NBA: 50 millió forintot fizettek a kosárlegenda mezéért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.17. 14:20
Michael Jordan vitathatatlanul az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legnagyobb legendája. Noha több mint tíz éve visszavonult, pályafutása során viselt szinte minden egyes ruhadarabért kisebb vagyont fizetnek ki a legnagyobb rajongók.

Egy aukciósház Jordan utolsó, a Chicago Bullsban viselt mezére tartott árverést, ennek a végeredménye egészen elképesztő lett: a jelenleg 52 esztendős NBA-legenda által hordott ereklyéért egy névtelen licitáló 173 240 amerikai dollárt, vagyis több mint ötvenmillió (!) forintot fizetett ki.

Ez az összeg egyébként a legmagasabb, amit kifizettek bármilyen, Jordannel kapcsolatos tárgyért. A második legdrágább az a pár cipő kelt volt, amit a korábbi Bulls-sztár az 1997-es nagydöntő ötödik mérkőzésén, az azóta híressé vált „Flu Game-en” – amelyen Jordan 38 pontot dobott úgy, hogy betegen, ételmérgezéssel játszott, holott a meccs előtt a chicagói edzők esélytelennek vélték, hogy egyáltalán pályára lépjen – viselt.

Az a cipő „csupán” 18 millió forintba fájt.

 

Legfrissebb hírek

Csaknem 83 millió forintért kelt el Kobe Bryant sportcipője

Kosárlabda
15 órája

Múltidézés modern köntösben – bemutatta új mezeit a Diósgyőr

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 12:11

Mától hatalmas pénzeket kereshetnek az amerikai egyetemi sportolók

Amerikai sportok
2025.07.01. 07:29

NS-jótékonyság: már 170 ezer forintnál jár az MSÚSZ által meghirdetett árverés

Bajnokok Ligája
2025.06.12. 10:35

Nem viselheti tradicionális öltözetét az MU a bilbaói El-döntőben

Európa-liga
2025.05.21. 12:55

VIDEÓK: történelmien gyenge első negyed után az OKC megverte a Denvert, nyert az Indiana is

Amerikai sportok
2025.05.12. 07:30

NHL: Rantanen triplájával továbbjutott a Stars

Amerikai sportok
2025.05.04. 07:52

Hiába Doncic 37 pontja, a Lakers vereséggel kezdte a rájátszást – VIDEÓK

Amerikai sportok
2025.04.20. 09:28
Ezek is érdekelhetik