NHL: a Lightning megint hatot vágott a Rangersnek

Vágólapra másolva!
2015.05.21. 07:30
null
Lundqvist kapus sorozatban két playoffmeccsen kapott hat gólt (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság (NHL) Keleti főcsoportjában a Tampa Bay Lightning hosszabbítás után 6–5-re nyert a New York Rangers ellen hazai jégen, így 2–1-re vezet a párharcban.

 

A Tampa Bay a keleti döntő második összecsapásán hat gólt ütve simán nyert a New York-iak ellen (6–2). A Lightning ezúttal sem állt meg hat találatig, ám a Rangers ezúttal az utolsó pillanatokig harcban volt. A Tampa Bay 0–2-ről fordított, majd 4–2-re és 5–4-re is vezetett, a hosszabbítás negyedik percében pedig Nyikita Kucserov eldöntötte a mérkőzést – megszerezve hetedik gólját az idei rájátszásban. Az orosz hokis hét találatából kettő a ráadásban született.

Érdekesség, Henrik Lundqvist az első Rangers-kapus 1958 óta, aki két egymást követő playoffmeccsen legalább hat gólt kapott. A mostani rájátszásban a Rangers öt alkalomból először nem nyert a hosszabbításban, míg a Lightning háromból háromszor győztesen jött ki a túlórából.

A negyedik mérkőzést pénteken Tampában rendezik meg.

NHL
KELETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS

Tampa Bay Lightning–New York Rangers 6–5 – hosszabbítás után
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1, a Tampa Bay javára

Legfrissebb hírek

Szongoth Domán felkerült az NHL előzetes draftlistájára

Jégkorong
9 órája

NHL: sorozatban ötödször nyert a Detroit Red Wings

Amerikai sportok
22 órája

NHL: Scheifele a Jets történetének legeredményesebb játékosa lett

Amerikai sportok
2025.10.19. 09:42

Jégkorong: Jaromír Jágr elkezdte 38. profi idényét

Jégkorong
2025.10.18. 11:35

NHL: sorozatban negyedszer nyert a Detroit

Amerikai sportok
2025.10.18. 08:27

NHL: tovább menetel a Carolina, rossz passzban a címvédő Florida

Amerikai sportok
2025.10.17. 07:40

NHL: nyolc gólt ütött a Buffalo és a Chicago, simán kikapott a címvédő Florida

Amerikai sportok
2025.10.16. 06:46

Ligacsúcs az NHL-ben: a rajt óta 180 perce nem üt gólt otthon a New York Rangers

Amerikai sportok
2025.10.15. 08:25
Ezek is érdekelhetik