynyk 15/3

Dallas Mavericks–Utah Jazz 119–121 – hosszabbítás után

Hayward meccset nyert. Ugyan a Dallasnak volt már tizenöt pontos előnye is, a negyedik negyedben feljött a Jazz, majd másfél másodperccel a rendes játékidő vége előtt Hood berámolt egy óriási triplát, amivel hosszabbításra küldte a feleket – ez mindössze a harmadik hármas volt a teljes második félidőben. A ráadásban is fej-fej mellett haladtak a felek, 4,2 mp-cel a vége előtt Hayward kapta a labdát, aki a dudaszó pillanatában elsüllyesztett egy tempót Pachulia felett – ezzel hatalmas csatát nyert meg a Jazz, ráadásul sorozatban hetedik győzelmét aratta és megelőzte a Houstont.

Nem tudta megtartani előnyét a Mavs. Hiába remekelt Chandler Parsons és Deron Williams, hiába dobott jól Wesley Matthews, a festékben nem tudták megállítani a Jazzt – Haywardék összesen hat bedobott triplával, de a palánk alól hatvan szerzett ponttal zártak. Carlisle csapata rendre rosszul jött ki a kulcsfontosságú helyzetekből, így két nap alatt nem tudott két hosszabbítást nyerni – fájó vereség ez számukra hazai pályán, különösen az All-Star szünet előtt.

A Mavericks legjobb dobói: Parsons 24/9, Williams 23/6, Nowitzki 17/3, Felton 17/3
A Jazz legjobb dobói: Hood 29/6, Hayward 20, Favors 16

NBA, ALAPSZAKASZ
Golden State Warriors–Houston Rockets 123–110
Miami Heat–San Antonio Spurs 101–119
Milwaukee Bucks–Boston Celtics 112–111
New York Knicks–Washington Wizards 108–111
Dallas Mavericks–Utah Jazz 119–121, hosszabbítás után

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik