NHL: az idén sem kanadai csapat nyeri meg a Stanley-kupát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.13. 07:20
null
Ebben a szezonban utoljára mehettek a csapatuk meccsére a Canadiens-szurkolók (Fotó: Reuters)
A Tampa Bay Lightning 4–1-re győzött a Montreal Canadiens ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásában, ezzel a párharcot 4–2-re megnyerve bejutott a Keleti főcsoport döntőjébe.

 

A Montreal kiesésével eldőlt, hogy az idén sem kanadai csapat nyeri meg a végső győztesnek járó Stanley-kupát. Ez a bravúr a juharleveles ország klubjai közül legutóbb, 1993-ban éppen a Canadiensnek sikerült.

Nagy volt a nyomás a Tampán, hiszen az első három mérkőzés megnyerése után engedte 3–2-re felzárkózni a Canadienst, az esetleges hetedik meccs pedig Montrealban lett volna. Ezt sikerült elkerülnie a Lightningnak, az utolsó harmadot 3–0-s vezetéssel várta, és 4–1-re nyert a két gólt és egy gólpasszt jegyző Nyikita Kucserov vezérletével.

A Tampa ellenfele a keleti fináléban a New York Rangers vagy a Washington Capitals lesz, ez utóbbi párharc mindent eldöntő mérkőzését magyar idő szerint csütörtök hajnalban rendezik New Yorkban.
A Nyugati főcsoport döntőjében a Chicago Blackhawks és az Anaheim Ducks feszül egymásnak.

NHL, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 6. MÉRKŐZÉS
Tampa Bay Lightning–Montreal Canadiens 4–1
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–2
a Tampa Bay javára.

 

Legfrissebb hírek

Szongoth Domán felkerült az NHL előzetes draftlistájára

Jégkorong
9 órája

NHL: sorozatban ötödször nyert a Detroit Red Wings

Amerikai sportok
22 órája

NHL: Scheifele a Jets történetének legeredményesebb játékosa lett

Amerikai sportok
2025.10.19. 09:42

Jégkorong: Jaromír Jágr elkezdte 38. profi idényét

Jégkorong
2025.10.18. 11:35

NHL: sorozatban negyedszer nyert a Detroit

Amerikai sportok
2025.10.18. 08:27

NHL: tovább menetel a Carolina, rossz passzban a címvédő Florida

Amerikai sportok
2025.10.17. 07:40

NHL: nyolc gólt ütött a Buffalo és a Chicago, simán kikapott a címvédő Florida

Amerikai sportok
2025.10.16. 06:46

Ligacsúcs az NHL-ben: a rajt óta 180 perce nem üt gólt otthon a New York Rangers

Amerikai sportok
2025.10.15. 08:25
Ezek is érdekelhetik